Birkózás: megvan a magyar csapat az Eb-re és az olimpiai kvalifikációra

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.02.02. 09:16
Muszukajev Iszmail (jobbra) a tavalyi vb-n (Fotó: Róth Tamás/MBSZ)
A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai bizottsága javaslatára az elnökség megszavazta, milyen összetételű válogatott képviseli a színeinket a február 12. és 18. között megrendezendő bukaresti Európa-bajnokságon, illetve a kontinentális olimpiai kvalifikációs versenyen, amelyre április első hétvégéjén kerül sor Bakuban. A tervek szerint a román fővárosban 18, Azerbajdzsánban 14 magyar birkózó lép szőnyegre, négy súlycsoportban válogató döntött az indulókról – tudtuk meg a magyar szövetség hírleveléből.

Mint ismert, a kontinensviadalról nem lehet ötkarikás kvótát szerezni, ettől még önmagában is jelentős verseny és egyben felkészülési állomás a nyári játékokra. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott pénteki sajtóközleményből kiderült, hogy különböző okok miatt több kiválóságunk szokásos kategóriájánál eggyel feljebb indul, így a nőknél az Európa-bajnokságon második Bognár Erika 55 helyett 57, kötöttfogásban a világbajnoki második, Eb-győztes Fritsch Róbert 72 helyett 77, az Eb-második Váncza István 67 helyett 72, szabadfogásban a világ- és Európa-bajnok Muszukajev Iszmail 65 helyett 70 kilóban.

Mányik Dávid (kötöttfogás, 67 kilogramm) világversenyes újoncként áll rajthoz. Losonczi Dávid (kötöttfogás, 87 kilogramm) az MBSZ elnökségének döntése értelmében védettséget élvez tavalyi vb-diadalának köszönhetően az Eb-nyertes Takács Istvánnal szemben, ezért ő szerepel Bukarestben. Az olimpiai csapat kihirdetése a május közepén záródó kvalifikációs sorozat végeztével már a március 8-i tisztújítás után összeálló, friss MBSZ-elnökség feladata lesz.

Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója így kommentálta a csapathirdetést: 

Idén az elsődleges cél a sikeres olimpiai szereplés, ezáltal a kvalifikációs versenyek jelentősége is óriási. Többek között ezt is figyelembe vettünk az Európa-bajnokságon induló csapat kijelölésénél. Nagyon korán van az idei kontinenstorna és ez még tovább nehezíti a válogatottak felkészülését, valamint több olyan versenyzőnk is van, aki kisebb sérülés miatt nem lép szőnyegre Bukarestben.

Április elején Bakuban már az európai olimpiai kvalifikáció a tét. Mint ismert, a tavalyi belgrádi vb-n két magyar kvóta termett az aranyérmesek, Muszukajev Iszmail és Losonczi Dávid révén. Az azeri fővárosban minden érintett súlycsoport küzdelmének a döntősei szerzik meg a párizsi indulási jogot. A nőknél hat, kötött- és szabadfogásban négy-négy honfitársunk próbálkozik meg ezzel. 

„Sajnos szabad- és kötöttfogásban a legkisebb súlycsoportban, ötvenhét és hatvan kilogrammban nem tudunk ütőképes versenyzőt indítani, így ott biztosan nem lesz indulónk az olimpián. A többi súlycsoportban viszont reméljük, hogy mindenki százszázalékos állapotba kerül és a már meglévő két kvóta mellé minden szakágban tudunk majd legalább egy-egy indulási jogot kiharcolni Bakuban” – mondta Bácsi Péter.

A magyar válogatott

Európa-bajnokság (Bukarest, február 12-18.)
Nők (6 fő): Orsós Sztálvira (53 kg, Csepel TC), Szenttamási Róza (55 kg, Csepel TC-KIMBA), Bognár Erika (57 kg, BHSE), Dollák Tamara (59 kg, UTE), Szabados Noémi (68 kg, FTC), Nagy Bernadett (76 kg, UTE)
Kötöttfogás (7): Mányik Dávid (67 kg, ESMTK-KIMBA), Váncza István (72 kg, FTC), Fritsch Róbert (77 kg, BHSE), Szilvássy Erik (82 kg, Csepeli BC), Losonczi Dávid (87 kg, ESMTK), Lévai Tamás (97 kg, BHSE), Vitek Dárius (130 kg, BHSE).
Szabadfogás (5): Muszukajev Iszmail (70 kg, FTC), Kuramagomedov Murad (74 kg, Tatabánya), Vida Csaba (86 kg, Csepel TC), Juhász Balázs (92 kg, KTE), Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg, Csepel TC)
Európai olimpiai kvalifikáció (Baku, április 5-7.)
Nők (6 fő): Szekér Szimonetta (50 kg, BHSE), Orsós Sztálvira (53 kg, Csepel TC), Bognár Erika (57 kg, BHSE), Elekes Enikő (62 kg, Csepel TC-KIMBA), Szabados Noémi (68 kg, FTC-KIMBA), Nagy Bernadett (76 kg, UTE)
Kötöttfogás (4): Váncza István (67 kg, FTC), Lévai Zoltán (77 kg, BHSE), Szőke Alex (97 kg, ESMTK), Vitek Dárius (130 kg, BHSE)
Szabadfogás (4): Kuramagomedov Murad (74 kg, Tatabánya), Vida Csaba (86 kg, Csepel TC), Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg, Csepel TC), Ligeti Dániel (125 kg, Haladás VSE).

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik