Néha jó a háttérben maradni, és csak szurkolni… Büszke vagyok arra, hogy a kedvesem, Garami Katalin megnyerte Bécsben a félmaratonit! Azok után, hogy egy éve világra hozta a gyermekünket… Szóval, az osztrák fővárosban a segítő szerep jutott nekem, és ezt is nagyon élveztem. Ami a legfontosabb: ha az ember kitapasztalja, mikor milyen italra, ételre, zselére van szüksége, akkor nem kell arra hagyatkoznia, amit a szervezők kikészítenek. Én is azt szoktam meg, hogy öt kilométernél egy sótablettát lenyelek, iszom egy kis vizet, harminc kilométernél zselé, és ha van kísérő, akkor mindezt nem kell a verseny során magaddal vinni, nem kell emiatt egy zsákot a hátadon cipelni, hanem bízhatsz a neked szurkolókban. És pluszélmény, amikor épp kevesebb a levegő, fárad a lábad, zihál a tüdőd, ott van valaki a pályán szélén, aki csak téged biztat. A húgom várt New Yorkban, megbeszéltük, hogy a 28. kilométernél lesz, de mert mellette még úgy négyezren gondolták úgy, hogy épp annál a pontnál figyelik az eseményeket, erősen keresnem kellett, merre is van...
Tomboltam a lelátón, nagy élmény volt ez. Legközelebb Hamburgban mindketten rajthoz állunk, aztán jön az Ironman – futunk tovább.
A bécsi félmaraton befutója, Garami Katalin győzelme videón:
