Norvégiai tapasztalataival emelné új szintre az esztergomi triatlont Besenyi István 

Nem olyan régen vezetőedző lett az Esztergomi Triatlon Kulturális és Szabadidősport Egyesület triatlonszakosztályában. Hogyan került ebbe a világba?

2001-ben végeztem a szegedi főiskolán, majd Pécsen végeztem testnevelés-rekreáció szakon – mondta Besenyi István. – Ezt követően Balatonkenesére költöztünk, ott kezdtem el az úszással foglalkozni. Egyébként meglepő módon kosárlabdaedzőként kezdtem a pályámat, és csak véletlenszerűen keveredtem bele az úszásba. Sok-sok évig versenyszerűen úsztam és triatlonoztam, így egyik sem volt idegen számomra, majd a veszprémi úszóklubban kezdtem el dolgozni, ahol a triatlonszakosztálynak is tagja lettem. Mint minden triatlonos, kerestem a kihívásokat, feszegettem a teljesítőképességem határait. Ennek állomásai a 2004-es Ironman, és több olimpiai, valamint sprinttávú verseny – a sport mellett pedig úszóedzőként tevékenykedtem. Eközben a veszprémi klub is nagy változásokon ment át, a létszám is jelentősen bővült. Rengeteg gyerekkel szerettettük meg a sportágat, olyan úszókat neveltünk, akik felnőttként is nagyszerű eredményeket értek el. Kétezerhétben aztán Debrecenbe kerültem, ahol három éven keresztül dolgoztam, több mint háromszáz gyerekkel foglalkoztam, komoly fejlődési íven voltunk, nekem is jónak tűnt az út. Aztán érkezett egy ajánlat Norvégiából, amit nem lehetett nem elfogadni – így 2010-ben kiköltöztünk.

És az évek alatt hírnevet szerzett magának…

Azonban megtartotta a norvégiai munkáját is: a gyakorlatban hogyan tudja végezni mind a kettőt?

Az egyik barátom fia az Esztergomi Triatlon Egyesületben sportol, így már korábban is többször jártam a városban, de ekkor még a barátság miatt. Nyilván a sport miatt szakmáztunk is, láttam, hogyan dolgoznak, láttam milyen szorgalmasak az itteni lányok és fiúk, éreztem a tehetséget bennük. Beszélgettünk, eszmét cseréltünk, érezhető volt, hogy komolyan veszik, amit mondok, és nekem is egyre jobban tetszett, amit felvázoltak egyesületi és szakmai struktúrában. Végül a vezetők felkértek, hogy legyek az egyesület edzője, én pedig azt éreztem, hogy ezt a munkát akarom csinálni. A következő lépések rengeteg szervezéssel jártak, ám el tudtuk érni, hogy az elképzeléseink a gyakorlatban is működjenek. Természetesen a norvégiai munka egzisztenciális szintjét nehéz überelni, de ebben a helyzetben most nem ez volt az elsődleges, nagyon tetszik az esztergomi meló. Hálás vagyok a norvég klubomnak, mivel beleegyezett abba, hogy egyszerre végezzem a két munkát, így két hetet Norvégiában, két hetet pedig Esztergomban dolgozom. Egyelőre augusztusig egyeztünk meg, utána majd kiderül, hogy milyen irányba megyünk tovább.

Milyenek voltak idehaza az első benyomásai?

Nagy különbséget tapasztalok a gyerekek fegyelmezettségében és hozzáállásában. Kint a szülők sok esetben azt hiszik, hogy ők a főnökök, itthon viszont ez nincs így. Először fordult elő, hogy kész gyerekeket kaptam a kezem alá, és bevallom, hatalmas változtatásokat nem is tervezek, csupán ki akarom egészíteni az én meglátásaimmal a napi munkát. A legnagyobb célom az, hogy sokáig bent tartsuk a sportban a gyerekeket, olyan bázist szeretnénk építeni, amely biztosítja a klub hosszú távú jövőjét. Az biztos, hogy a benyomásaim nagyon pozitívak.

A magyar és a norvég lehetőségeket összevetve mit érdemes tudni a körülményekről?

Norvégiában a szülők mindent meg tudnak venni, ami kell, ám Esztergomban e nélkül is minden adva van ahhoz, hogy minőségi munkát végezzünk és egy remek klubot vezessünk. Mind az infrastruktúrát, mint az eszközöket tekintve meg vagyok elégedve a tapasztaltakkal. Nagyon tetszik az edzők és a szülők hozzáállása, jól érzem magam itthon, kifejezetten motivált vagyok, segíteni akarok a gyerekeknek abban, hogy elérjék a céljaikat.

Milyen célokat tűzött ki maga elé Esztergomban?

Az jelentené a legnagyobb örömöt, ha lennének olyan tanítványaim, akik harmincöt-negyven évesen is űzik ezt a sportot. Mindegy, hogy világbajnoki vagy olimpiai résztvevő, esetleg országos bajnok, a lényeg, hogy élvezze, amit csinál. Nem szabad, hogy teherként élje meg. Segíteni akarok abban, hogy minden gyerek elérje a célját, legyen az akár a világbajnokság, az olimpia vagy az országos bajnokság. A triatlon nemcsak az élsportolóknak ad lehetőséget, hanem mindenkinek. Még egyszer mondom, a lényeg, hogy a gyerekek folyamatosan sportoljanak, és soha ne felejtsék el, hogy honnan jöttek.

Fotók: Facebook/Besenyi István és Esztergomi Triatlon Egyesület