Birkózó-vb: szőnyegszéli szabályok II. rész

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.13. 12:42
null
Nem mindenkinek világos, hogy mi történik éppen a szőnyegen (Fotó: AFP)
Az október 20-án kezdődő budapesti birkózó-világbajnokság kapcsán négy részből álló, szabálymagyarázó „segédanyagot” tárunk olvasóink elé, hogy tisztában legyenek ezen ősi küzdősport jelenlegi szabályaival a hazai rendezésű csúcstalálkozó előtt. Elvégre a nézőtéren és a tévéfotelben sem mindegy, hogy értjük-e, mi történik a szőnyegen.

A mérkőzésen közreműködő bírók:
• vezetőbíró
• pontozóbíró
• szőnyegelnök

Intésnél és passzivitásnál legalább két, a mérkőzésen közreműködő bírónak azonos véleményen kell lennie, akik közül az egyik minden esetben a szőnyegelnök. A harmadik intéshez, amely leléptetéssel jár, mindhárom bíró egységes véleménye szükséges. Az akciókért járó pontoknál elég, ha bármelyik két bíró azonos véleményen van.

A mérkőzésidő mindkét fogásnemben 2x3 perc (fél perc szünettel).

A győzelem fajtái:
• az ellenfél két vállra fektetése minimum három másodpercig – tus
• 10 pont különbség (szabadfogásban) vagy 8 pont különbség (kötöttfogásban) – technikai tus
• pontozásos győzelem a menetidő leteltével

Pontegyenlőség esetén az alábbi kritériumok szerint hirdetnek győztest:
• több, nagyobb értékű pontot szerző versenyző
• ha ez azonos, akkor a kevesebb intést kapó versenyző
• ha ez is azonos, akkor az utolsó akciópontot szerző versenyző

Három intés után (vagy kötöttfogásban két védekező lábszabálytalanság esetén) a versenyző elveszíti a küzdelmet, csakúgy, mint ha visszalép a küzdelemtől (például sérülés esetén), esetleg kizárják durva szabálytalanság vagy sportszerűtlen magatartás miatt.

Legfrissebb hírek

Szőke, Fritsch, két Lévai és Végh is országos bajnok lett

Birkózás
2025.06.07. 20:09

Szombaton a kötött- és a szabadfogás legjobbjai is egymásnak feszülnek az országos bajnokságon

Birkózás
2025.06.03. 17:58

Birkózás: Oroszország sportminisztere meglátogatta a KIMBA-t

Egyéb egyéni
2025.05.19. 16:28

Szőke Alex: Ott vagyok az öt legjobb között!

Birkózás
2025.05.19. 08:53

Főleg papírforma eredmények születtek a női birkózó-bajnokságon

Birkózás
2025.05.18. 15:58

Vitek Dárius: A zoknimat sem tudtam felvenni

Birkózás
2025.05.09. 16:10

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmét Papp Bertalan

Birkózás
2025.05.09. 14:49

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10
Ezek is érdekelhetik