BL: „Nem hiszem, hogy nagyon meg tudnánk lepni egymást” – Ancelotti a PSG–Real előtt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.02.15. 11:00
null
Karim Benzemának az egyéni edzéseken már nem volt problémája (Fotó: AFP)
A két szakvezető, Mauricio Pochettino és Carlo Ancelotti se számít arra, hogy igazán meg tudná lepni egymást a két csapat a Paris Saint-Germain és a Real Madrid Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjének első felvonásán. A meccs a nagy visszatérőkről is szólhat akár: Karim Benzema majdnem egy hónapot, Neymar kettőt hagyott ki, most viszont jó esély mutatkozik a játékukra.

 

 

Az elmúlt három hétben maródi Karim Benzema arról beszélt hétfő délután, hogy fejben ugyan száz százalékig koncentrált, az csak az utolsó edzésen nyújtott teljesítménye alapján dőlhet el, hogy Carlo Ancelotti kezdőként számít-e rá a PSG elleni csörtén. „Remélem, hogy teljesen rendben leszek, de egyikünk sem akar kockáztatni, hosszú az idény még és sok fontos meccs várhat még ránk” – idézte a L'Équipe a 34 éves támadót, akinek a hétvégén végzett különmunka alatt már nem akadt semmi fájdalma.

Benzemát kérdezték a PSG két támadójáról, Kylian Mbappéról és Lionel Messiről is.
„Messi még mindig nagyszerű játékos, akkor is, ha a jelenleginél több gólt vártak tőle az emberek Franciaországban. Rengeteget tud a futballról, ezt annyiszor bizonyította – kiválóan ismerjük a képességeit a Barcelonában töltött idejében lejátszott meccseinkről. Az is biztos, hogy különleges lesz Kylian ellen pályára lépni, hiszen a válogatottban éppen hogy egymás oldalán játszunk. Kettősség van bennem, mert remélem, hogy tudásához méltóan teljesít majd és jó meccse lesz, ugyanakkor azt is remélem, hogy nekünk még jobb meccsünk lesz majd. A lényeg, hogy a saját futballunkat játsszuk.”

A másik oldalon is lehet egy fontos visszatérő, Neymar majd' két hónapos kihagyás után lehet ismét bevethető. Igaz, a párizsiak vezetőedzője, Mauricio Pochettino nem akarja mindenáron bevetni őt.

„Egyetlen meccs sem múlik csupán egy játékoson. Ha bevethető lesz, az természetesen egy plusz fegyver, de nélküle is elég erős a csapatom. Maximálisan bízom a játékosokban, felesleges bármilyen formát emlegetni, fejben rendben vagyunk, nagyon motiváltan várjuk a kezdést – mondta a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón az argentin. – A Real egy olyan ellenfél, amelyet mindig, minden meccsen tisztelni kell. Ugyanakkor a Bajnokok Ligájában, különösen ebben a szakaszban, már nincsenek favoritok. Mindkét csapatban megvan az a minőség, hogy ez a párosítás akár döntőnek is beillene. Megvan bennünk a győzelemhez szükséges minőség, és minden képességünk adott ahhoz, hogy kihasználjuk a Madrid gyengeségeit és elnyomjuk a csapat erősségeit” – tekintett előre Pochettino.

„Érzésre a világon létező összes önbizalom a miénk most, nagyon jó a hangulat a csapaton belül, még akkor is, ha tudjuk, egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk egy kőkemény ellenfél ellen – vette át a szót Carlo Ancelotti, a Real Madrid trénere. – Szeretnénk dominálni, minél több akciót vezetni. És kötve hiszem, hogy a PSG célja más lenne a meccsre. Két hasonló erősségű, ráadásul hasonló stílusú csapatról van szó, így nem hiszem, hogy nagyon meg tudnánk lepni egymást. Az dönthet, hogy ki lesz képes kiegyensúlyozottabb teljesítményre mind támadásban, mind védekezésben.”

Hozzátette, várhatóan ugyanabban a 4–3–3-as alapformáció küldi majd pályára a csapatát, mint ami az idényben jellemző volt a Realra. Hozzátéve, hogy a Villarreal elleni meccshez képest inkább a személyekben lehet változás a középpályán.

Hozzátette, bár az orvosi stábtól zöld jelzést kaptak Benzema szerepeltetésére, még egyáltalán nem biztos abban, hogy a csatár kezdeni is fog. „Az nem kérdés, hogyha minden rendben van, akkor ott a helye a pályán, de azt is szem előtt kell tartanunk, hogy lassan egy hónapja nem játszott...” – mondta Ancelotti, aki 2011 és 2013 között a PSG-t is irányította, így ismerős közegbe tér vissza.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00:
Paris Saint-Germain (francia)–Real Madrid (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik