Kuramagomedov kikapott a háromszoros világbajnoktól, bronzmeccses az Eb-n

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Somorja
2025.04.08. 17:12
Kuramagomedov Murad bronzmeccses Somorján (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Kuramagomedov Murad (74 kg) kikapott az olimpiai bajnok és a háromszoros világbajnok orosz Zaurbek Szidakovtól a Somorján zajló birkózó Európa-bajnokság keddi, szabadfogású versenynapján, így szerdán a harmadik helyért léphet szőnyegre.

Mint megírtuk, Eb-ötödik helyezettünk, Kuramagomedov Murad remekelt az X-Bionic Sportközpontban zajló Európa-bajnokság kedd délelőtti napján, két mérkőzést megnyerve kiharcolta, hogy délután, az elődöntőben megküzdjön a súlycsoport extraklasszisával, az olimpiai bajnok és háromszoros világbajnok orosz Zaurbek Szidakovval, aki feltehetően mindent megtesz azért, hogy karrierje során először kontinensbajnoki címet ünnepelhessen.

Az első menet óvatos birkózást hozott, felmérték egymást a felek, a bírók Kuramagomedovot láttak passzívabbnak, így támadási időt rendeltek el vele szemben. A 30 másodperc alatt nem tudott akciót végrehajtani, ez egy pontot jelentett Szidakovnak. A második három percben az orosz újabb egy pontért zónán kívülre tette sportolónkat, s ezután kiváló védekezést mutatott be, hiába próbálkozott Kuramagomedov, minden területet lezárt előtte riválisa. Szidakov ezzel 2:0-ra nyert, Kuramagomedovért pedig szerda este a bronzmérkőzésen szoríthatunk.

Az esti programban a világbajnok és Európa-bajnok Muszukajev Iszmailért (70 kg), valamint az U23-as Eb-harmadik Végh Richárdért (97 kg) a bronzmérkőzésen szoríthatunk. Bajcajev Vlagyiszlavért (125 kg) pedig azért, hogy legyőzője, az azeri Giorgi Meshvildishvili döntőbe jusson, ebben az esetben birkózónk szerdán a harmadik helyért léphetne szőnyegre – időközben nyert az azeri, Bajcajev az U23-as vb-második, U23-as Eb-győztes fehérorosz Dzianisz Hramjankuval küzdhet meg a dobogóért.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOMORJA
Kedd
Szabadfogás
70 kg
Vigaszág: Muszukajev Iszmail–Voinovics (szerb) 4:2
74 kg
Selejtező: Kuramagomedov Murad–Harutjunjan (örmény) 5:1
Negyeddöntő: Kuramagomedov–Eryilmaz (török) 11:0
Elődöntő: Szidakov (független egyéni induló)–Kuramagomedov 2:0
125 kg
Selejtező: Bajcajev Vlagyiszlav–Ivanov (bolgár) 8:2
Negyeddöntő: Meshvildishvili (azeri)–Bajcajev 5:0

Birkózás
2025.04.08. 13:34

Muszukajev bronzmeccses, Kuramagomedov elődöntős a birkózó Eb-n

Utóbbi a súlycsoport extraklasszisával, az olimpiai és háromszoros világbajnok orosz Zaurbek Szidakovval küzd a döntőért.

 

Legfrissebb hírek

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
7 órája

Bacsa Péter lett a Nemzetközi Birkózószövetség szakmai bizottságának új elnöke

Birkózás
Tegnap, 19:11

Az amerikaiak az utolsó napon még két aranyat behúztak a birkózó-vb-n

Birkózás
Tegnap, 16:18

Bajcajev most sem bírt az azerivel, ötödik helyen zárt a vb-n

Birkózás
2026.10.31. 14:45

Kuramagomedov most sem kímélte az idegrendszerünket, kikapott az iránitól

Birkózás
2026.10.31. 09:08

A vigaszágat kipipálta Bajcajev, jöhet a világbajnoki bronzmeccs!

Birkózás
2026.10.31. 07:48

Terék Gerda U23-as világbajnoki „áldozata” nyerte meg a felnőtt-vb-t

Birkózás
2026.10.30. 16:18

Bő egy percre tért vissza a benne rejlő zseni, Muszukajev kikapott az első meccsén

Birkózás
2026.10.30. 11:02