BL: „Mentálisan fáradt” – Tuchel Lukaku gyenge formájáról beszélt

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.10.20. 11:00
null
Romelu Lukakunak pihenésre lenne szüksége? (Fotó: AFP)
A címvédő Chelsea a svéd Malmö ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének szerdai játéknapján. A mérkőzést megelőzően Thomas Tuchel vezetőedző a londoniak nyári sztárigazolásáról, Romelu Lukakuról beszélt hosszabban.  

A belga csatár 97.5 millió fontért váltott klubot nyáron – az Intertől a BL-címvédő Chelsea-hez szerződött – és kifejezetten jól is kezdett, a legutóbbi hat tétmeccsén azonban nem tudott betalálni.

„Azt hiszem, túl sok mérkőzés van Lukaku lábában. Játszott a nyári Európa-bajnokságon és a Nemzetek Ligájában is. Ő egy fantasztikus sportoló, aki minden meccsre százszázalékosan összpontosít, egyszer sem dől hátra, de ennek ára van– idézi a Guardian a londoniak vezetőedzőjét, Thomas Tuchelt.

„Úgy érzem, mentálisan fáradt. Egyáltalán nem aggódunk a teljesítménye miatt, de látszik rajta a lelki fáradtság, nincs ezzel semmi baj. Nehéz eldönteni, hogy szünetre lenne-e szüksége, vagy arra, hogy továbbra is játsszon” – tette hozzá a német szakember.

Tuchel ezt követően elárulta, könnyen lehet, hogy a Malmö elleni BL-meccsen a már említett indokok miatt nem lép majd pályára Lukaku, míg az amerikai Christian Pulisic sérülés miatt biztosan kihagyja az összecsapást.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
E-CSOPORT
18.45:
Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
21.00: Benfica (portugál)–Bayern München (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
F-CSOPORT
21.00: Young Boys (svájci)–Villarreal (spanyol)
21.00: Manchester United (angol)–Atalanta (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
G-CSOPORT
18.45: Salzburg (osztrák)–Wolfsburg (német)
21.00: Lille (francia)–Sevilla (spanyol)
H-CSOPORT
21.00: Chelsea (angol)–Malmö (svéd)
21.00: Zenit (orosz)–Juventus (olasz) (Tv: Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 2 2 4–0 +4 6
2. Chelsea 2 1 1 1–1 0 3
3. Zenit 2 1 1 4–1 +3 3
4. Malmö 2 2 0–7 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik