csupasport bannerhátsófüves banner

Nem mindegy, milyen cipőt húzunk

Vágólapra másolva!
2018.05.21. 18:36
null
Elég bedobni egy pólót, rövidnadrágot, váltózoknit és egy pár sportcipőt a táskába, és már mehetünk is fallabdázni? Majdnem, a helyzet azonban ennél kissé bonyolultabb.

A rutinosabb fallabdázók nyilvánvalóan tudják, miben kell lemenni a terembe, talán van is egy külön összekészített felszerelésük, ám a teljesen kezdők számára hasznos lehet, ha tudják, egyáltalán nem mindegy, miben kezdjük el ütögetni a labdát.

Persze azért nem kell semmi nagyon bonyolultra gondolni, és még hatalmas összeget sem kell a felszelésre szánni, egyszerűen csak oda kell figyelni, mit teszünk be a sporttáskánkba. Ami a ruhát illeti, legtöbb sporthoz hasonlóan itt is elég egy kényelmes, lehetőleg jól szellőző póló és egy short, cipőből azonban egyáltalán nem mindegy, milyet választunk.

Kizárólag olyanban mehetünk le a teremben, amelynek világos/fehér a talpa vagy nyersgumiból készült, a cipő ugyanis semmiképpen sem hagyhat nyomot a pályán. Éppen ezért ha nem megfelelő lábbelit választunk, akkor szinte egész biztosan nem engednek fel minket a pályára.

Bár ütőt a legtöbb helyen lehet bérelni, ha rendszeresen járunk, érdemes lehet ebből is sajátot venni. Itt érdemes kikérni egy edző vagy szakértő tanácsát, mivel sok tényezőtől, egyebek mellett a technikától és a testsúlytól is függ, kinek milyen típusút érdemes választania.

Legfrissebb hírek

Skót sikerrel zárult a Budapest Squash Open

Egyéb egyéni
2025.09.24. 22:44

Budapest Squash Open: Farkas Balázs a negyeddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.09.22. 19:09

Fallabda: Farkas Balázs negyeddöntős a Budapest Squash Openen

Egyéb egyéni
2025.09.21. 21:57

Budapest Squash Open: Simon és Takács is búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.09.20. 22:20

Itt az ősz: tegyük vízállóvá a túrafelszerelésünket!

Csupasport
2025.09.19. 19:53

A fallabdázó Farkas Balázs szeretne jövőre hazai pályán is bizonyítani

Egyéb egyéni
2025.09.19. 11:24

Jövőre egyéni fallabda Európa-bajnokságot rendezhet Magyarország – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.09.15. 11:54

Fallabda Eb: Chukwu Hannah a 10., Farkas Balázs az 5. helyen végzett

Egyéb egyéni
2025.08.23. 14:04
Ezek is érdekelhetik