BL: figyelte az ETO, az anfieldi parádé után mégis a PL jöhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.23. 12:13
null
Milan Borjan többször kifogott a liverpooli támadókon az Anfielden (Fotó: Action Images)
Néhány nap alatt is hihetetlenül nagyot tud fordulni a világ egy-egy labdarúgóval. Itt van például Milan Borjan esete, akinek két hete még csapata sem volt, most pedig már Premier League-együttesek érdeklődésével számol.

 

Hősünk 26 éves, és a kanadai válogatott kapuvédője. Miután februárban elküldték a török Sivassportól, nem volt csapata, és az átigazolási időszakban sem talált magának munkaadót. Pedig volt érdeklődés még az NB I-ből is – a Győri ETO is felfigyelt rá –, de sehol nem kapott szerződést.

Szeptember 9-én még a Jamaica elleni felkészülési mérkőzésen védett. Majd jött a friss Bajnokok Ligája-főtáblás Ludogorec Razgrad, és szükségmegoldásként szerződtette. A bolgárok emlékezetes utolsó selejtezőjén Vladiszlav Sztojanovot kiállították, míg Ivan Csvorovics megsérült, így került Borjan a klubhoz.

A kanadai kapuvédő aztán rögtön az Anfielden találta magát, sokáig a bolgár csapat egyik legjobbjának volt mondható, több nagy védéssel bosszantotta a liverpooli támadókat, ám a hosszabbításban nagyot hibázott, labdakezelési hiba után összehozott egy buta tizenegyest, a Ludogorec pedig végül 2–1-es vereséget szenvedett.

A BL-meccs ennek ellenére megalapozta a hírnevét Angliában, a Sky Sports és az ügynöke szerint Premier League-es klubok érdeklődnek iránta, és könnyen lehet, hogy januárban már a szigetországban folytatja. Borjannak ugyanis december végén lejár a szerződése, így a télen ingyen vihetik akár angol csapatok is.

„Olyan, mintha forgószélbe kerültem volna a Ludogorechez való csatlakozásom óta, ráadásul bemutatkoztam a Liverpool ellen a Bajnokok Ligájában. Az eredmény ellenére élveztem a meccset ezen az ikonikus helyszínen, és meghozta az étvágyamat, hogy Angliában futballozzak. Egy álom beteljesülése lenne az országban játszani, és ha megfelelő ajánlat érkezik, komolyan fontolóra fogom venni” – nyilatkozta Borjan, akinek ügynöke, Matt Lewton elmondta, több angol csapattal is beszélt már a lehetséges váltásról.

Legfrissebb hírek

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
17 órája

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
19 órája

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 09:26

Drámai hosszabbításban jutott tovább a Ludogorec, a bolgár csapat lesz az FTC ellenfele a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 22:09

Nem hozott gólt a Ferencváros lehetséges ellenfeleinek csatája

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:41
Ezek is érdekelhetik