„El fogjuk érni, és együtt fogjuk véghez vinni” – Hamilton érzelmes videóval üzent

H. L.H. L.
2025.12.06. 13:24
Nem a várakozások szerint alakult az első év – mit hoz a folytatás? (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton a saját bevallása szerint pályafutása legnehezebb idényét teljesíti, a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj előtt érzelmes üzenetben tekintet vissza első pirosban eltöltött évére.

Álomból rémálom: Lewis Hamilton és a Ferrari első közös éve a várakozásokon alul alakult, eltekintve a hétszeres világbajnok Kínai Nagydíjon elért sprintsikereitől, dobogóra sem tudott állni, és nemegyszer kiesett már az időmérő első szakaszában, miközben három futamon pont nélkül is maradt. A brit versenyző sokszor depresszíven, lehangoltan és szűkszavúan nyilatkozott, és nem meglepő módon forró témát jelent, hogy talán már az idény végén szögre akasztja a bukósisakját, és nem tölti ki a szerződését Maranellóban. 

Hamilton a szezonzáró Abu-dzabi GP előtt az Instagram oldalán üzent, és jelezte, a Ferrarival közösen szeretne felérni a csúcsra. „Hamarosan vége az idénynek. Szürreális része lenni ennek a csapatnak, a mostani év hullámvölgyei és hullámhegyei megváltoztatták az életemet. A versenyhétvége után több időm lesz igazán elmélkedni a szezonon, de most szeretném megköszönni mindenkinek a csapatban, hogy nap mint nap kitartottak, és fáradhatatlanul dolgoztak a sikerért. El fogjuk érni, és együtt fogjuk véghez vinni. Most teljes mértékben az utolsó versenyre összpontosítok, hamarosan beszélek.”

Hamilton számára egyelőre nem alakul jól a szezonzáró sem: a brit versenyző az utolsó szabadedzésen elvesztette az irányítást a Ferrarija felett, és a fal állította meg. Az év utolsó kvalifikációja közép-európai idő szerint 15 órakor kezdődik. 

17. ABU-DZABI NAGYDÍJ
DECEMBER 5., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:24.485
2. szabadedzés1. Norris 1:23.083
DECEMBER 6., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Russell 1:23.334
Időmérő15.00–16.00
DECEMBER 7., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 306.183 km) rajtja14.00
KÖVETKEZŐ VERSENY
Ausztrál Nagydíj, Melbourne2026. március 8.

 

Legfrissebb hírek

Beigazolódott a Mercedes félelme: a Ferrari mindenki előtt jár Magyarországon

F1
13 órája

Trabantokról, Ladákról és a keleti blokkról nosztalgiázott Adrian Newey az NS kérdésére

F1
15 órája

Hamilton vezérletével a Ferrari a leggyorsabb a Hungaroringen; Antonelli a top 10-en kívül a második edzésen

F1
16 órája

Jean Alesi: Mansell egy vadállat volt, Verstappen pedig egy pitbull!

F1
16 órája

Senna, Mansell, Hamilton, Schumacher, Alesi, Piquet – már nevük is van a Hungaroring kanyarjainak

F1
19 órája

Leclerc nagy előnnyel nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt a Hungaroringen

F1
19 órája

Elhunyt Paddy McNally, az F1 mai arcának egyik megformálója

F1
22 órája

Kapu Tibor az űrből is figyelte a Hungaroringet

F1
23 órája