Rali ob: kétszáz indulóra számítanak az egri idénynyitón

MTI MTIMTI MTI
2015.03.06. 14:50
Mintegy kétszáz résztvevőre számítanak a szervezők a X. Eger-ralin, március 27. és 29. között.

A pénteki sajtótájékoztatón Martonné Adler Ildikó, a város alpolgármestere elmondta, hogy a mezőny a Dobó térről rajtol el. Lakatos Róbert, a szervező Laroco MSC klubelnöke pedig emlékeztetett arra, hogy az Eger-rali a magyar és a szlovák országos rali-bajnokság első osztályú évadnyitó futama lesz, és ugyancsak idénykezdetnek számít az utánpótlás mezőnyeinek is.

A rajt 27-én, pénteken este fél nyolckor lesz, a szombati és vasárnapi versenynapokon a mezőnyök bejárják a Mátrát és Észak-Hevest. Az első osztályra csaknem 160 kilométernyi, az utánpótlásra, illetve a szlovák másodosztályra 80 kilométernyi gyorsasági szakasz megtétele vár. A vasárnap délutáni célceremóniát Egerben, az Eszterházy téren, a Líceum előtt tartják. A szervizparkot a közelmúltban megnyílt Kisasszony piacon alakítják ki.

Kérdésre válaszolva Lakatos Róbert megerősítette a rali ob-n három éve nem szereplő hétszeres magyar bajnok ifj. Tóth János visszatérését. Mint mondta, egy Peugeot-val Egerben rajthoz áll, és az évad során később is versenyez.

 

Legfrissebb hírek

Zemplén-rali: bajnokavatás Szerencsen és környékén november elején

Egyéb autó-motor
2026.09.23. 16:03

Győr rali: Vincze elképesztő volt!

Egyéb autó-motor
2026.09.12. 19:45

Halálos baleset történt egy galiciai raliversenyen

Egyéb autó-motor
2026.08.23. 15:01

Hazai győzelem a Finn ralin

Egyéb autó-motor
2026.08.02. 15:35

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
2026.07.23. 13:09

Észt rali: Sami Pajari első futamgyőzelmét szerezte

Egyéb autó-motor
2026.07.19. 18:04

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 10:55

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
2026.07.02. 16:27