A második harmad: séta a katlanban

 

A túra első harmadának bemutatását Doroggal fejeztük be. A városban jó eséllyel kora délután tesszük tiszteletünket, és mivel a Kinizsi Százast a helyiek jól ismerik, biztosak lehetünk benne, hogy feltölthetjük hátizsákunkat mindennel, amivel csak szeretnénk.

A pihenésre és a töltekezésre szükség is lesz, az előttünk álló 15 kilométer ugyanis a túra talán legnehezebb szakasza. A szintemelkedés mintegy 650 méter, ami nem nevezhető soknak, a problémát sokkal inkább a Nagy-Gete terepe és a katlanra lesújtó kánikula okozza. Az útvonal bemutatásához ismét Hajnalné Filipich Adrienn segítségét kértük:

„A Dorog–Tokod szakasz nem véletlenül híresült el katlan néven. Itt nincs vízvételi lehetőség, általában nagyon meleg van meg por, szinte semmi árnyék. A Gete felfelé nem olyan vészes, én a lefelé vezető részt utálom, mert nagyon meredek, sok a kiálló gyökér és kidőlt fa, morzsalékos a talaj, könnyű megcsúszni rajta.

A horgásztó után jön az egyik legkényelmetlenebb terep. Mély a homok, emelkedik, és az embernek olyan érzése van, hogy egyet lép előre, hármat hátra. Úgy tűnik, mintha sosem lenne vége.”

Nem véletlen, hogy a mogyorósbányai Kakukk söröző az az ellenőrzőpont, ahol a legtöbbek fejében megfordul a feladás gondolata. Háromórás séta a vázolt körülmények között mindenkiből kiveszi az erőtartalékait, és az sem segíti a folytatást, hogy ez az a hely, ahonnan tömegközlekedéssel még kényelmesen vissza lehet jutni Budapestre.

„Mogyorósbánya nagyjából az utolsó olyan hely, ahol még ki lehet szállni, ha gond van. – ért egyet Adrienn. – Itt érdemes megmosakodni, kicsit leülni, lehet folyadékot pótolni. Ezután már kellemesebb részek jönnek. Én viszonylag lassú vagyok, ide általában tíz-tizenegy óra alatt érek, így ezután már a hőmérséklet is csökken.

Sokan úgy tartják, innen jön az örömgyaloglás.”

Ehhez a ponthoz mindenképp be kell szúrnom egy saját élményt, engem ugyanis az első Kinizsi Százas-próbálkozásomnál (2014) szintén Mogyorósbányán kerített hatalmába először a feladás gondolata. A sörözőben az italokon kívül lehet meleg ételt kapni, egy jó levestől könnyű új erőre kapni. De túl sokat sem szabad pihenni. Én anno bátyámmal ettem egy tállal, és közben nagyjából 30 percet töltöttünk a sörözőben. Úgy mentünk be, hogy ő fel akarta adni, én tovább akartam menni, kifelé jövet azonban felcserélődtek a szerepek. Mindketten továbbmentünk ugyan, de én később feladtam (meglehetősen fájt a térdem, kezdett besötétedni, mélypontra kerültem, így a Bika-völgynél beültem a minket támogató autóba), bátyám azonban fogcsikorgatva, szintidőn belül teljesítette a távot.

Mindezek alapján nem tudom azt mondani, hogy aki Mogyorósbányáról továbbindul, az mindenképp végig is megy, de ha nem rontja el a pihenőt, és elég akaratereje marad a második ötven kilométerre, nagy gond már nem lehet. Legalábbis a szakasz végéig, Bányahegyig, ahol a gyengéket ismét könnyen megcsaphatja a feladás szele. „Nekem a legnehezebb a Bányahegyről való továbbindulás szokott lenni. Ennek az oka hogy itt mindig van fény, tűz, sok ember. Ezután elindulni a sötét erdőbe, hát...” – mondja Adrienn.

A túra befejező szakaszának leírása ide kattintva olvasható!