Gyaloglás a pokolban

Nem vacakoltam sokat a rajtolással, ugyanis szombaton kora reggel, 6.50 órakor már elhagytam a békásmegyeri rajtot. Jó ötlet volt, ugyanis így a nagyobb tömeg előtt tudtam megtenni a száz kilométeres túra első harmadát. Kora délután érkeztem Dorogra, ez pedig azt jelenti, hogy jó tempót megyek, tartottam a tervezett óránkénti öt kilométeres penzumot. A pénteki esőzés miatt néhol gőzfürdőben, néhol a pokolban gyalogolok, ugyanis eddig, amerre jártam, tűzött a nap, forróság volt – errefelé egy felhő nincs az égen... A jó tempó jutalma egy kis pihenés az egyik dorogi sörözőben, de szigorúan a sportos frissítést szem előtt tartva, azaz semmi alkohol! Több futó megelőzött már, kíváncsi vagyok, ők hogyan bírjak majd tartani ebben a nagy melegben a tempót, főleg majd Dorog után a Hegyes-kő és Mogyorósbánya közti szakaszon, merthogy ezen a tájékon vár a mezőnyre a nagy kihívás: hegyet kell mászni, még mielőtt ránk köszönt az este, s remélem, azzal együtt a hűvösebb idő... Ez lesz szerintem a legnehezebb rész, és persze az éjszakai menet, amikor már fizikálisan, mentálisan is fogy az erő. Ha tartom a tempót – ki tudja most még ezt... –, akkor húsz-huszonegy óra alatt teljesítem a Kinizsi Százast, azaz hajnali négy óra tájban érek be a célba, Tatára.

(Kollégánk végül rendben beért Tatára, hamarosan hosszabb összefoglalóval jelentkezik a Kinizsiről.)