ÚJ KÖZEGBEN Kokó kerékpárosoktól tanult

Vágólapra másolva!
2019.06.12. 21:42
Az egykori ökölvívó Alberto Contadorral és Ivan Bassóval találkozott, s a korábbi Tour de France-, Vuelta- és Giro d'Italia-győztes bringásoktól kapott tippeket az egészséges életmódhoz.

Ez a szerda Jekatyerinburgban talált – de azt is tudom, hol futunk majd helyi idő szerint csütörtök reggel egy kellemes félmaratonit… Ökölvívó-tanácskozás zajlik, az a téma, hogy szeretett sportágunk és az olimpia a jövőben is szoros kapcsolatban maradjon, és meghívást kapott a WBO teljes elnöksége is. Nem először járok erre, de amúgy is, akárhova utazom, a futófelszerelés elfér a bőröndben. A konferencia reggel kilenckor kezdődik, épp az imént hirdettem ki a társaságnak, hogy reggel hétkor 21 kilométer a folyó mentén, és elég sokan szóltak, hogy jönnének, érdekli őket.

Meglehet, még Roy Jones is velünk tart, úgy láttam rajta…

Tudom az útvonalat, és jólesik majd a mozgás a megbeszélés előtt! És hogy miért reggel hétkor? Nagyon izgalmas történet ez, ezt be kell vallanom. A napokban volt szerencsém találkozni Alberto Contadorral és Ivan Bassóval, előbbi egyike annak a hat kerékpárosnak a világon, aki mind a három nagy európai körversenyt megnyerte 2007 és 2015 között. A Tour de France-t és a Giro d'Italiát kétszer, a Vuelta a Espanát háromszor, fantasztikus sportember, Ivan Basso pedig kétszer nyert a Girón. Hatalmas élmény volt vele a sportról, edzésről beszélni, és ő mondta el,

néha nagyon fontos a kora reggeli terhelés, mert akkor megtanulja a szervezet, hogyan kell zsírból dolgoznia. Felkelsz, fogmosás, és már indulsz is, éhgyomorra, nincs benned szénhidrát, a szervezet megszokja, megtanulja, hogy a zsírból nyerjen energiát.

Ezt persze nem lehet minden alkalommal megtenni, mert tönkreteszed magad, de hetente egyszer, esetleg kétszer simán belefér. Ha ugyanis a benned lévő szénhidrát mennyiségét feldolgozta a tested, nagyjából véged is van, de ha hozzászokott ehhez az állapothoz, akkor képes tovább dolgozni, és a zsírt felhasználni. Alberto Contador azt fejtegette, hogy ha hosszabb távon versenyzel, folyamatosan edzed magad, akkor tanácsos ezt a módzsert alkalmazni. Kérdeztem, milyen zselét használ, szerinte a SIS a legjobb. Oké, és milyen az íze, erre rávágta: természetesen nagyon rossz! Mert amelyik finom, az jó eséllyel nem az igazi, mert valami pluszdolog lehet benne, ami az ízt adja, amely viszont igazán hatékony, annak nincs szüksége arra, hogy ízletes legyen – nekem ez teljesen logikusnak hangzott.

Szóval, élmény volt velük találkozni, sokat tanultam tőlük, mintha ők faggattak volna engem a bokszról… Szóval, csütörtök, félmaratoni Jekatyerinburgban!

 

Címlap kép balról jobbra: Ivan Basso, Kokó, Alberto Contador

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik