BL: Nem fogunk hátradőlni, és várni a konferencialiga-csoportkört – Dibusz

NAGY-PÁL TAMÁS (POZSONY)NAGY-PÁL TAMÁS (POZSONY)
2022.07.28. 11:01
A hazai vereség után 4–1-re nyert Pozsonyban a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján, az FTC következő ellenfele az azeri Qarabag lesz. A találkozó után a zöld-fehérek kapusa, Dibusz Dénes válaszolt az újságírók kérdéseire.

Dibusz Dénes szerint a Ferencváros bizonyította, hogy jobb csapat.

„Nyilván a szerencse is mellettünk állt azokban a szituációkban, amikor erre szükség volt. A csapat erejét mutatja, hogy a Slovan szépítése után hosszabbításra állt a párharc, de a mérkőzés végén tudtunk két gólt szerezni, amivel euforikus élményt sikerült szerezni a szurkolóinknak és magunknak is. Ezt a lendületet reméljük, ki tudjuk használni a továbbiakban is.”

Videónkban Dibusz elárulja, mit mondott nekik Csercseszov vezetőedző a szünetben, de arról is beszél, mi fogadta őt az öltözőben a lefújás után, illetve, hogy csalódott lenne-e, ha nem jutnának be a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Ferencvárosi ünnep és magyar Himnusz a pozsonyi éjszakában

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
SLOVAN BRATISLAVA (szlovák)–FERENCVÁROS 1–4 (0–2)
Pozsony,
Téglamezei Stadion, 21 500 néző. Vezette: Di Bello (olasz)
SLOVAN: Chovan – Medvedev (A. Green, 11.), Kasia, Abena, De Marco, Pauschek (Weiss, 87., Holman, 90+3.) – Barszegjan, Kankava (Agbo, 90+3.), Kucka, Csakvetadze – Saponjics (Csavrics, 87.). Vezetőedző: id. Vladimír Weiss
FERENCVÁROS: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic – Esiti, Laidouni – A. Traoré, Zachariassen, Nguen (Thelander, 90+3.) – Boli (Vécsei, 63.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: De Marco (70.), ill. F. Boli (20.), Zachariassen (31.), A. Traoré (89.), Laidouni (90+4.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 5–3-as összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
Tegnap, 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11