csupasport bannerhátsófüves banner

Oliver, a túrázó vadászmenyét

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.03.12. 14:26
null
Külön sátorban alszik, egyhuzamban két-három kilométert képes megtenni, ha elfárad, kapucniban vagy zsebben utazik. A fehér színű vadászmenyét annyira összenőtt gazdájával, hogy minden túrára elkíséri.

Ha valaki azt mondja nekünk, hogy túrázni vitte kedvenc háziállatát, nagyobb eséllyel gondolunk kutyára vagy akár macskára, mint menyétre. Márpedig Lauren Smith, egy Egyesült Államokban élő egészségügyi dolgozó fehér színű vadászmenyétje, Oliver társaságában járja az erdőt. Mi az, hogy járja! Amerikai területen már 11 hegycsúcsot hódítottak meg együtt.

Oliver a reggeli ébresztő után – Fotó: stuff.co.nz

Oliver és Lauren kapcsolata 5 éve kezdődött, amikor utóbbi hirtelen felindulásból fogta magát, és egy állatkereskedésben megvásárolta a fehér bundás állatot. Az első túrát Oliver kétéves korában tették, és mert nagyon jól telt az út, Lauren úgy döntött, Instagram-fiókot hoz létre, hogy dokumentálja a vadászmenyét utazását. Nem tört nagy babérokra, barátainak akart jó pillanatokat szerzeni vele, mára azonban több mint hatezren követik.

Olivert a hideg és a hó sem tartja távol a túrázástól – Fotó: instagram.com/hikingferret

Oliver túrafelszerelése mindössze néhány apróságból áll: van kis ketrece, zacskó az általa termelt szemétnek, hámja, takarója és még saját kis sátra is.

„Már amikor bébi menyét volt, állandóan mozgott, le sem lehetett csillapítani – mondta Oliverról gazdája, Lauren a stuff.co.nz oldalnak. – Alig tudta levezetni az energiáját, előfordult, hogy szétszedte a kanapémat. Arra gondoltam, ha a kutyáknak van kutyafuttatójuk, ahol kiélhetik magukat, a menyéteknél miért ne lehetne valami hasonlót alkalmazni. Vettem egy hámot, és ha nehezen is, de hozzászoktattam. Amíg Texasban laktunk, kisebb sétákat tettünk, Coloradóba költözve aztán beindult a túrázás. Amikor láttam, hogy élvezi, magammal vittem kajakozni és kempingezni is.”

Kajakban sem érzi rosszul magát – Fotó: instagram.com/hikingferret

A páros elválaszthatatlan, Oliver Instagram-csatornáján pedig egyre gyűlnek az emlékek. A vadászmenyét számos turistaparadicsomban járt már, időnként a helyi ételkülönlegességeket is megkóstolja, iszogatott helyi sörökből is.

„Egyhuzamban két-három kilométert képes megtenni, ha elfárad, lefekszik a földre, és kérően bámul rám. Ilyenkor felveszem, és így haladunk tovább. Általában a zsebemben, a kapucnimban vagy a hátizsákomban utazik. Ha kipihente magát, elkezd kaparászni, leteszem a földre, és megy tovább. Ha túrázókkal találkozunk, mindig kíváncsian kérdezősködnek róla, sokan kutyának, macskának vagy patkánynak nézik. Pedig ő csak egy menyét.”

(Nyitókép: instagram.com/hikingferret/)

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Látványos túra Cristiano Ronaldo szülőhelyén

Csupasport
2025.12.14. 20:46

Fagyban a hagymaszerű védelem, azaz a réteges öltözködés a nyerő

Csupasport
2025.12.11. 08:14

Várnak a Börzsöny fehér vulkánjai

Csupasport
2025.12.09. 17:32

A téli túrázás aranyszabálya: korai indulás, korai érkezés

Csupasport
2025.12.05. 22:41

Hasznos ötletek téli túrákhoz

Csupasport
2025.11.23. 15:22

Kunyhótól kunyhóig Európa hegységeiben

Csupasport
2025.11.16. 21:36

Hogyan váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2025.11.09. 16:04

Ezeket fogyasszuk bátran túrázás alatt, és ezeket mértékkel

Csupasport
2025.11.06. 09:15
Ezek is érdekelhetik