Rali: az idén már csak aszfalton száguldanak Fehérváron

2016.07.27. 19:14
Idén már kizárólag aszfalton rendezik a rali országos bajnokság székesfehérvári futamát.

Lakatos Róbert főszervező az esemény szerdai felvezető sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a verseny – amely korábban vegyes talajon zajlott – az idén nemzetközivé vált, mivel az FIA közép-európai zóna trófea része lett.

A szombaton és vasárnap sorra kerülő viadalra csaknem 130 nevezés érkezett, köztük az országos bajnokság első és másodosztályú versenyzőivel. Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség elnöke az újdonságok között kiemelte, hogy a prológ – amely szombaton délután 17 órakor rajtol el – új helyszínen, a belváros négy és hat sávos útján, a Palotai úton lesz.

A biztonság nemcsak a prológon, hanem a bajnokság teljes ideje alatt kiemelten fontos, így arra kérik a szervezők a közönséget, hogy tartsák be a szabályokat és csak a nézők számára kijelölt helyen tartózkodjanak a programok és a verseny ideje alatt.

Az ob-n a négy futamot nyerő Herczig Norbert vezet.

Legfrissebb hírek

Zemplén-rali: bajnokavatás Szerencsen és környékén november elején

Egyéb autó-motor
2026.09.23. 16:03

Győr rali: Vincze elképesztő volt!

Egyéb autó-motor
2026.09.12. 19:45

Halálos baleset történt egy galiciai raliversenyen

Egyéb autó-motor
2026.08.23. 15:01

Hazai győzelem a Finn ralin

Egyéb autó-motor
2026.08.02. 15:35

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
2026.07.23. 13:09

Észt rali: Sami Pajari első futamgyőzelmét szerezte

Egyéb autó-motor
2026.07.19. 18:04

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 10:55

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
2026.07.02. 16:27