„Minimalizálni kell a hibák számát” – Ferling Bernadett

Vágólapra másolva!
2025.12.06. 13:34
null
Fotó: Árvai Károly
Ferling Bernadett szerint a magyar válogatottnak minimálisra kell csökkentenie a hibák számát a dán csapat ellen ahhoz, hogy legyen esélye a sikerre a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjének utolsó fordulójában.

A negyeddöntőbe már bejutott két együttes, a tavalyi Európa-bajnokság második és harmadik helyezettje találkozik vasárnap 20.30-tól a rotterdami Ahoy Arenában: a kontinensbajnoki bronzérmes magyar együttes hét, az Eb-ezüst-, olimpiai és világbajnoki bronzérmes dán alakulat nyolc ponttal várja a záró kört, azaz a csoportelsőség megszerzéséhez győznie kell Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttesének.

Ez az elmúlt húsz évben összesen kétszer sikerült az aktuális magyar válogatottnak: 2015. december 9-én, tehát két nap híján tíz évvel korábban Herningben a világbajnokság csoportkörében 29–22-re nyert a házigazda ellen, míg 2005-ben a vb bronzmérkőzésén Szentpéterváron 27–24-re kerekedett felül a nemzeti csapat. A húsz esztendővel ezelőtti találkozón kétszer volt eredményes Ferling Bernadett, aki az MTI-nek felidézte: átalakított, megfiatalított kerettel szerepeltek azon a vb-n, így kicsit még saját maguk számára is meglepetés volt a harmadik hely megszerzése.

„Jól sikerült az egész csapatnak az a találkozó, voltak olyanok, akik Dániában légióskodtak, ők különösen bizonyítani akartak, így minden összeállt. Akkor sem gondolták, hogy meg tudjuk őket verni, az előjelek nagyjából hasonlóak voltak, mint most, akkor sem mi voltunk az esélyesek” – fogalmazott a világbajnoki ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnoki bronzérmes korábbi kiválóság. Meglátása szerint a dán kézilabda alapértékei és stílusa most is teljesen ugyanolyanok, mint 2005-ben, a válogatottjukra jellemző, hogy a játékosok önbizalommal teltek.

„Nagyon vagányak és iszonyatosan gyorsak. Ezt látjuk tőlük ezen a világbajnokságon is: megpróbálnak labdát szerezni és abból néhány másodperc alatt be is fejezik a támadásukat, legtöbbször góllal teszik ezt” – mutatott rá Ferling, aki jelenleg az M4 Sport szakértőjeként dolgozik a vb-n.

Arról, mi lehet a kulcsa annak, hogy újabb tíz év után ezúttal is világbajnokságon sikerüljön nyerni Dánia ellen, ezzel folytatva a sormintát, úgy vélekedett, hogy a magyar válogatott hibáinak a számát a minimálisra kell csökkentenie, mivel ezeket rögtön megtorolják a skandinávok.

„Olyan befejezések kellenek, amelyek semmiképpen sem elszórt, kezükbe adott labdák, hanem minimum kapura lövések, hogy ne tudjanak minden alkalommal gyors támadást vezetni. A kemény védekezés és a jó kapusteljesítmény pedig ma már mindenki ellen alap” – szögezte le. Kitért a bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC játékosaira, Kristina Jörgensenre és Helena Elverre, akik kulcsfigurái a vasárnapi ellenfélnek.

„Szervezik a játékot, emellett nagyon gólerősek is, rájuk mindenképpen oda kell figyelni. Ez a recept, amit borzasztóan nehéz lesz megcsinálni, de a lányaink képesek rá, legalábbis nagyon bízunk benne.” Dánia ellen eddig 53 mérkőzést játszott a magyar válogatott, amelynek szempontjából a mérleg 26 győzelem, három döntetlen és 24 vereség. A legutóbbi mérkőzésre 2022. november 10-én került sor, az Eb-középdöntőben, Ljubljanában, az a találkozó 29-27-es skandináv sikerrel zárult.

A középdöntőt követően a szerdai negyeddöntőben a társházigazda holland vagy a vb-címvédő francia együttes lesz a magyar csapat ellenfele. Ferling Bernadett mindkettőt látta játszani Rotterdamban, és mivel a franciák ellen van közelmúltbeli pozitív élmény, a tavalyi kontinensviadal 25-24-ös eredménnyel zárult bronzmérkőzése, „ahol megvertük őket és jól játszottunk ellenük”, így inkább őket választaná, amennyiben erre lehetősége lenne.

„Nagyon kemény ellenfél lenne mindkettő. Hollandia itthon van, teltház előtt játszik és egyébként is nagyon jó. Franciaország pedig mindig jó. Bármelyik is lesz, nem mi leszünk az esélyesek, de a lányok már tavaly is meglepetést szereztek a bronzmérkőzésen. Elvárásként semmiképpen sem lehet azt mondani, hogy jussunk a legjobb négy közé, de nagyon vágyunk rá mindannyian” – zárta gondolatait Ferling.

 

 

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Nagyon mélyről álltunk fel, ez egy megnyert egy pont

Kézilabda
18 órája

Meglepő körülményre hívta fel a figyelmet a japán kézisek dörzsölt edzője a mieink elleni meccs előtt

Kézilabda
Tegnap, 13:03

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni; Norris elismeri, neki van a legtöbb vesztenivalója a „vb-finálén"

E-újság
2025.12.04. 23:50

Albek Anna: Magabiztosabb lettem Metzben, de még több van bennem

Kézilabda
2025.12.04. 17:04

„Más sportágat űztek” – a Győr svéd szélsőjének lesújtó kritikája a norvégoktól kapott nagy pofon után

Kézilabda
2025.12.04. 11:31

„Magyarország nem volt félelmetes csapat” – elszalasztott esélyről beszélnek a románok

Kézilabda
2025.12.04. 10:18

„Ez csak kézilabda, nem háború” – üzente a román kéziválogatott magyar játékosa

Kézilabda
2025.12.04. 09:14

A dánok Jörgensen és Scaglione vezérletével 14 góllal verték meg Szenegált a mieink csoportjában

Kézilabda
2025.12.03. 22:25
Ezek is érdekelhetik