Még éveket kell várni az újbóli telt házas Gerecse-túrákra

Vágólapra másolva!
2022.04.28. 18:43
Címkék
Magyarország legnépszerűbb túráján idén a legidősebb teljesítő 81 évesen az 50 kilométert gyalogolta végig.

Három év óta először rendezhette meg a hagyományos áprilisi időpontban a Gerecse-teljesítménytúrákat a Magyar Természetjáró-szövetség (MTSZ), április harmadik szombatján az 5300 nevezőből mintegy 4214 jelent meg a helyszínen. A létszámcsökkenésben nagy szerepet játszott az időjárás, az esős idő és a sáros terep, a résztvevőknek viszont mindez nem volt több múló bosszúságnál, gyakorlatilag mindenki célba ért.

Ahogy telt az idő, az időjárás is barátságosabb lett – Fotók: MTSZ

Szervezői oldalról nagy örömet jelentett, hogy ismét tavasszal került sor a túrára, és azt is megtudtuk, hogy a tavaly augusztusban kipróbált kétnapos lebonyolításnak nem várható folytatása. Az elnyújtott rendezés nagyon megterhelő volt, valamint sokkal több erőforrást igényelt, így – bár néhányan örültek, amiért több távon is indulhattak – az előnyöket összehasonlítva egyértelműen az egynapos lebonyolításé a jövő. Nem lesz ugyanakkor folytatása a 40-es távnak, amit csak a jubileumi, negyvenedik túrára írtak ki, és bár sokan szerették, amiért éppen az ötvenes táv legnehezebb szakaszát lehet kihagyni vele, a szervezők tartják magukat az előzetes elképzeléshez.

Nagy népszerűségnek örvendett a célban a hot dog – Fotók: MTSZ

A szervezőknél arra is kíváncsiak voltunk, miként vélekednek a korábbinál alacsonyabb részvételről, és mit tudnak tenni annak érdekében, hogy 2023. április 15-én, a 41. Gerecse-teljesítménytúrákon a mostaninál többen legyenek jelen.

„Úgy gondolom, ugyanazt kell csinálnunk, amit eddig, vagyis évről évre megbízható, magas színvonalú rendezvényt szervezni, ami egyrészt visszacsábítja az eddigi résztvevőket, másrészt újakat vonz be – reagált Németh Ádám. – Nagy csodát nem lehet tenni, előfordulhat, hogy két évnél is több kell a Covid-járvány hatásainak elgyengüléséhez. El tudom képzelni, hogy a régi nyolcezres indulói létszámot egy darabig nem érjük el, akár azért, mert egy réteg megtalálta másban az aktív kikapcsolódási lehetőséget. Ezt majd az idő megválaszolja.”

Nyitókép: Gerecse 50 hivatalos Facebook-oldala

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik