Vasárnapi sportdömping a Millenárison

Vágólapra másolva!
2018.08.27. 15:29
A Magyar Szabadidősport-szövetség rendezvényét, amely az Európai Sporthét bevezető eseménye, szeptember 2-án, immáron huszadszor rendezik meg Budapesten, ezúttal a Millenáris Parkban. 

A Masport a szabadidősport fejlesztésének, az egészséges életmód terjesztésének, a mozgás örömének elkötelezett nagykövete, a huszadik születésnapját ünneplő rendezvényen ennek megfelelően hetvennél is több mozgásformát lehet kipróbálni kortól, nemtől, edzettségi állapottól függetlenül. Népi játékok, egyensúlygyakorlatok, aerobic, jóga, crossfitt, korcsolyázás, jégkorong, céltollas, bocsa, gyepteke, többféle trükkös bicaj szerepel a hatalmas kínálatban. Mint mindig, most is egyénileg, illetve családosan is lehet gyűjteni a kipróbált mozgásformák után járó pecséteket, melyekkel óránkénti sorsoláson vehetnek részt a látogatók.



A mozgás mellett a prevenció is legalább ilyen fontos: többek között a cukorbetegség, a prosztatarák és a méhnyakrák megelőzésével kapcsolatban is kaphatnak információkat az eseményen részt vevők.


A szervezők évek óta nagy figyelmet fordítanak a környezettudatos gondolkodásra is, éppen ezért lett a „Környezetbarát szabadidősport” Erasmus+ projekt kiemelt eseménye a Családi mozgásfesztivál, amelynek köszönhetően idén még több „zöld” gondolkodással kapcsolatos játékot lehet majd kipróbálni.


A mozgásfesztiválon a részvétel ingyenes, regisztrációhoz nem kötött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik