A feladat adott

2475674 24756742475674 2475674
Vágólapra másolva!
2013.05.02. 08:05
Az odavágó komolyan vétele hiányában bőven maradt izgulnivalónk ma estére. A Fenerbahce több góllal is győzhetett volna Isztambulban, a végeredmény...

Az odavágó komolyan vétele hiányában bőven maradt izgulnivalónk ma estére. A Fenerbahce több góllal is győzhetett volna Isztambulban, a végeredmény Artur magabiztosságának, valamint a kapufáknak köszönhető, szó sincs arról, hogy nem érdemeltünk vereséget. A 0-1 veszélyes kiindulópont, de nem megfordíthatatlan, szerettek volna a spanyol _nagyok ilyen kedvező helyzetből indulni egy, illetve két estével korábban, ebben biztos vagyok. Következik az egyetlen, még komoly téttel bíró visszavágó a négy elődöntő közül az európai kupákból, már csak érvényesítenünk kell a papírformát, megmutatni, hogy azért vártak Chelsea-Benfica döntőt 10-ből 10-en, mert valóban ez a két legjobb csapat. És nem azért, mert dilettáns barmok.
Az odavágó komolyan vétele hiányában bőven maradt izgulnivalónk ma estére. A Fenerbahce több góllal is győzhetett volna Isztambulban, a végeredmény Artur magabiztosságának, valamint a kapufáknak köszönhető, szó sincs arról, hogy nem érdemeltünk vereséget. A 0-1 veszélyes kiindulópont, de nem megfordíthatatlan, szerettek volna a spanyol _nagyok ilyen kedvező helyzetből indulni egy, illetve két estével korábban, ebben biztos vagyok. Következik az egyetlen, még komoly téttel bíró visszavágó a négy elődöntő közül az európai kupákból, már csak érvényesítenünk kell a papírformát, megmutatni, hogy azért vártak Chelsea-Benfica döntőt 10-ből 10-en, mert valóban ez a két legjobb csapat. És nem azért, mert dilettáns barmok.

Fenerbahce

Nagy odafigyeléssel olvastam EstiKornél elemzését, hiszen tisztában vagyok nagyjából a Fener játékoskeretével ugyan, minden héten figyelem az eredményeken, hogy éppen nyertek-e a bajnokságban vagy nem, de futballozni talán soha a büdös életben nem láttam őket, idén meg főleg. Viszont most már pótoltam eme hiányosságomat, ezért véleményezem őket én is, aztán majd kiderül, hogy eltér-e ez a Kornél által vázoltaktól. Volkan valóban egy nagyon bizonytalan kapus, de sajnos ellenünk magabiztosan lehozta azt a keveset, amit kellett, nem volt kiejtett beadás, luft, az egyetlen valamire való helyzetünket pedig Gaitán a kapufára tekerte. Tehát összességében a 80-as éveket idéző retrópornóbajuszon kívül semmi máson nem tudtam röhögni vele kapcsolatban.

Gökhan Gönül Dani Alvest felülmúló aktivitással segíti a támadásokat, nem is ügyetlenül, habár ehhez kellett Ola 'baby John hatékonynak semmiképp sem nevezhető védőmunkája, amit megkoronázott egy 16-oson belüli szabálytalansággal. Korkmaz valóban középszer, leteszi az első embernek, vagy amerre áll, ha a szituáció úgy kívánja, Yobo viszont nekem személy szerint nagyon tetszett. Elegáns, magabiztos, aki sebességben is felvette a versenyt támadóinkkal, azért ezek nem a középszer jellemzői, főleg, ha hiba nélkül teszi a dolgát. Ziegler maximálisan megtestesíti a könyvből tanult futballozni kifejezést, nem tudom, hogy kerülhetett a Juventushoz például. Nagyon egysíkú a játéka. Ezért nagyon-nagyon kár, hogy a mi jobbszélsőnk legalább ennyire egysíkú, emiatt esélytelenek voltunk veszélyeztetni jobbról gyakorlatilag az egész meccsen.

Elérkeztünk a lényegi ponthoz, a két labdaszerző játékoshoz. Leginkább ebben a zónában veszítettük el az odavágót, hiszen Meireles és Topal tökéletesen hatástalanította Aimart/Gaitánt, és a fellépegető André Gomest, Topalnak még arra is volt energiája, hogy Cardozót terrorizálja a kirúgásainknál magassága végett. Meireles pedig attól, mert utáljuk klubszinten, még egy remek futballista, aki a szervezésből is kivette a részét, ha volt területe. Megjegyzem, a visszavágón egyikük sem játszhat sérülés, illetve sárga lapok miatt. Kuyt még mindig fáradhatatlan, és annyira nem öreg, hogy veszélytelennek nyilvánítsam, Cristian valóban karmester, igaz, kissé lányos. Sow bárhol feltűnt és igazolta, nem véletlenül fhanszia gólkirály, Webót pedig lefaragta Jardel, ahogy kell, a visszavágón egy labdaelrúgásért cserébe miatta sem kell izgulnunk.

Benfica

A mi esetünkben eltekintek a posztonkénti jellemzéstől. Nekünk két igazán nagy problémánk volt Isztambulban, az egyik a hozzáállás, mindenek előtt, aki ilyen lélektelen alibit képes pályára tenni egy európai kupa elődöntőjében, az nem érdemli meg, hogy döntőzhessen. Ezzel csupán arra szeretnék utalni, hogyha 2-0-nál a 93. percben Melgarejo öngólt fejel, vagy pedig egy veszélytelen lövés bepattan bárkiről, annak jusson eszébe az Isztambulban nyújtott játék, és ne panaszkodjon, ne anyázzon! A másik pedig Jorge Jesus könnyelműsége, aki azt hitte, hogy majd Cardozo egyedül kibirkózza, Aimar fél év padozás után leosztogatja, Matic egyedül levédekezi a török középpályát, Salvio meg majd megnyeri nekünk Ziegler mellett. Láttuk, egyik sem jött be, mint ahogy a 0-0 kibekkelése sem, és egy 70 percig szórakozó csapat nem tud 20 percre felpörögni. A cserék sem váltak be, nem értem, Lima miért nem játszott egy percet sem, de most már sokkal fontosabb a visszavágóval foglalkozni, mint az egy héttel ezelőtti történéseken rágódni.

Összesen egy szem eltiltottunk van 'baby John személyében, ami miatt egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Nincs jó formában az elmúlt hetekben, lehet, hogy nem is kezdene, viszont azon játékosaink egyike, akiben benne van az a váratlan, ami szükséges lehet ahhoz, amit igazán nagyon szeretnénk... Gaitán nem teljesen egészséges, de nagyot csalódnék az orvosi stábban, ha a szezon egyik legfontosabb meccsére nem drótoznák össze valahogy, főleg OJ hiányában. Nem vagyok oda az amorf 4-4-2-ért, amit legtöbbször játszunk, de most igenis kell Lima, kell Cardozo, kell egy klasszis Gaitán, és nagyon nem utolsósorban Matic és Enzo, akiknek biztosítaniuk kell azt a stabilitást, ami megalapozhatja a döntőbe jutásunkat.

A mérkőzés

Óriási esélyt kaptunk Meireles és Topal kiesésével. A Fenert egyszer sem láttam múlt csütörtökig, de most már sejtem, nem Volkanon múlt, hogy övék a legkevesebb bekapott gól. A védelmük összeszokott és kevés rizikót vállal, de ennél sokkal nagyobb szerepe lehet ebben ennek a párosnak, akiknek ugyan nem egy Bayern vagy Dortmund szintű támadószekciókat kellett kikapcsolni, de akiket kellett, azokkal meg is tették. És sajnos megtették velünk is egy hete, de most nem tehetik, ráadásul ez most egy másik Benfica lesz. Valószínűleg Cristian visszalép és mélységből próbál majd szervezni, de a védekezés lesz számára az elsődleges. Az ő helyére kerülhet a szintén hajas Üysal, aki nem bánik rosszul a labdával, de majd Matic gondoskodik arról, hogy a 10. perc környékére már elkérni se legyen kedve. Jobb oldalra kerülhetett volna, ha nem marad ki a keretből Krasic, aki egy poszton belül már a második óriási Juve bust, de ez most mindegy. Kuyt pedig egy szem csatárként küzdhet az újra egészséges Luisaóval, valamint Garay-al. Nem szeretném visszasírni Webót, remélem erre nem kerül sor.

Úgy gondolom, rohanni semmiképp sem kell. Inkább szerezzünk vezetést csak a második félidőben, minthogy egy kontrából gólt kapjunk az elején. Hiába lesz tartalékos a Fenerbahce, nem fogadnék arra, hogy képesek vagyunk 3 gólt szerezni ellenük, főleg nem hátrányból. A bajnoki cím karnyújtásnyira, ott vagyunk a kupadöntőben, lehet még ennél is szebb ez az idény? Erre térjünk vissza este 11 után, esetleg éjfél előtt kicsivel.

A meccset a DgiSport 1-es csatornája 20:30-tól stúdióbeszélgetéssel vezeti fel, kezdés 21:05-kor!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik