FTC: „Nem érdemelte meg, hogy kirúgják” – orosz sajtóvisszhang

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.20. 14:22
null
Az orosz sajtó szerint elhamarkodta a Ferencváros a döntését (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint ismert, a feröeri KÍ Klaksvík elleni szerdai 3–0-s BL-vereség után a Ferencváros menesztette vezetőedzőjét, Sztanyiszlav Csercseszovot. Az egyik legismertebb orosz sportlap, a Szport-Ekszpressz több orosz futballhoz közel álló szakembert is megszólaltatott, akik szinte mind egyetértettek abban, hogy hibát követett el az FTC.

„Minden elbocsátás igazságtalan. Az országa bajnokságát megnyerte, nem arról van szó, hogy elveszített mindent. Van olyan, amikor nem sikerül egy-egy meccs” – fejtette ki a véleményét a lapnak egy másik orosz edző, Alexander Tarkanov.

Az orosz válogatott volt védője, Vlagyimir Granat hasonlóan vélekedett a helyzetről.

„Nem érdemelte meg, hogy kirúgják. Ha a tavalyi idényt nézzük, kijelenthetjük, hogy sikeres évet zárt a csapata, amiben természetesen neki is hatalmas szerepe volt. Ha az eddigi eredményeit nézzük, méltatlan volt ez a menesztés.”

A keserű visszajelzéseken felül egyesek örülnek is annak, hogy Csercseszov ismét elérhető és úgy gondolják, rengetek orosz csapatban ott lenne a helye.

„Csercseszov az egyik legjobb edző a hazánkban, bármely orosz élvonalbeli klub érdekelt lenne, hogy megszerezze magának. Ha továbbra is edzősködni szeretne, nem lesz nehéz dolga munkát találni – jelentette ki az orosz válogatott volt szövetségi kapitánya, Borisz Ignatyev. – Ennek ellenére úgy hiszem, most egy kis szünetet akar tartani a futballtól.”

Ignatyev nem az egyetlen ember, aki úgy érzi a szakember nem folytatja egyből edzői pályafutását. Az orosz válogatott volt kapusa, Ruszlan Nigmatullin is hasonló gondolatokat osztott meg.

„Úgy látom itt az ideje megpihenni. Azt követően azonban el lehet kezdeni új kihívások felé kacsintgatni. Hiszek benne, hogy ezután még a Ferencvárosnál is erősebb csapathoz csatlakozhat a mester.”

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
FERENCVÁROS–KÍ (feröeri) 0–3 (0–3)
Budapest,
Groupama Aréna, 18 187 néző. Vezette: Smajc (szlovén)
FTC: Dibusz – Botka, S. Mmaee,Knoester, Civic (Marquinhos, 75.) – Baráth (Ben Romdan, a szünetben), Gojak (Makreckis, a szünetben) – Abu Fani, Zachariassen (Lisztes, 57.), A. Traoré (Owusu, 57.) – Varga B. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
KÍ: J. Johansson – B. Petersen, Faerö, Forren – R. Joensen (Patrick Da Silva, 75.), Andreasen, D. Pavlovics (Hansson, a szünetben),Danielsen – Frederiksberg (Mikkelsen, 56.), Kassi (Gussias, 73.), Kronberg (Latif, 90+4.). Vezetőedző: Magne Hoseth
Gólszerző: Frederiksberg (8., 32. – az elsőt 11-esből), Kassi (45+3.)
Továbbjutott: a , 3–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Abu Fani, Baráth Péter és Botka Endre is hiányzik a Ferencváros BL-keretéből

Bajnokok Ligája
3 órája

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
7 órája

Honfitársa válthatja Abu Fanit a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
10 órája

Tüdősérüléssel lett olimpiai bajnok – 80 éve született Juhász István

Népsport
Tegnap, 6:59

BL-selejtező: a Ludogorec hosszabbítás után jutott tovább Mezőkövesden

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 23:18

A spanyol Király-kupa-döntőt fújó Bengoetxea lesz a Ferencváros BL-selejtezőjének játékvezetője

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 17:15

Kiderült, mikor játszik Örményországban a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 13:16
Ezek is érdekelhetik