csupasport bannerhátsófüves banner

Nyuszifutás az olimpia jegyében

2020.07.29. 12:14
null
A mezőfalvai Kovács István idén is önerőből szervez szabadidősport-programokat táborozó gyerekeknek, de vajdasági kistérségekbe is elkerékpározik, hogy élményt nyújtson a fiatal korosztálynak.

Az idén 25. alkalommal rendezik meg a Nyuszifutásként ismert szabadidősport-sorozatot, amelyet a mezőfalvai Kovács István önerőből szervez, ezúttal a tokiói olimpia jegyében – számolt be róla az MTI. A hosszútávfutó 1998-ban elfutott a finnországi Rovaniemibe, és megkapta a Mikulás nagykövet címet, az idei sorozat pedig a Magyar Olimpiai Bizottság védnöksége alatt indult Újra úton az olimpiai fáklya! szlogennel – a koronavírus-járvány miatt a szokásos tavaszi időpont helyett nyáron.

Kovács István egyike volt a 2008-as pekingi játékok magyar fáklyavivőinek, és az ott kapott ereklyét mindig magával viszi a programokra. A Fejér megyei települések óvodái, iskolái mellett a nyári táborokban is megmozgatja a gyerekeket, akik az olimpiai naplóban rajzaikkal és írásaikkal üzenhetnek a jövő évre halasztott játékokra készülő versenyzőknek.

Vajdasági helyszínekre is ellátogat, elsősorban a székesfehérvári önkormányzat támogatásával. A futás mellett szerepel a programban élménybeszámoló, olimpiai kvíz, beszélgetés a sportolás fontosságáról, illetve sportszerek ajándékozása az intézményeknek.

 

Fotók: shutterstock

 

Kovács István önerőből szervezi a kistérségi programokat a gyerekeknek – a Nyuszifutás mellett télen a Mikulás-futást –, s évente 60-65 helyszínre jut el, többségükre kerékpárral.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Preska Bálintot motiválta a napfelkelte, egyenlített a PUB-on

Csupasport
2026.03.20. 14:04

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Csupasport
2026.03.19. 12:18

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Csupasport
2026.03.18. 14:05

Debrecenben végre elkezdődött a bokszszezon!

Ökölvívás
2026.03.17. 21:58

Ökölvívás: Kovács Richárd nem indul a Bocskai-emlékversenyen, visszavonult

Ökölvívás
2026.03.16. 11:25

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02
Ezek is érdekelhetik