BL: Megyünk tovább az úton – Sztanyiszlav Csercseszov

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.07.13. 22:40
null
Csercseszov néha bosszús is volt, de összességében elégedett lehet (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros labdarúgócsapata 5–1-es győzelemmel jutott túl a kazah Tobolon a BL-selejtező 1. fordulójából. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a két vezetőedző értékelt.  

„Szerettünk volna agresszíven kezdeni és kilencven percen keresztül így futballozni, ami nagyjából sikerült is. Örülök a mai teljesítménynek, kielemezzük a látottakat és megyünk tovább, szeretnénk tovább fejlődni. Tudjuk, hogy nem a Tobol a legerősebb ellenfél ezen az úton, amin elindultunk” – kezdte a meccs utáni értékelését az FTC vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov, akit ezt követően az új szerzemények játékáról kérdeztünk. Arra voltunk kíváncsiak, mi az oka, hogy ezúttal is csak Adama Traoré került be a kezdőcsapatba a nyáron érkezett futballisták közül.

Nem mindig egyszerű az új embereket beépíteni. Vannak, akik hamarabb fel tudják venni a ritmust, ezt láthattuk korábban Eisti esetében, és ezt láthatjuk most Traorénál is, de senki nem kap semmit ajándékba, mindenért meg kell dolgozni” – válaszolt Csercseszov. A szakember hozzátette, mindig azok vannak a pályán, akik a lehető legjobb formában vannak.

A szakember a Slovan ellen következő párharcról annyit mondott, ki fogják elemezni az ellenfelet, és ismeri a két csapat közös múltját is, de reméli, ez nem fogja befolyásolni a párharcot. A játékoskeret kapcsán azt is elmondta, hamarosan a sérüléséből visszatérő Ryan Mmaeéval is számolhat.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón a Tobol vezetőedzője elismerte, a Ferencváros más kategóriát képvisel, mint együttese.

A jobbik csapat jutott tovább. Az első húsz percben rosszul játszottunk, és a Ferencváros megmutatta, milyen erős gárda. Nem volt jó a kondíciónk, kicsit bele is aludtunk a meccsbe. A második félidő elején jól ment a játék, jó volt a hozzáállása a játékosaimnak, ebben a szakaszban jobbak voltunk, de aztán újabb gólt kaptunk, jött a kiállítás és egy kicsit feladta a mérkőzést az együttesem. Úgy gondolom, Ferencváros a legjobb csapat ebben a fordulóban, gyorsabb, jobb nálunk. Remélem,a gibraltári Lincoln Red Imps ellen már jobban fog menni a játék az Ekl selejtezőjében” – összegzett a Tobol vezetőedzője, Milan Milanovics, aki azt is kiemelte, Budapest az egyik kedvenc városa, remek hangulat volt az összecsapáson és nagyon korrektek voltak a hazai szurkolók.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

FERENCVÁROS–TOBOL (kazah) 5–1 (3–1)
Budapest,
Groupama Aréna, 17 347 néző. V: Jakubik (lengyel)
FTC: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Kovacevic (Knoester, 82.), Civic – Laidouni, Zachariassen (Mercier, 83.), Esiti (Loncar, 75.) – Nguen (Auzqui, 68.), F. Boli (Bassey, 68.), A. Traoré. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
TOBOL: Mokin – Kairov, Malij, Tomasevics, Amanovics – Tagibergen, Jovancsics, Zsarinbetov (Muzsikov, 68.) – Tosics (Zsakszilikov, 78.), Sergeyev (Déblé, 75.), Brígido (Vukadinovics, 75.). Vezetőedző: Milan Milanovics
Gólszerző: A. Traoré (4., 17.), Laidouni (21.), Bassey (74., 90+1.), ill. Sergeyev (23.)
Kiállítva: Muzsikov (82.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 5–1-es összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

GÓLVIDEÓK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik