Van még mibe kapaszkodnia a Spursnek az Ajax ellen?

ILKU MIKLÓSILKU MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.05.01. 14:27
null
Elveszítette az elődöntő első meccsét hazai pályán a Tottenham, így nehéz dolga lesz a visszavágón (Fotó: AFP)
Ismét ámulatba ejtette Európát az Ajax labdarúgócsapata: az amszterdami fiatalok a Real Madrid és a Juventus kiejtése után 1–0-ra megnyerték a Tottenham elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzését. A londoni találkozó első félideje a vendégekről szólt, a másodikban inkább a hazaiak domináltak, de az erő- és mezőnyfölény nem hozott gólt. Van még mibe kapaszkodnia a Spursnek a visszavágón?

 

AZ AJAX KISAJÁTÍTOTTA A LABDÁT AZ ELSŐ 30 PERCBEN

Elképesztő hangulat fogadta a csapatokat a Tottenham új stadionjában, a televízión keresztül is beleborzongott az ember az atmoszférába – erre is csak a Bajnokok Ligája képes. A kezdés után viszont hamar visszaesett a zajszint, ugyanis a pályán nem az történt, amire a hazai szurkolók számítottak… Az Ajax már az első percektől kezdve dominált, saját térfelére szorította a londoni együttest, amelynek játékosai csak „nyomozták” a labdát.

A meccset egy sajnálatos sérülés (Vertonghent kellett lecserélni, miután ütközött Alderweirelddel és Onana kapussal) mentén lehet felosztani: az első harminc percre és az utána következő hatvanra –fókuszáljunk most az előbbire. Az első fél órában 70 százalékában (!) az Ajaxnál volt a labda (a Tottenham csak bámészkodott, ahogy Eriksen fogalmazott), amit többször szemet gyönyörködtetően járatott a holland csapat. A Tottenham szűrője, Wanyama rendre egy-két ütemmel lemaradva vadászta a labdát birtokló ellenfelet, ha meg is szerezte a Spurs a labdát, nem tudta néhány átadásnál tovább birtokolni. Jellemző statisztika, hogy az angol válogatott védő, Trippier 28 eladott labdával zárta a találkozót.

Nem mellesleg a 15. percben éppen ő volt az, aki Zijes indításánál beragadt, így Donny van de Beek tisztán vehette át a labdát a tizenhatoson belül, és lőhette a kapu jobb oldalába az Ajax győztes gólját. A 22 éves, saját nevelésű futballista a mérkőzés egyik legjobbja volt: a támadó harmad szinte minden pontján feltűnt, lehetetlen pozíciókba helyezkedett, nem kis fejtörést okozva a hazai védelemnek. Több poszt feladatait is képes ellátni, szélsőből tolódik kilencesnek, majd újra szélsőnek, ha úgy hozza a játékhelyzet, akár centerként fejezi be a támadást – ahogy a gólnál is.


A nyáron az FC Barcelonához igazoló Frenkie de Jong uralta a középpályát, hasznos munkát végzett a védelem előtt, és nem ritkán korát meghazudtoló hanyag eleganciával passzolt külsővel is. Schöne remekül kiegészítette a néha-néha Johan Cruyffra emlékeztető De Jongot a középpályán, a széleken Zijes és David Neres adta fel a leckét Rose-nak és Trippier-nek, míg a hamis kilencest játszó Tadics helyezkedése nagy területeket nyitott meg. Az egyéni villanások helyett azonban mégis a csapatmunka az, ami igazán lenyűgözővé teszi a jelenlegi Ajaxot. Játékosai nagy tempóban és rendkívül pontosan járatják a labdát ­– ahogy a gól előtt is –, magabiztosan nyúlnak hozzá sarokkal is, szinte csukott szemmel adogatnak, mert a társ úgyis ott lesz. És mindig ott is volt.

Visszaköszönt az is, hogy a Tottenham futballistáinak többsége a tavaly nyári világbajnokság óta gyakorlatilag folyamatosan játékban van. Az augusztusban kezdődött Premier League milliárdos öldöklő harc, ahol a fővárosi csapat a dobogóért – és ezzel együtt a BL-indulásért – küzd. A kőkemény meccsek, a többfrontos csata éreztette hatását, alig-alig volt olyan időszak, amikor Pochettino a teljes kerettel – ami egyébként sem túl vastag, ugyanaz a 14-15 játékos küzdötte végig az idényt – számolhatott volna. Ezzel szemben az Ajax frissnek és kipihentnek, sokkal élesebbnek tűnt ellenfelénél – ráadásul hétvégén sem kellett játszania, mivelelhalasztották a teljes fordulót,míg a Tottenham a West Ham United elleni hazai 1–0-s vereséggel hangolt.

Ugyanakkor érdemes leszögezni, hogy Bajnokok Ligája-hadjáratát az amszterdami együttes július 25-én kezdte (alig két héttel a vb-döntő után), és még versenyben van –ha bejut a június elsején rendezendő döntőbe, akkor minden idők leghosszabb nemzetközi kupaidényét jegyezhetjük fel egy csapattól.

A TAKTIKAI VÁLTÁS BEJÖTT, DE A GÓL HIÁNYZOTT

A Tottenham három belső védővel, 3–5­–2-es hadrenddel vágott neki a találkozónak, ami finoman szólva sem ült. Vertonghen kényszerű cseréje után átálltak a hazaiak a négyvédős rendszerre, a beálló Moussa Sissoko stabilitást hozott a középpályára, így a Spurs bő 30 perc és egy kapott gól után jött meg a meccsbe.

„Elismerem, rossz formációt választottam, de nem volt túl sok lehetőségem – kesergett a BT Sportnak a lefújás után Mauricio Pochettino.Enerváltan játszottunk, sokat hibáztunk. Viszont nem a hadrendünk miatt kaptuk a gólt. A hozzáállásunk nem volt megfelelő. Sissoko pályára lépése után kezdtünk el jobban futballozni. A második félidőben nyomást gyakoroltunk az Ajaxra, akkor működtek úgy a dolgok, ahogy akartuk. Ez reményt ad a visszavágóra.”

A gyémántalakzatra váltó középpálya valóban hatékonyabb volt. Már az első félidő végén is érződött, de a fordulás után mutatkozott meg igazán, hogy van potenciál a Tottenham játékában. A hazaiak feladták a megszokott rövid passzos futballjukat, helyette több direkt labdával keresték Llorentét és Lucas Mourát. Sok szituációban erősen érződött Kane és Szon hiánya.

A fordulás után Alli rögtön gólt szerezhetett volna, ám De Ligt hősies becsúszással blokkolt. A labdabirtoklási statisztika kezdett átbillenni a második félidőben a Tottenham felé, de az Ajax végig nagyon fegyelmezetten védekezett, és csupán egy kaput eltaláló lövést engedélyezett a Tottenhamnek. Nem is csoda, hogy a statisztikusok körében napjainkban népszerű xG-mutató (azaz a várható gólok száma) 0.5 volt a Spursnél, ami szinte egybeesett az Opta által kiszámolt várható kapott gólokéval (0.6) az Ajax számára.


A meccs képe megváltozott, de az Ajax remekül zárt hátul, és a kontrái is hordoztak veszélyt magukban, emlékezzünk David Neres kapufájára, amelynél ha a labda néhány centivel beljebb pattan, akkor talán az egész párharc eldőlhetett volna.

A Tottenhamnél támadásban Lucas Moura volt az egyetlen igazán veszélyes játékos, Eriksen és Alli is jól segítette a támadások építését – a Sissokóval stabilizált gyémánt alakzatú középpálya Szonnal kiegészülve fontos tényező lehet a visszavágón –, de a kapura nem tudott veszélyes lenni. A szélső védők is jól léptek be az akciókba a második félidőben, ám a beadások borzasztóan sikerültek. A rögzített helyzetekkel lehet még keresnivalója a londoni csapatnak a visszavágón, Eriksen kivételes rúgótechnikája fél siker, azonban a kapu előtt is hatékonynak kell lenni – Llorente és Alderweireld is a kapu fölé fejelt kedd este. A légi fölény a magas játékosoknak köszönhetően megvan, de kaput eltaláló kísérlet nélkül nehéz gólt szerezni.

Ahogy Pochettino is fogalmazott, a második félidőben mutatott játékba kapaszkodhat a Tottenham az amszterdami visszavágón. Az biztos, hogy taktikailag tanult az argentin menedzser az első mérkőzésből, és az eltiltását letöltő Szon visszatérése is döntő faktor lehet. A Gracenote kimutatása – melyben az eddigi európai kupapárharcokat vette alapul – szerint az Ajaxnak 88 százalék esélye van a döntőbe jutásra. Korábban két csapatnak sikerült az, ami most az Ajaxnak, azaz megnyerni az idegenbeli meccset a nyolcaddöntőben, a negyeddöntőben és az elődöntőben is. A Bayern Münchennek a 2012–2013-as idényben és a Real Madridnak a 2017–2018-as kiírásban – a többi már történelem.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Tottenham Hotspur (angol)–Ajax (holland) 0–1 (0–1)

London,Tottenham Hotspur Stadion,60 243néző.Vezette:Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
Tottenham Hotspur:Lloris – D. Sánchez, Alderweireld, Vertonghen (M. Sissoko, 39.) – Trippier (Foyth, 80.), Alli, Wanyama, Eriksen, Rose (B. Davies, 80.) – Lucas Moura, F. Llorente.Menedzser:Mauricio Pochettino
Ajax:Onana – Veltman, De Ligt, Blind, Tagliafico – Van de Beek, F. de Jong, Schöne (Mazraui, 65.) – Zijes (Huntelaar, 87.), Tadics, Neres.Vezetőedző:Erik ten Hag

Gólszerző:Van de Beek (15.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik