NS Hosszabbítás: Talmácsi Gábor maximalista maradt

Talmácsi Gábor vallja, a sors olykor úgy gördít elénk akadályokat, hogy azokat utóbb megköszönjük. Még nem tart ott, hogy megköszönje a sérülést, amely a pályafutása végét jelentette, de jó irányban halad az élete. Gyorsaságimotoros-világbajnokunkra (aki kilenc éve ült fel a 125 köbcentis kategória trónjára) már nem korábbi versenyzőként, inkább üzletemberként tekintenek.

– Elfogja a nosztalgia ilyenkor november elején?
– Persze, de ha elfelejteném, hogy november elején szereztem meg a világbajnoki címet – persze eszemben sincs elfelejteni –, szerencsére jó sokan lennének, akik emlékeztetnének rá.

– Kilenc éve történt. Távolinak tűnik?
– Néha olyan közelinek, máskor meg nagyon távolinak, hiszen gyorsan pörög az élet. Attól függ, hogy az egykori élsportoló vagy az üzletember szemszögéből nézem.

– Óriási volt az a szezon, az az utolsó futam…
– Az. Óriási. Így utólag visszatekintve talán az a legkülönlegesebb benne, hogy egy ilyen pici országból meg tudtuk ezt csinálni – magyar verseny nélkül, szűk motoros piaccal, és sorolhatnám még a hátrányokat. Mégis megcsináltuk. Többször is, hiszen három érmet szereztem. Amikor elhívnak egy-egy motivációs előadásra, és a prezentációmból bejátszom a videót, hogy négyévesen miként kezdtem el motorozni, olyan az egész, mint egy tündérmese – persze olykor horrorisztikus epizódokkal. Összességében azonban sokat adott nekem ez a sportág: bejártam a világot, nyelveket tanultam, különböző kultúrákat ismertem meg, s közben sokat fejlődtem, tapasztaltam, okosodtam.

Hogy mit csinál a 2007-ben világbajnoki címet nyerő Talmácsi Gábor mostanság, kiknek az útját egyengeti, és szerinte mi kellene ahhoz, hogy ismét legyen magyar versenyző a MotoGP mezőnyében, megtudhatja a Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletében megjelenő interjúból.

És még olvashat arról, hogy…
– miért nem szerződhetett Détári Lajos 1984 nyarán a Ferencvároshoz, annak ellenére, hogy már szóban megegyezett a zöld-fehér egyesület vezetőivel;
– miként készül a búcsúra a magyar labdarúgó-válogatottban kedden, Svédország ellen utoljára pályára lépő Király Gábor és Juhász Roland, valamint a két ünnepelt, Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos;
– miért nem vált klasszis sportoló Bán Jánosból, a Katona József Színház karizmatikus művészéből annak ellenére, hogy Győrben már az NB I-es férfi kézilabdacsapat keretének ígéretes tagja volt.