BL: Köszönet CR-nek a gólpasszért, ő is sokat tett - Chicharito

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.22. 23:01
null
Chicharito „élete legfontosabb gólját” ünnepli Ronaldóval (Fotó: AFP)
A Real Madrid 1–0-ra nyert Javier Hernández 88. percben lőtt góljával az Atlético Madrid ellen hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így 1–0-s összesítéssel bejutott a legjobb négy közé. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

„Egy igazi derbi ez, amelyen a közelmúltban a tavalyi BL-döntő óta nem történtek jó dolgok velünk – így a mérkőzés hőse, Javier Hernández. – Sikerült gólt szereznem, de az egész csapat érdeme a siker. Mindenki türelmes volt velem, és bízott bennem. Ez pályafutásom legfontosabb gólja, de még fontosabb a győzelem. Köszönet Cristiano Ronaldónak az asszisztért, sokat tett ő is a győzelemért. Mindenki futott, harcolt, ezért sikerült győznünk. Pár napja tudom már, hogy kezdek, és mindent megtett Carlo Ancelotti, hogy felkészítsen a mérkőzésre. Jó ellenfél mindig az Atlético, ma is jól dolgozott, méltó ellenfélnek bizonyult. Mindenkit le kell győzni a BL megnyeréséhez, így aztán mindegy, ki jön az elődöntőben…”

„Remekül futballoztunk ma este, jó kis meccset játszottunk, és irányításunk alatt tartottuk az eseményeket – így a hazaiak mestere, Carlo Ancelotti, akinek a hírek szerint az állása volt a tét ezen a derbin. – Nem adtunk esélyt az ellenfélnek arra, hogy lekontrázzon bennünket, és az utolsó percekben végre a helyes megoldást is megtaláltuk elöl. Nem rohantunk előre, a labdabirtoklást tartottuk a legfontosabbnak, és megszerveztük alaposan az állított labdás szituációkat is. Természetesen a kiállítás nagy szerepet játszott a mérkőzésen, de nem tudom, hogy jogos volt-e vagy jogtalan a piros lap. Mozgalmas mérkőzés volt, de a játékosok sportszerűen küzdöttek. Javier Hernández fantasztikusan futballozott, igazán jól teljesített, és megérdemelten szerzett gólt. Nem játszott túl sokat ebben az idényben, de amikor szükségem volt rá, készen állt. Ilyen egy igazi profi! Kemény év áll mögötte.”

Az olasz szakember elmondta azt is, hogy már korábban megbeszélte Sergio Ramosszal, hogy ő helyettesíti Luka Modricot a középpályán, mert így kamatoztatni tudja fejjátékát.

„Ramos feláldozta magát a csapatért” – fogalmazott kissé fellengzősen Ancelotti, aki úgy véli, hogy azért teremtett csapata kevés helyzetet, mert túl jól védekezett az Atlético, amely most is elismerésre méltó ellenfélnek bizonyult.

„Hogy kit szeretnénk az elődöntőben? A legjobb négy között már csak erős csapatok vannak, és nagyon örülök, hogy még mindig közéjünk tartozunk. Bárki is jön, meg kell vernünk.”

„Nincs bennem rossz érzés, büszke vagyok csapatomra a nulla-egy ellenére is – így Diego Simeone a lefújás után. – Egy emberként küzdött a csapat, ha valaki kiteszi a lelkét a pályán, és mindent megtesz a győzelemért, az csakis elégedetten mehet haza vereség esetén is. Csak dicsérhetem játékosaimat, ismét megálltuk a helyünket egy kemény BL-csatában. Ahogyan ma teljesítettünk, elmondhatom újra, hogy igazi férfiakból áll csapatunk, akik vállvetve küzdöttek egymásért. Mehet jobban vagy kevésbé jól a futball, a mai teljesítményünk alapján ismét büszke vagyok arra, hogy ilyen játékosok edzőjének vallhatom magam. Akadnak olyan vezetőedzők, akik féltékenyek, irigyek a játékosaira, de én nem tartozom közéjük. Arda Turant nem fogom megbüntetni, ez már nem változtat semmit az eredményen. Hogy miért nem nyertünk? Nem volt megfelelő kapcsolat a csapat részei között, keveset támadtunk, és ezeket az akciókat sem tudtuk jól befejezni.”

Simeone elismerte, hogy a Real uralta a mérkőzést, és azt is, hogy Turan piros lapja hatalmas szerepet játszott a vereségben.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

Real Madrid–Atlético Madrid 1–0 (0–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 78 300 néző. Vezette: Brych (német)
REAL MADRID: Casillas – Carvajal, Pepe, Varane, F. Coentrao (Arbeloa, 91.) – James Rodríguez, S. Ramos, Kroos, Isco (Illarramendi, 93.) – J. Hernández (Jesé, 92.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
ATLÉTICO MADRID: Oblak – Juanfran, Miranda, Godín, Jesús Gámez – A. Turan, Tiago (Giménez, 86.), Koke, Saúl (Gabi, 46.) – Griezmann (Raúl García, 65.), Mandzukic. Vezetőedző: Diego Simeone
Gólszerző: J. Hernández (88.)
Kiállítva:
A. Turan (76.)
Továbbjutott:
a Real Madrid, 1–0-s összesítéssel.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior góljával nyertek és kijutottak a vb-re a brazilok Ancelotti első hazai meccsén

Foci vb 2026
2025.06.11. 07:37

Brazília Ancelotti első hazai meccsén juthat ki a vb-re

Foci vb 2026
2025.06.10. 08:25

Alisson Becker: Vissza akarok térni Brazíliába

Minden más foci
2025.06.08. 12:07

Davide Ancelotti követi apját a brazil válogatotthoz

Minden más foci
2025.06.07. 11:53

Carlo Ancelotti gól nélküli vb-selejtezőn mutatkozott be a brazil válogatott kapitányaként

Foci vb 2026
2025.06.06. 07:40

Carlo Ancelotti agresszív brazil válogatottat ígér

Foci vb 2026
2025.06.05. 09:51

Diego Simeone: Rendkívül bosszúsak voltunk az érvénytelenített tizenegyes után

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 18:06

BL: Simone Inzaghi szerint ebből a vereségből is erősebben fognak kijönni

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 00:19
Ezek is érdekelhetik