Bostoni maratoni: negyvenéves csalás

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2020.12.29. 10:24
Ez volt 2020! Az ünnepek alatt válogatást közlünk legolvasottabb cikkeinkből. Sokan a csalás szinonimájaként használták Rosie Ruiz nevét, miután a kubai származású nő 1980-ban úgy nyerte meg a Bostoni maratonit, hogy nem futotta le a távot.

„Nem tudom biztosan. Mi az az intervallumos edzés?”

Lássuk be, kicsit furcsán hangzik ez annak a szájából, aki néhány perccel korábban versenycsúccsal és minden idők harmadik legjobb női eredményével (2:31:56) nyerte meg a Bostoni maratonit.

Márpedig egy érdekes párbeszéd részeként ez is elhangzott 1980-ban az akkor 26 esztendős, Havannában született, majd nyolcéves korában Floridába költöző nő szájából – idézte a Sports Illustrated. Balszerencséjére a riporter Kathrine Switzer volt, az első nő, aki hivatalosan teljesítette a maratonit 1967-ben (regisztráció nélkül korábban is futott nő).

A táv kihívását saját bőrén tapasztaló futó elcsodálkozott, hogy Ruiz nem tudta megmagyarázni, hogyan javította meg egyetlen ismert eredményét, az 1979-es New York-i maratonin elért 2:56-ot 2:31-re, illetve a „Sok kemény intervallumos edzést végzett?” kérdésre azt válaszolta, hogy nem tudja pontosan, mi az. Beszélt erről úgy, hogy a világ legfittebb, egyébként önmagát felkészítő sportolójának tűnt, mivel 42 kilométer után szinte meg sem izzadt, a haja sem volt csapzott.

Gyorsan kiderült a csalás. A versenytársak és a nézők nem emlékeztek, hogy látták volna, majd a szervezők több mint tízezer fotót néztek át, amelyeken nem látszott a semmiből felbukkanó későbbi győztes.

Utóbb előkerültek szemtanúk, akik elmondták, kevesebb mint egy mérfölddel a cél előtt láttak valakit kiválni a tömegből – ő volt Ruiz. Aztán napvilágra került, hogy egyetlen eredményét, az 1979-es New York-i maratonin elért 2:56:29-et is csalással érte el, mert a táv nagy részében metrózott… Ahogyan azt, a bostoni eredményét is törölték. Igaz, a valódi bostoni győztesnek, Jacqueline Gareau-nak új érmet kellett készíteni, mert Rosie Ruiz megtartotta a magáét, mondván, ő bizony végigfutotta a távot.

„Őszintén és kétség nélkül mondom, ez életem második legszomorúbb napja. Csak az volt rosszabb, amikor nyolcévesen el kellett hagynom az édesapámat és a szülőhazámat” – idézte a New York Times az Associated Pressre hivatkozva. Egyébként Steve Marek, a Ruizt védő, Westchesterben futóklubot vezető ügyvéd elmondta, a nő elismerte neki a csalást.

„Csak kiugrott a tömegből, nem tudta, hogy az első nő még nem haladt el. Higgyék el, ugyanúgy sokkolta az első helye, mint másokat.”

Ruiz nevét azóta sokan a csalás szinonimájaként használják.

Bár bostoni tettéért sosem kellett hivatalosan elszámolnia, később meggyűlt a baja a törvénnyel. 1982-ben 60 ezer dollár ellopása miatt vették őrizetbe, a munkahelyén sikkasztotta el a pénzt, majd egy évvel később két kiló kokaint adott el egy beépített nyomozónak.

Később tíz éven keresztül harcolt a rákkal, 2019. július 8-án hunyt el. Egy biztos, kétes hírnevet szerzett magának a sporttörténelemben.

Címlapfotó: Getty Images

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik