csupasport bannerhátsófüves banner

Unai Emery: több futás, kevesebb zsír!

2018.08.18. 15:57
null
Az Arsenal ma este fontos rangadót játszik a Chelsea otthonában, a londoniakat a nyár óta irányító Unai Emery azonban nemcsak az eredmény miatt aggódhat, hanem azért is, hogy a következő hetekben lefogyjanak a játékosai.

Az Arsenal futballistái súlyfelesleggel küszködnek. Jó, ez így talán kissé túlzás, és nem is mi állítjuk, hanem Unai Emery, aki nemrég azt mondta, a csapat játékosainak minél hamarabb le kell fogyniuk ahhoz, hogy tökéletes állapotba kerüljenek, és ezáltal a klub is eredményesebben szerepeljen.

A kimondottan alaposnak tartott negyvenhat éves spanyol szakember állítólag utasításba adta, hogy minden játékosnak fogynia kell (átlagosan 1.3 kilót) vagy a zsírt izommá kell alakítani, emellett mindenkitől elvárja, hogy az eddiginél körülbelül egy kilométerrel többet fusson meccsenként.

Ettől elsősorban azt várja, hogy a szezon során nem hátráltatja majd olyan sok sérülés a csapatot, mint az elmúlt években.

Ugyanakkor van, ami jobban aggaszthatja őt játékosai fizikai állapotánál. Az Arsenal múlt héten a Manchester City elleni 2–0-s vereséggel kezdte a szezont, ma pedig a Chelsea vendégeként lép pályára, és igencsak kellemetlen lenne, ha két vereséggel rajtolna a kispadon az Arsene Wengert huszonkét év után váltó spanyol menedzser.

Legfrissebb hírek

BL-döntő: az Arsenalon gúnyolódva népszerűsíti stadiontúráját a Chelsea

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:26

Hallássérült gyerekek lesznek a labdaszedők a BL-döntőben

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 14:49

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13

„Vissza a Földre” – Thierry Henry összehasonlította a két BL-elődöntőt

Bajnokok Ligája
2026.04.30. 13:12

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46

Horváth Laura – Together We Rise: már nézhető az első magyar sportolóról készült nemzetközi Red Bull dokumentumfilm

Egyéb egyéni
2026.04.17. 13:59

Bemutatták a legfittebb magyarról, Horváth Lauráról szóló dokumentumfilmet

Csupasport
2026.04.17. 11:13
Ezek is érdekelhetik