Női BL: slágerpárharc a 8 között, a Lyon a Wolfsburgot kapta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.09. 16:50
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken elkészítette a női Bajnokok Ligája negyeddöntőjének és elődöntőjének párosítását: Marozsán Dzsenifer csapata, a címvédő Olympique Lyon a Jakabfi Zsanettet is foglalkoztató VfL Wolfsburggal csap össze a legjobb nyolc között.

A két sztáralakulat 2013-ban, 2016-ban és 2018-ban a döntőben találkozott egymással, egyszer a Wolfsburg nyert, a legutóbbi két alkalommal viszont a Lyon, amely 2017-ben a negyeddöntőben is felülmúlta Jakabfiékat. A mostani párharc győztese az elődöntőben a Chelsea-vel vagy a PSG-vel csap össze.

A másik ágon a Barcelona a norvég Lilleströmmel, a Bayern München pedig a cseh Slavia Prahával méri össze erejét a négy közé jutásért.

A sorozat döntőjére 2019. május 18-án Budapesten, a Groupama Arénában kerül sor.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Slavia Praha (cseh)–Bayern München (német)
FC Barcelona (spanyol)–LSK Kvinner (norvég)
Olympique Lyon (francia)–VfL Wolfsburg (német)
Chelsea (angol)–Paris Saint-Germain (francia)
A negyeddöntők első mérkőzéseit 2019. március 20-án és 21-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Legfrissebb hírek

„Nekem kellett ez a fokozatosság” – Csiki Anna az angol élvonalig vezető útjáról

Légiósok
2026.01.31. 10:46

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Női labdarúgás: Nürnbergbe szerződött a pécsi tehetség

Légiósok
2026.01.30. 09:27

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Jól emlékszik a hat évvel ezelőtti budapesti BL-döntőre az azóta három Aranylabdát kapó Aitana Bonmatí

Minden más foci
2026.01.20. 11:13

Willi Orbán gólt fejelt, a Leipzig legyőzte a Freiburgot – videó

Német labdarúgás
2026.01.14. 22:35

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.23. 10:50
Ezek is érdekelhetik