Heti aktuális: A 40. Balaton-átúszás jön Révfülöp és Balatonboglár között

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2022.07.18. 11:46
A klasszikus, 5.2 kilométeres táv mellett a tavalyelőtt bevezetett 2.6 kilométeres féltávot is lehet teljesíteni.

Túrázás

Július 21., csütörtök – Budapest

A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik kulcsfontosságú eseménye, 1456. július 4–21. között a keresztények Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár várát II. Mehmed török szultán túlerőben lévő ostromló seregével szemben. A védőkhöz 10 ezer katonájával csatlakozott Hunyadi János, illetve 30-35 ezer keresztesével Kapisztrán János is, és közösen legyőzték a törököket. A pápai rendelettel bevezetett déli harangszó a keresztény világban azóta a nándorfehérvári diadalra emlékeztet. Miként ez a 6.8 kilométeres túra is a Sziklakápolna és a Bécsi-kapu között. Részvételi díj ezer forint, további információ a 70/942-4410-es telefonszámon kérhető.

 

Futás

Július 23., szombat – Budapest

Közösségi futás a Keresztúri-erdőben, a maximumot nem távban, hanem időben határozták meg a szervezők, mert összesen hét óra áll rendelkezésre. Természetesen csatlakozhat, aki csak egy kört szeretne teljesíteni, ami nagyjából négy kilométer, és persze napközben bármikor be lehet kapcsolódni. Az útvonal sík, széles, jó minőségű jelölt turistaúton, szinte végig az erdőben, árnyékos szakaszon halad. Frissítést a résztvevők dobják össze, vagyis vizet, kólát, izotóniás italt, banánt, dinnyét és egyéb szezonális gyümölcsöt lehet vinni a közösbe. Rajt 9 órakor a futóösvénynél.

 

Túrázás

Július 23., szombat – Bekecs

Hegyaljai barangolás több távon. Kizárólag a 14 kilométeres túra indul (9 és 11 óra között) Tarcalról, a Terézia-kápolnától, és ide is tér vissza 15 óra körül. A többi (11.5, 24.5, 69, 108 km) a bekecsi katolikus plébániától indul (3903 Bekecs, Honvéd utca 126.), és a cél is itt lesz kialakítva. Nevezési díj egységesen 2000 forint, bővebb információ a drhankoczki@gmail.com e-mail címen vagy a 30/225-1747-es telefonszámon kapható.

 

Úszás

Július 23., szombat – Révfülöp

Immár 40. alkalommal rendezik meg az ország legnépszerűbb nyílt vízi szabadidősport-eseményét, a Lidl Balaton-átúszást. Július 23-án, szombaton a fő táv szokás szerint a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 kilométer, amely mellé a tavalyelőtt először megrendezett rövidebb távot kínálják a szervezők, vagyis a Balatonboglárról rajtoló és ugyanoda érkező 2.6 kilométeres féltávot.

 

Túrázás

Július 23., szombat – Bakonybél

A Bakony hatszázas csúcsai egy extrém nehéz teljesítménytúra. Nehézségét a terep, a sok jelöletlen útszakasz és az ellátás hiánya jelenti, miközben kilenc csúcsot kell felkeresni. Az eseményen csak előnevezéssel lehet részt venni a bakonyturistaja@googlemail.com e-mail címen. Minden előnevező megkapja a túra GPS-trackjét és térképvázlatos itinerét. A rajtnál sms-ben kell bejelentkezni (70/942-4410), célzárás 20 órakor.

 

Supozás

Július 23., szombat – Budapest

SUP-túra a Lupától a Gellért térig, vagyis az indulási és kiszállási pont nem azonos, visszajutás a Lupához telekocsis rendszerben. Találkozó 8 órakor a Duna sétánynál, vízre szállás 8.30-kor. A túra nagyjából négyórás, regisztráció a supthelifestyle@gmail.com e-mail címen szükséges, részvételi díj 10 ezer, saját deszkával érkezőknek 4500 forint. További információ a 20/437-8733-as telefonszámon. Bérelhető SUP-ok száma: 16.

 

Túrázás

Július 23., szombat – Ajka-Padragkút

Ingyenes, vezetett túra 8.9 és 18.8 kilométeres távon. A Négyszögletes kerekerdőnél (Atibor-hegy) a két túra résztvevői találkoznak, a vezetők turistatotót osztanak ki, amelyet a pihenő alatt lehet kitölteni. Mindkét táv célállomása Halimba, Arany János utca 12., várható érkezés 17–18 óra között. Az egész napos ellátásról mindenki maga gondoskodik (szendvicsek és minimum három liter folyadék). A hosszabb táv Ajka-Padragkút felső buszmegállójától indul 8.30-kor, a rövidebb táv Halimbáról 12.45-kor. Információ a bakonyifarkasokte@citromail.hu e-mail címen kapható.

 

Futás

Július 23., szombat – Csókakő

Éjszakai futás a Vértes dombjai és lankái között megbúvó pályán. A 10 kilométeres táv 20.30-kor (5500 forint a nevezési díj), míg az 5 kilométeres 21 órakor (4500 forint) rajtol, de lesz 800 méteres gyerekfutam is. Jelentkezni a 4run.rendeles@gmail.com e-mail címre küldött üzenetben lehet, feltüntetve a gyermek nevét és korát. A verseny után mindenki vendég egy tál ételre. Jelmez vagy valamilyen világító kütyü legyen az indulókon. A téma: Star Wars.

 

Túrázás

Július 23., szombat – Budapest

Városi túra 12 kilométeren a nevezetes templomok felkeresésével. Rajt és cél a Rác-fürdőnél, a részvételi díj ezer forint. Az útvonal érinti egyebek mellett a pesti szerb templomot, a belvárosi ferences templomot, a Szent István Bazilikát és a Szilágyi Dezső téri református templomot is. Információt még a bakonyturistaja@googlemail.com e-mail címen lehet kapni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik