BL: Meg akarjuk nyerni a trófeát – Klopp

B. A. B., N-P. T.B. A. B., N-P. T.
2021.03.11. 00:09
null
Jürgen Klopp szerint az első félidő olyan volt, mint az idényük (Fotó: Árvai Károly)
A Liverpool másodszor is megverte Budapesten a Leipziget, ismét 2–0-ra, így az angol csapat jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A találkozó után Julian Nagelsmann elismerte, hogy jobb volt a Liverpool, míg Jürgen Klopp arról is beszélt: esélyesnek tartja-e csapatát a végső győzelemre.

Az RB Leipzig trénerét, Julian Nagelsmannt arról kérdezték, hogy a sérült Angelino mennyire hiányzott a csapatból.

„Nagyon jó kezdővel álltunk fel, a kispadon is minőségi játékosok ültek, de az első félidőben nem futballoztunk jól. A Liverpoolnak három nagy helyzete is volt, a szerencsének köszönhettük, hogy egyiket sem használta ki. Az angolok támadósora és középpályája között nem volt terület, a védelem mögött volt leginkább, oda szerettük volna bejátszani a labdát, de túl lassúak voltunk, a Liverpool pedig jól lefülelte a hosszú átadásokat. A széleken szerettünk volna még látszámfölényes helyzeteket kialakítani, de ezt sem sikerült megvalósítani az első félidőben. A másodikban pedig az ellenfél kihasználta a helyzeteit, szerzett két gólt, bennünk pedig már nem volt annyi, hogy visszajöjjünk. Sajnáljuk, de a Liverpool ma jobb volt. Nekünk marad a Bundesliga és a Német Kupa, de remélem, jövőre visszatérünk.”

A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp nem győzte dicsérni csapatát.

„Nagyon jól futballoztunk egy erős ellenféllel szemben, mindenki jól játszott, remekül védekeztünk. Végig stabilak voltunk hátul és a támadósorunkban is megvolt a minőség. Nagyon fontos volt, hogy Fabinho a pályán volt, mert így Wijnaldumnak nagyobb szabadság jutott. A harmadik középpályás, Thiago is nagyon jól teljesített. Az első félidő ugyanakkor valamennyire az egész idényünket leképezte, mert sok helyzetet alakítottunk ki, de egyiket sem tudtuk kihasználni. Szerencsére a szünet után szereztünk két gólt, és ezzel végkép lezártuk a párharcot.”

A német trénertől megkérdezték: esélyesnek tartja-e csapatát a végső győzelemre?

„Nem azért ülök itt, hogy címlapsztorikat gyártsunk, és a mostani idény nyilván nem azt a benyomást kelti, hogy esélyesek vagyunk. Ugyanakkor azért jutottunk a nyolc közé, mert meg akarjuk nyerni a trófeát. Nem tudjuk még, kivel játszunk a következő körben, de bárki is lesz az ellenfél, kemény meccsek várnak ránk. Ugyanakkor mi is nagyon erős ellenfél leszünk számára.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Liverpool (angol)–RB Leipzig (német) 2–0
(Szalah 70., Mané 74.)

Továbbjutott: a Liverpool, két győzelemmel, 4–0-s összesítéssel

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

A másik szerdai mérkőzésen
PSG (francia)–FC Barcelona (spanyol) 1–1 (Mbappé 31. – 11-esből, ill. Messi 37.)
Továbbjutott: a PSG, 5–2-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Elhárult minden akadály Jürgen Klopp szövetségi kapitánysága elől – sajtóhír

Német labdarúgás
17 órája

Jürgen Klopp-pal a főbb kérdésekben megegyezett a német szövetség

Német labdarúgás
2026.07.11. 19:38

Jürgen Klopp New Yorkban tárgyal a német szövetség vezetőivel

Foci vb 2026
2026.07.10. 13:26

Klopp és Mbappé a levegőben köröző luxusgépen tárgyalt a Liverpoolról

Angol labdarúgás
2026.07.10. 12:15

Van közös Mbappé édesanyjában és Jürgen Kloppban

Foci vb 2026
2026.07.10. 09:51

Jürgen Klopp ingyen, de Lőw Zsolt nélkül érkezhet a német válogatott élére – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.09. 17:53

Nem biztos, hogy Klopp lesz a német kapitány a szövetség alelnöke szerint

Foci vb 2026
2026.07.06. 21:15

Ha Klopp német kapitány lesz, Lőw Zsolt is ott lehet a stábjában – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.06. 12:58