csupasport bannerhátsófüves banner

Őszi kikerics, zamatos turbolya és energiavonalak a 2. Kéktúrázás napján

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2022.01.07. 14:46
null
Hangulatos, magával ragadó esemény lett a 2021-es Kéktúrázás napja, amit a hivatalosan kiadott eseményvideó is jól bemutat.

Rekordot döntött 2021 októberében a Kéktúrázás napja. A második alkalommal megrendezett rendezvényen a résztvevők az Országos Kékkör 143 szakaszát, mintegy 2581 kilométert jártak be szakaszfelelősök vezetésével. A kirándulásokra jelentkező 3400 főből 3240 jelent meg a helyszínen, a magas létszámhoz a remek időjárás is hozzájárult. A túrázók érkezésére több településen készültek, volt, ahol citerazenekar fogadta, máshol étellel-itallal látták vendégül őket. Az eseményről a szervező Magyar Természetjáró-szövetség (MTSZ) nemrég videót tett közzé, a képsorokból kiérezhető az esemény hangulata.

 

 

„Nagyon szép a Zalai-dombság – mondja a videóban a Palin és Zalakaros közötti 21.8 kilométeres szakaszt teljesítő Dósa Henrietta. – Ez a dél-dunántúli rész nekem eddig teljesen kimaradt, ez az első túrám itt. Tavaly is részt vettem a Kéktúrázás napján, akkor a Hűvösvölgy és Piliscsaba közötti szakaszt teljesítettem. Ami nagyon tetszett, hogy amikor megálltunk a természeti képződményeknél, mindig mesélt róluk a túravezető. Ez engem is arra inspirált, hogy szervezzek túrákat a baráti körnek, és mindig felkészüljek kis ismertetőkkel, amelyeket egy-egy ponton elmondok nekik. A pecsétek és jelvények gyűjtése helyett nekem az ország bejárása nyújt hihetetlen élményt.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Könnyed körtúra a Rákos-patak mentén

Csupasport
2026.04.18. 19:55

Gerecse 50: túrázás legyen, ne sántikálás!

Csupasport
2026.04.12. 20:25

Már csak pár nap, és indul a nevezés a Kinizsi Százasra

Csupasport
2026.04.08. 16:22

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
2026.04.06. 10:47

Gyalogtúra a Nyakas-hegyen – de futni is lehet!

Csupasport
2026.03.21. 16:14

Kinizsi Százas: kezdjünk ráhangolódni

Csupasport
2026.03.11. 14:07

Fahidak és kilátó az ország egyik legkülönlegesebb tanösvényén

Csupasport
2026.02.28. 20:52

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

Csupasport
2026.02.23. 21:24
Ezek is érdekelhetik