BL: „Vége a ragyogásnak, de mi a Benfica vagyunk!”

GY. B.GY. B.
2023.04.19. 10:22
null
A Benfica múlt szombaton a bajnokságban is kikapott (Fotó: AFP)
Nehéz eldönteni, melyik csapat várja rosszabb passzban a visszavágót az Inter–Benfica BL-negyeddöntő visszavágó előtt, így viszont nemcsak a matematikai, hanem a lélektani előny is az első mérkőzést megnyerő milánóiaknál van.

 

 

Portugáliában két hete még arról elmélkedtek, a Milan vagy a Napoli ellen készülhet-e a Benfica az elődöntőben, a nemzetközi porondon tizenhárom mérkőzés óta veretlen, a hazája bajnokságát egyetlen vereséggel, fölényesen vezető csapat ugyanis tényleg duzzadt az erőtől, miközben az Inter már akkor is ezer sebből vérzett.

Intő jel lehetett volna, hogy a milánóiak vendégjátéka előtt az ősi rivális Porto érkezett a Luz Stadionba, a második fél­időben leiskolázta a Benficát, és elvitte a három pontot (2–1). Ezzel együtt a piros-fehérek körüli hurráhangulat nem hagyott alább, és bizony visszanyalt a fagyi, a milánói gárda ugyanis már-már könnyen nyert Lisszabonban (2–0). Ekkor már elkezdték kongatni a vészharangot a Benficánál, ám a megzavarodott csapat képtelen volt visszatalálni a korábban kitaposott ösvényre, és 2018 után először sorozatban három meccset veszített el: szombaton a középmezőnyhöz tartozó Chaves vendégeként kapott ki (0–1).

„Kilenc és fél hónapig ragyogtunk, tíz napja viszont hullámvölgyben vagyunk, igaz, nem ez a tíz nap határozza meg az idényünket. A párharc nincs lefutva, mi a Benfica vagyunk, az utolsó leheletünkig küzdünk a továbbjutásért” –   mondta Rui Costa, a Benfica elnöke a CNN Portugalnak a csapat elutazása előtt.

Az elnök optimizmusa ellenére pokolian nehéz feladat vár a Benficára, amely gazdag története során csak egyszer tudott fordítani azután, hogy két góllal kikapott egy európai párharc első felvonásán, miközben az Inter egyszer sem esett ki azt követően, ha idegenben legalább két góllal megnyerte az első mérkőzését valamelyik kontinentális kupában. Szintén a milánóiak továbbjutását vetíti előre, hogy a csapat - szemben a bajnoki hullámvasutazással - jól teljesít a kieséses tornákon: az Olasz Kupa elődöntőjében az 1–1-es torinói első mérkőzést követően kedvező helyzetből várja a visszavágót a Juventus ellen.

Ezzel együtt az összkép miatt nem elhanyagolható a Serie A-ban mutatott gyenge teljesítmény, az Inter ugyanis az utóbbi öt fordulóban egy döntetlen mellett négyszer kikapott, kicsúszott a BL-indulást jelentő első négyből, a vezetőség pedig már keresi Simone Inzaghi vezetőedző utódját (a hírek szerint a Brightonnal szuperidényt futó Roberto De Zerbi érkezhet a helyére).

„Csak arra összpontosítunk, hogy bejussunk az elődöntőbe. Az engem ért kritikák nem érdekelnek, már megszoktam őket, és inkább én legyek a céltábla, mint a játékosaim” –      fogalmazott Inzaghi a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.     

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00: Internazionale (olasz)–Benfica (portugál) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–0
21.00: Bayern München (német)–Manchester City (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen:0–3

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Benfica (portugál)–Internazionale (olasz) 0–2 (0–0)
Lisszabon, Estadio do Benfica, 62 594 néző. Vezette: Oliver (angol)
Benfica:
Vlahodimosz – Gilberto, António Silva, Morato, Grimaldo – Chiquinho, Florentino (Neres, 64.) – Rafa Silva, Joao Mário, Aursnes – Goncalo Ramos. Vezetőedző: Roger Schmidt
Internazionale:
A. Onana – Darmian, Acerbi, Bastoni (De Vrij, 90+1.) – Dumfries (D'Ambrosio, 87.), Barella, Brozovic, Mhitarjan, Dimarco (Gosens, 63.) – La. Martínez (J. Correa, 63.), Dzeko (R. Lukaku, 63.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Gólszerző:
Barella (51.), R. Lukaku (82. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 7:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22
Ezek is érdekelhetik