Ilyen a boksz! – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.04.19. 23:44

Sokunknak sok minden eszébe jut Kassai Viktorról és magyar segítőiről a Real Madrid–Bayern München labdarúgó BL-negyeddöntő után. Vigyázok, ne fogjon erősen a toll, mert a játékvezető (úgy általában) érinthetetlen, ezt sulykolja belénk a nemzetközi és a hazai szövetség egyaránt – akkor, amikor az érintett bíró szarvashibá(ka)t követ el. Egyre kevésbé állja meg a helyét a banális magyarázat, hogy a bíró is ember; különben is, a futballisták ugyanúgy hibáznak, az mégsem kap akkora teret.

Nos, én most egyetlen olyan játékost nem tudnék mondani, aki akkorá(ka)t hibázott volna, mint Kassai – jó, Arturo Vidal azért vegyen vissza az arcából, ha ő Münchenben belövi a tizenegyest, lehet, hogy nincs ez az egész cirkusz. A kedd este látottak nem függetlenek a sportágban tapasztalható jelenségtől, hogy feleljen bár három, négy, hat személy a szabályok betartásáért, a játékvezetésben tapasztalható anomáliák nem csökkentek.

De előbb Kassairól, hogy azért bírónkat ne dugjuk a jelenség általános kategóriája mögé. Meggyőződésem, hogy a 2012-es Eb ukrán–angol mérkőzésén a meg nem adott hazai gól benne maradt, mint bokszolóban a megrendítő ütés. Tevékenységét azóta számos kritika érte itthon és külföldön, hazai viszonylatban a tavaly novemberi Vasas–Ferencváros mérkőzés körüli vitákra emlékeztetnék, amelyekből a mundér becsületének védelme érdekében Kassai mintegy védett személyként került ki. Mindeközben a pályán mutatott viselkedése is azt sugallja, hogy érinthetetlen – nem véletlen, hogy ezt tapasztalva a Bayern harcedzett profijainál elszakadt a cérna.

Ami már az általánosabb részt illeti, a „felszaporított” játékvezetői hatos jelenléte nem azt eredményezi, hogy a klasszikus hármashoz viszonyítva megduplázódik a figyelem, hanem éppen ellenkezőleg: csökken a felelősségérzet, vélvén, hogy bizonyos reszortokat elvben más felügyel.

Legjobb bírónk a nemzetközi elitben elfoglalt helyéhez viszonyítva sokszor téved. Ez persze a mihez képest relativitása, és objektív igazságot emberek közreműködését igénylő „üzemágban” ne is reméljünk. Az azonban több mint elgondolkodtató – ha már a videobíró bevezetését húzzák-halogatják a futball irányítói –, hogy nem egy sportágban (kosárlabda, jégkorong) korábban két játékvezető bíráskodott.

Bár látom magam előtt a Bayern-játékosok arcát: nekik egy Kassai is elég volt.

Legfrissebb hírek

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
47 perce

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2025.07.28. 23:14

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.27. 23:24
Ezek is érdekelhetik