A túrázás lenyugtatja a zaklatott elmét

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2020.08.23. 10:06
Orvosi tanulmányok sokasága foglalkozik azzal, hogy milyen jótékony hatásai lehetnek mentális állapotunkra, ha rendszeresen járjuk a természetet.

Túrázni jó, túrázni kellemes, a túrázás feltölt energiával. Ezeknek az állításoknak az igazolásához nem kell messzire mennünk, elég csak körbekérdezni természetjáró ismerőseinket, és jó eséllyel megerősítő bólogatást kapunk válaszul. Azzal kapcsolatban azonban, hogy a túrázás milyen hatással van agyunkra, eddig legfeljebb sejtéseink lehettek. Az amerikai Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) tudományos folyóirat egyik cikke azonban ezzel a témával foglalkozott, és fontos következtetésekre jutott.

Megállapításuk szerint a túrázás jótékony hatással van agyunkra, segít távol tartani a negatív gondolatokat.

A tanulmány egy olyan vizsgálatra alapul, amely során olyan alanyok agyi tevékenységét hasonlították össze, akik 90 percet városi környezetben, illetve a természetben sétáltak. A kutatás alapján elmondható, hogy akik a természetet járták, jóval alacsonyabb idegi aktivitást produkáltak az agynak azon a területén, amely a mentális betegségekért felelős. Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy a rendszeres túrázással sokat tehetünk mentális egészségünk megőrzéséért.

A PNAS tanulmánya alátámasztja azt a korábbi kutatást, amely során Ruth Ann Atchley és David L. Strayer pszichológusok arra jöttek rá, hogy az elszakadás a technológia vívmányaitól (mobiltelefonok, tabletek, számítógépek) és a természetjárás sokat javít elménk kreatív problémamegoldásán. A kutatásban részt vevők négy napot töltöttek a természetben a felsorolt eszközöktől elzárva, és ezt követően 50%-kal jobban teljesítettek a kreatív problémamegoldást mérő teszteken, mint azok, akiket nem kértek fel erre az „önmegtartóztató” túrára.

A természetjárás jó hatással van az ADHD-ban, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban szenvedő gyermekekre is.

Az ADHD-s gyermekek nehezen tudnak koncentrálni, figyelmük könnyen elterelhető, és a hiperaktivitás jeleit mutatják. Frances E. Kup és Andrea Faber Taylor kutatása rámutat, hogy a rendszeres természetjárás jelentősen elősegíti a tünetek enyhülését. A szülők, mondhatni, annál jobbat tesznek gyermeküknek, minél többet viszik kirándulni.

A különböző agyi tevékenységekre gyakorolt jótékony hatása mellett a túrázás a fittséget is elősegíti. Ha kirándulunk, óránként átlagosan 400–700 kalória között éget el szervezetünk, a pontos adat a túra nehézségétől és a gyaloglásunk intenzitásától függ. A túrázás mellett szól még, hogy a futással összehasonlítva sokkal jobban kíméli az ízületeket, az általános edzettség állapotát könnyebb elérni a segítségével. A University of British Columbia egyik tanulmánya szerint a 70 év feletti nők memóriavesztésének megelőzésére is jó hatással van a túrázás, amely nemcsak csökkenti a stresszt, de növeli az önbizalmat és az endorfinok felszabadításával boldogságérzettel telíti a szervezetet.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik