BL: Mbappé szerint éppen úgy játszottak Münchenben, mint Barcelonában

Vágólapra másolva!
2021.04.08. 00:17
null
Ez csak játék… (Fotó: AFP)
Hiába támadott jóval többet és alakított ki rengeteg gólszerzési lehetőséget a Bayern München, Kylian Mbappé duplájára építve a vendég Paris Saint-Germain nyerte meg 3–2-re a két labdarúgócsapat összecsapását a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai játéknapján. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

 

„Sokkal több gólt kellett volna lőnünk, mindig a kapott gólokról beszélnek az emberek, de azzal mindenki egyetért most, hogy öt-háromra vagy hat-háromra kellett volna nyernünk. De a legnagyobb helyzetekben is egyik lábunkkal a másikra lőttük a labdát, így aztán hátrányból kell fordítanunk” – mérgelődött Thomas Müller.

„Más eredménnyel is végződhetett volna ez a mérkőzés, ennyi helyzettel, ami nekünk volt, több góllal kellett volna nyernünk – toldotta meg Müller szavait Hans-Dieter Flick, a Bayern mestere. – Az ellenfél kevés helyzetből három gólt lőtt, de a játékosaim teljesítménye ennek ellenére elképesztően jó volt.”

„Nem lőttünk elég gólt, és balszerencsés módon túl sok gólt kaptunk. Láttam a statisztikákat, őrület! Bármelyik más napon öt vagy hat gól szereztünk volna, ebben egészen biztos vagyok, ez nagyon frusztráló. Nagyszerűen harcoltunk, nagy kár az eredményért, de biztosan fordítani tudunk innen is” – így a tavalyi döntőn még a párizsiakat erősítő Eric Maxim Choupo-Moting.

„Azt a csapatot győztük le, amely jelenleg a legjobb formában van egész Európában, nehéz mérkőzés volt. Csapatként nagyon jól teljesítettünk, de ez még csak a párharc első felvonása volt. Párizsban nyernünk kell, nagy hittel, és ismét igazi csapatként játszva. Az edzőm azt kérte tőlem és Neymartól, hogy vigyázzunk Kimmichre, hogy ne tudjon passzolgatni, és ha megszerezzük a labdát, akkor hátulról induljak meg az üres területekre. Megfeleltem ennek a kihívásnak, jól működött a taktikánk. Ahogyan azt Barcelonában is mondtam, szeretem az ilyen mérkőzéseket. Volt előttem szabad terület, és lehet, hogy legközelebb ez nem így lesz, de most nagyon élveztem, nem bújtam el a lehetőségek és a felelősség elől. A győzelmet a teljes csapat érte el, az első félidőben is csapatként szenvedtünk… De aztán az erősségeinkre támaszkodva nyerni tudtunk” – értékelt a mérkőzés egyik hőse, Kylian Mbappé.

„Imádok a világ legjobbjai ellen játszani, és Manuel Neuer a világtörténelem egyik legjobb kapusa. Nem éreztem magamon a nyomást, nem lőttem gólt Neuernek tavaly a döntőben, de remélem, képes leszek ismét betalálni ellene” – tette még hozzá.

Tegyük azért hozzá, Kimmich tíz helyzetet teremtett a társainak, de sok szabadrúgást is ő végzett el.

„Nagyon könnyű megmagyarázni a döntéseidet egy győzelem után, mindenki azt hiszi, hogy mindent jól csináltál. De minden a játékosokon múlik, az ő tudásukat kell most is kiemelni, és áldozatos munkájuknak köszönhetően nyertünk, de van még egy visszavágó. Az sem lesz könnyű… – bölcselkedett a párizsiak mestere, Mauricio Pochettino. – Nagyon örülök az eredménynek és a csapatom hozzáállásának, Európa legjobbja ellen kellett helytállnunk nehéz szituációkban. Gratulálok a játékosaimnak, és azt szeretnénk, ha megismételnénk ezt a teljesítményt a visszavágón is.”

A mester Marquinhost azért cserélte le, mert meghúzódott a védő combja, de reméli, nem komoly a sérülés, Keylor Navas pedig Pochettino szerint a világ legjobb kapusainak egyike, és nagyon örül, hogy náluk játszik.

„Nagyon nehéz volt kihúzni kapott gól nélkül a hajrát, de jó támadóink vannak, ez most is kiviláglott, lásd a három gólunkat. Nehéz összehasonlítani ezt a mérkőzést a döntővel, de most nyertünk, ez a lényeg. Az egész csapat keményen dolgozott, egy veszélyes ellenféllel szemben, Lewandowski hiánya ide vagy oda. Párizsban is nyerni akarunk, és továbbjutni. Mbappé? Olyan képességei vannak, mint senki másnak a világon, szüksége van a PSG-nek a sebességére, most olyan formában van, hogy sorra értékesíti a helyzeteit. Nagyon fontos a számunkra ez, mert pont ilyen a Bayern is” – így a franciák német karmestere, Julian Draxler.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BAYERN MÜNCHEN (német)–PARIS SG (francia) 2–3 (1–2)
München,
Allianz Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Mateu Lahoz (spanyol)
BAYERN MÜNCHEN: Neuer – Pavard, Süle (J. Boateng, 42.), Alaba, L. Hernández – Goretzka (Alphonso Davies, 33.), Kimmich – L. Sané, Th. Müller, Coman – Choupo-Moting. Vezetőedző: Hans-Dieter Flick
PSG: Keylor Navas – Dagba, Marquinhos (A. Herrera, 30.), Kimpembe, Abdou Diallo (Bakker, a szünetben) – Danilo Pereira, Gueye – Di María (Kean, 71.), Neymar (Rafinha, 90.), Draxler – Mbappé. Vezetőedző: Mauricio Pochettino
Gólszerző: Choupo-Moting (37.), Th. Müller (60.), ill. Mbappé (3., 68.), Marquinhos (28.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik