Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Mintha az életemért küzdöttem volna – nyilatkozta a 35 esztendős Bajcajev Vlagyiszlav (125 kg) a szombaton megnyert elődöntőjét követően. A Csepel TC klasszisa legutóbb 2022-ben, épp a honosítását követően, Budapesten birkózhatott Európa-bajnoki döntőt, akkor nem sikerült nyerni, s aztán még további két bronzérmet szerzett. Mindegyik sikert a 97 kilogrammosok között érte el, tavaly váltott felfelé nehézsúlyba, s nem is sikerült rosszul az éve, ötödik helyen várt a világ- és az Európa-bajnokságon.
Bajcajev azt is mondta szombaton: „Ez a döntő merőben más lesz, mint az eddigiek, korábban, orosz színekben sikerült már győznöm egyszer, remélem, ezúttal is felállhatok a dobogó felső fokára.”
Kétségkívül nehéz feladat előtt állt, hiszen a címvédő, olimpiai bronzérmes és világbajnoki ezüstérmes azeri Giorgi Meshvildishvilivel mérte össze a tudását vasárnap este a Feti Borova Sportcsarnokban. A tavalyi Eb-n is találkozta, akkor a negyeddöntőben Meshvildishvili nyert 5:0-ra.
Az első menetben passzivitási ponttal előnyhöz jutott az azeri, Bajcajev tartalékolni szeretett volna az energiájával, s feltehetően várni, hogy visszakapja a passzivitási pontot. Ám a második menetben is az azerit látták aktívabbnak (0:2), Bajcajev ereje fogyott, innentől átvette az irányítást a rivális, aki levitellel és két mögé kerüléssel 8:0-s sikert ért el, ezzel megvédve címét. Bajcajev Vlagyiszlav nagy sikerrel Eb-ezüstérmet szerzett.
A birkózók rengeteget dolgoznak a sikerekért, mindenkiről elmondható, hogy megérdemelné, karrierje során legalább egyszer dobogóra álljon világversenyen. Ez azonban hatványozottan igaz Kuramagomedov Muradra (74 kg). A Tatabánya kiválóságának évek óta nem jön ki a lépés, 2019-ben váltott magyar színekre, 2021-ben olimpia kvótát engedett ki a kezei közül, s azóta három helyosztót veszített el az Európa-bajnokságon. Eleinte arra lehetett gondolni, talán sosem lesz képes átlépni a saját árnyékán, idővel viszont láthatóan fejlődött, egyre szebb eredményeket ért el nívós nemzetközi versenyeken, és egyre nagyobb neveket vert meg.

Szombaton két fantasztikus mérkőzést követően az elődöntőben csupán passzivitási pontok döntöttek arról, hogy nem ő, hanem a kétszeres vb-ezüstérmes, négyszeres Európa-bajnok, szlovák színekben szereplő Taimuraz Salkazanov jut be a döntőbe, ezzel eldőlt, hogy idén is a harmadik helyért küzdhet meg.
Ellenfele az orosz Timur Bizsojev volt, aki nem sok szóhoz jutott a súlycsoport klasszisa, az olimpiai és háromszoros világbajnok Zaurbek Szidakov mellett – a most 30 éves sportoló pályafutása során eddig egy-egy világ- és Európa-bajnokságon szerepelt, mindkét viadalon a dobogó harmadik fokára állt.
Az első menetben Bizsojev került előnybe passzivitási ponttal, a másodikban Kuramagomedov egyenlített, és a később szerzett pont neki kedvezett. Bizsojev aktívabban birkózott, a bírók ezért ismét elrendelték Kuramagomedovval szemben a 30 másodperces aktivitási időt, nem tudott akciózni, 2:1-re nyert az orosz, és sportolónk negyedik alkalommal is ötödik helyen végzett az Európa-bajnokságon. Nem lehet azt mondani, hogy nem rendelték el másodszorra jogosan vele szemben az aktivitási időt, a következetesség ugyanakkor ebben az esetben hiányzott a bírói gárdából, hiszen Kuragomedov szombati elődöntője ugyanilyen képet festett, 1:1-nél ő volt az aktívabb, Salkazanovot viszont nem kötelezték támadásra, így sportolónk veszített.
A tiranai Európa-bajnokság ezzel véget ért, a magyar válogatott összességében hat érmet, három-három ezüstöt és bronzot szerzett, emellett négy ötödik helyezést ért el. Az ötfős szabadfogású csapatunkból, négyen birkóztak helyosztón, egy-egy ezüst- és bronzérem, két ötödik hely lett a vége, ami felülmúlta az előzetes várakozásokat.
| Nagy csodának kellett volna történnie ahhoz, hogy Bajcajev győzzön, ez az azeri az egyik legnagyobb tömegű nehézsúlyú, Vlagyiszlav sokat erősödött tavalyhoz képest, de még mindig kicsi. Le a kalappal a tegnapi teljesítményéért! Kuramagomedovot mintha elátkozták volna, abszurd, vicc, amit vele csináltak az elődöntőben és a bronzmeccsen. Az összeredményünket egyébként előzetesen aláírtam volna, elégedettek lehetünk, de voltak sajnos bosszantó vereségeink. |
BIRKÓZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, TIRANA
Vasárnap
Szabadfogás
61 kg. Európa-bajnok: Zavur Ugujev (Oroszország), 2. Zalimhan Abakarov (Albánia), 3. Simone Piroddu (Olaszország) és Arszen Harutjunjan (Örményország)
74 kg. A 3. helyért: Bizsojev (orosz)–Kuramagomedov 2:1. Eb: Taimuraz Salkazanov (Szlovákia), 2. Turan Bayramov (Azerbajdzsán), 3. Farhad Nurihorjesztan (Fehéroroszország) és Timur Bizsojev (Oroszország), 5. Kuramagomedov Murad
86 kg. Eb: Ibragim Kadijev (Oroszország), 2. Arsenii Dzhioev (Azerbajdzsán), 3. Eugeniu Mihalcean (Moldova) és Vladimeri Gamkrelidze (Grúzia)
92 kg. Eb: Ali Tcokaev (Azerbajdzsán), 2. Ahmed Batajev (Bulgária), 3. Mirjani Majszuradze (Grúzia) és Amanula Gadzsmagomedov (Oroszország)
125 kg. Döntő: Meshvildishvili (azeri)–Bajcajev 8:0. Eb: Giorgi Meshvildishvili (Azerbajdzsán), 2. BAJCAJEV VLAGYISZLAV (Magyarország), 3. Hakan Büyökcingil (Törökország) és Moser Siyar (Németország)

Lőrincz Tamás: Meg kell védeni az értékeinket!

Birkózás: lemondott Németh Szilárd, az MBSZ elnöke

Negyedik helyen zárt a magyar válogatott a socca Eb-n

Ligeti Richárd: Hiszek abban, hogy a munkám eredményes lehet

Feloldották az orosz és fehérorosz birkózók korlátozásait



