csupasport bannerhátsófüves banner

Gyaloglás a pokolban

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2018.05.26. 15:39
null
A csupasport.hu újságírója, Nagy Zsolt aktív szereplő az extrém kihívást jelentő rendezvényeken, ő is részt vett Magyarország egyik legnagyobb eseményén, a Kinizsi Százason.

Nem vacakoltam sokat a rajtolással, ugyanis szombaton kora reggel, 6.50 órakor már elhagytam a békásmegyeri rajtot. Jó ötlet volt, ugyanis így a nagyobb tömeg előtt tudtam megtenni a száz kilométeres túra első harmadát. Kora délután érkeztem Dorogra, ez pedig azt jelenti, hogy jó tempót megyek, tartottam a tervezett óránkénti öt kilométeres penzumot. A pénteki esőzés miatt néhol gőzfürdőben, néhol a pokolban gyalogolok, ugyanis eddig, amerre jártam, tűzött a nap, forróság volt – errefelé egy felhő nincs az égen... A jó tempó jutalma egy kis pihenés az egyik dorogi sörözőben, de szigorúan a sportos frissítést szem előtt tartva, azaz semmi alkohol! Több futó megelőzött már, kíváncsi vagyok, ők hogyan bírjak majd tartani ebben a nagy melegben a tempót, főleg majd Dorog után a Hegyes-kő és Mogyorósbánya közti szakaszon, merthogy ezen a tájékon vár a mezőnyre a nagy kihívás: hegyet kell mászni, még mielőtt ránk köszönt az este, s remélem, azzal együtt a hűvösebb idő... Ez lesz szerintem a legnehezebb rész, és persze az éjszakai menet, amikor már fizikálisan, mentálisan is fogy az erő. Ha tartom a tempót – ki tudja most még ezt... –, akkor húsz-huszonegy óra alatt teljesítem a Kinizsi Százast, azaz hajnali négy óra tájban érek be a célba, Tatára.

(Kollégánk végül rendben beért Tatára, hamarosan hosszabb összefoglalóval jelentkezik a Kinizsiről.)

Legfrissebb hírek

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
15 órája

Otthon is könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz

Csupasport
2026.08.07. 22:36

Miben segít és miben hátráltat: a túrabotról pró és kontra

Csupasport
2026.08.05. 21:42

Mire figyeljen, aki magashegyi túrára indulna?

Csupasport
2026.07.10. 16:03

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
2026.07.03. 20:02

Miként váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2026.05.31. 16:59

Hamarosan itt az idő, hangolódjunk a Kinizsi Százasra!

Csupasport
2026.05.22. 19:31

Túra és nordic walking: ne keverjük a kettőt!

Csupasport
2026.05.20. 15:47