A Benfica három (szabályos) gólt szerzett az Anfielden, de így sem volt esélye továbbjutni

CSELŐTEI MÁRK (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)CSELŐTEI MÁRK (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)
Vágólapra másolva!
2022.04.13. 20:48
null
Firmino duplázott, a Liverpool a döntetlennel is magabiztosan jutott tovább (Fotó: Getty Images)
A Liverpool a második félidőben ugyan már két góllal is vezetett, végül a nagyot hajrázó, a VAR által kétszer is kisegített Benfica 3–3-as döntetlent ért el az Anfield Roadon a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. A bravúros döntetlen ellenére a portugál csapatnak nem volt reális esélye továbbjutni, 6–4-es összesítéssel Jürgen Klopp együttese készülhet az elődöntőre, ahol a spanyol Villarreal lesz majd az angolok ellenfele.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
LIVERPOOL (angol)–BENFICA (portugál) 3–3 (1–1)
Liverpool,
Anfield. 61 000 néző. Vezette: Serdar Gözübüyük (holland)
LIVERPOOL: Alisson – Gomez, Konaté, Matip, Cimikasz – Keita, J. Milner (Thiago, 57.), Henderson (Fabinho, 57.) – Jota (Szalah, 57.), Firmino (Origi, 90+1.), Luis Díaz (Mané, 66.). Menedzser: Jürgen Klopp
BENFICA:
Vlahodimosz – Gilberto Júnior (Gil Dias, 90+1.), Otamendi, Vertonghen, Grimaldo – Everton (André Almeida, 90+1.), Weigl, Taarabt (Joao Mario, 66.), D. Goncalves (Jaremcsuk a szünetben) – G. Ramos (P. Bernardo, 78.), D. Núnez. Vezetőedző: Nélson Veríssimo
Gól: Konaté (21.), Firmino (55., 65) ill. G. Ramos (32.), Jaremcsuk (73.), Núnez (82.)
Az első mérkőzésen: 3–1

ÖSSZEFOGLALÓ

 

A portugáliai odavágón kétgólos előnyt szerző Liverpool alaposan felforgatott kezdőcsapattal állt ki az Anfielden: többek közt Mohamed Szalah, Sadio Mané, Trent Alexander-Arnold, Andrew Robertson és Virgil van Dijk is csak a kispadon foglalt helyet. A meccs elején nem is tudott dominálni a kevésbé összeszokott hazai csapat, első lövésére közel húsz percet kellett várni.

Egy perccel később viszont egy újabb lépéssel közelebb került az elődöntőhöz a Liverpool, hiszen Ibrahima Konaté egy szöglet után a kapuba bólintott (1–0). A francia belső védő tavaly nyáron érkezett a „vörösökhöz”, azóta két gólt szerzett – mindkettőt a Benfica elleni BL-negyeddöntőben.

A portugálok persze nem adtál fel, s a 32. percben egy remek támadás végén az üresen maradt Goncalo Ramos 17 méterről a kapuba lőtt (1–1), a szünetig pedig már nem változott tovább az eredmény. A helyenként egészen jól játszó Benfica ekkor még joggal reménykedhetett a párharc csodaszerű megfordításában, de Roberto Firmino a második félidőben húsz perc alatt kétszer is betalált: előbb a vendégek védelmének hatalmas bakiját használta ki, majd egy kiváló beadásra érkezett jó ütemben, a kapuhoz közel.

Sok csapat ekkor már véglet megtört volna a Liverpool ellen, de a Benfica tovább küzdött: a 73. percben Roman Jaremcsuk sokáig videózott találatát adták meg végül, nem sokkal később pedig egy újabb lesgyanús támadás végén a portugálok gólgyárosa, Darwin Núnez talált be (3–3).

Egy perccel később Núnez szenzációs lövésénél Alisson védett hatalmasat, a hátralévő időben pedig már megtartotta kétgólos előnyét a Liverpool, így 3–3-as döntetlent követően 6–4-es összesítéssel jutott be az elitsorozat elődöntőjébe, ahol a Bayern Münchent búcsúztató spanyol Villarreal lesz az ellenfele.

PERCRŐL PERCRE

90+5. perc: VÉGE A MECCSNEK! A LIVERPOOL JUTOTT TOVÁBB!

90+4. perc:
MÉG EGY LESGÓL A VÉGÉRE! Grimaldo centerez laposan balról, középen pedig Núnez egy védővel a nyakán a kilépő Alisson mellett ballal elpöcköli a labdát a bal alsóba – de ez is les!

90+3. perc:
Szalah teker 18 méterről, enyhén jobbról ballal a jobb felső fölé úgy 30 centivel. Nagy megoldás lett volna a végére...

90+1. perc:
Firmino is lejött, a helyén Origi az utolsó percekre!

90+1. perc:
Gilberto helyén Gil Dias, Evertonén André Almeida.

90. perc:
Öt perc a tervezett ráadás!

90. perc:
Fabinho, Szalah, Firmino, Szalah a labda útja a 16-os előterében, utóbbi két védővel a nyakán a 16-oson belül a 11-es pontig jut, majd lövés helyett balra passzol Manénak, aki 7 méterről, teljesen üresen a kapuba helyez – pech, hogy lesről. Marad az iksz!

No de mi a szitu Madridban?

85. perc:
Cimikasz balról beívelt szöglete után Vertonghen fejeli ki a labdát, a 16-os előterében azonban Thiago begyűjti, lő, méterekkel a keresztléc fölé zúdítva azt!

84. perc: ALISSON! (ÉS A KAPUFA?!)
Núnez lő 18 méterről, a 16-os bal sarkától, az erős, lapos lövést Alisson látványos vetődéssel tolja ki a jobb alsóból! Talán a kapufa is besegített!

Darwin Núnez betalált a visszavágón is – a VAR már másodszor ezen a meccsen a Benficával volt (Fotó: AFP)
Darwin Núnez betalált a visszavágón is – a VAR már másodszor ezen a meccsen a Benficával volt (Fotó: AFP)



83. perc: Ismét megvideózzák a szitut... és a VAR ezt a gólt is megadja!

82. perc: EGÁL!
Joao Mario ugrik ki a leshatárról, pattanásból tovább teszi a bal kezénél érkező Núnez elé, aki átveszi, majd a 16-os bal csücskétől, azon belül, a kilépő Alisson mellett a bal alsóba teker! 3–3. Csak elsőre erre is behúzzák a lest!

79. perc:
Firmino teszi a labdát Mané elé a 16-os bal szélénél, a szenegáli a kapuvonalig viszi, onnan centerez laposan, Szalah érkezik az ötös bal csücskénél, lövés helyett sarokkal leteszi a mögötte érkező Firminónak, utóbbi a jobb alsót célozza – blokkolják.

78. perc:
Goncalo Ramos le, Paulo Bernardo be!

77. perc:
Cimikasz végzi el az újabb szögletet balról, a beadással a röviden fejelni próbáló Manét keresi, a védők kifejelik, de röviden, a 16-os bal sarkánál Thiago érkezik, lő, a pattogós próbálkozás elmegy a bal alsó előtt keresztben.

74. perc:
Videózni kellett, a VAR viszont felülbírálta a partjelzőt! ÉR A GÓL!

73. perc:
Vertonghen felpassza után Weigl ugratja ki a leshatáron helyezkedő Jaremcsukot, aki lehagyja a védőjét, a 16-oson belül balra húz, majd a kivetődő Alisson mellett a kapuba helyez. Elsőre lest jeleznek... de aztán a VAR-ellenőrzés után megadják! 3–2!

70. perc:
Everton ül le a pályán az arcát fogva. Ápolás lesz ez is.

68. perc:
Cimikasz adja be a labdát balról, a labda az ötös jobb csücskénél érkező Szalah fejére tekeredik, ő a kapu helyett visszafejeli a második hullámban érkező Keita elé, utóbbi 11 méterről, kissé jobbról lő – a bal kapufa mellé.

66. perc:
Taarabt le, Joao Mario be!

66. perc:
Luis Díaz helyén Mané.

65. perc: HÁROM!
Cimikasz végzett el egy szabadrúgást a pálya tengelyétől balra, a kaputól 25-26 méterre. A labdát a védelmi vonal mögé ívelte, Otamendi aláugrott középen, az ötös előterében, a hosszún Firmino érkezett teljesen üresen és lőtt kapásból a hálóba! Vlahodimosz kiszolgáltatott helyzetben volt, köszönhetően védői tétlenségének. 3–1!

60. perc:
Núnez próbálja megmenteni a labdát az ötös jobb csücskénél, vissza is perdíti a kapu előterébe, ahol Alissonnak nagyot kell nyújtóznia, hogy megszerezze a berobbanó támadók elől, ám eközben tovább csúszik és nekivágódik az egyik reklámtáblának. Ápolni kell az uruguayit, a labda viszont nem áll meg... ugyanis a játéktéren kívül van.

59. perc: Keita ad remek labdát a 16-os vonalában helyezkedő Firminónak, aki lő, de a labdája nem jut el a kapuig...

57. perc:
J. Henderson, Diogo Jota és J. Milner fejezte be mára, beállt Fabinho, Szalah és Thiago.

Firmino szerezte vissza a vezetést a hazaiaknak (Fotó: AFP)
Firmino szerezte vissza a vezetést a hazaiaknak (Fotó: AFP)


55. perc: ÚJRA VEZET A POOL! MEKKORA HIBÁBÓL! Firmino cselezget a jobb szélen, Hendersonnal játszik össze, utóbbi kiugratja Luis Díazt, aki a 16-os vonalában kissé hosszan tolja meg, Vlahodimosz kivetődik, elsodorja a labdát, csakhogy Vertonghen épp a 16-os bal szélénél helyezkedő Jota elé passzolja azt, aki újra beadja, az ötös jobb oldalánál érkező Firmino pedig értékesíti az így kialakult ziccert! 2–1

51. perc:
Henderson teszi a labdát Díaz elé a 16-os jobb oldalánál, utóbbi Firminót játssza meg, aki sarokkal veszi át és perdíti maga elé, de a védők összezárnak előtte, nem jut lövéshez, Díaz segíti ki, ide-oda pattog a labda, végül a kaputól 7 méterre, enyhén jobbra Firmino mégis rádől egy lövésre, hogy a csapattársát rúgja hátba vele...

48. perc:
Cimikasz íveli be a labdát szögletből jobbról, a röviden Milner érkezik, fejelne, de a védő megelőzi és tisztázni tud.

46. perc:
Diogo Goncalves le, Jaremcsuk be!

46. perc: Elkezdődött a második félidő!

SZÜNET

45+4. perc: VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!


45+3. perc:
Egy ritmusváltás a labdajáratásban, Henderson és Milner hozzák fel a labdát, majd a 16-os jobb szélénél érkező Joe Gomez kapja, utóbbi mellel maga elé teszi, jobbal lő, Vlahodimosz kezei jelentik a végállomást.

45+2. perc:
A hosszabbítás eddigi része szinte csak azzal telt, hogy a Liverpool a saját térfelén passzolgatott.

45+1. perc: Három perc a tervezett ráadás!

45. perc:
Jota balról érkező beadását Grimaldo pont Keita elé passzolja felszaabdításként, utóbbi 25 méterről, egy igazítás után lő, életerős kísérlete centikkel kerülte el a bal alsót!

40. perc:
Eddig 61 százalékban volt a hazaiaknál a labda.

38. perc:
Konaté teszi előre a labdát, Cimikasz a kaputól 40 méterre csúsztat, Firmino léphet ki a leshatáron, Vlahodimosz először elindul kifelé, majd meggondolja magát, a 16-os vonalától fut hátrafelé, esélye sincs visszazárni időben, ám Firmino védelem mögé lőtt, jobb külsővel Luis Díaz irányába tekert labdáját az utolsó pillanatban még elcsípi a nagy sprint után bevetődő Grimaldo, ezzel óriási mentést bemutatva!

36. perc:
Keita veszi át a labdát a vendégtérfél közepén, egy pattanás után jobbal jó 30 méterről megpróbálja kapura bikázni, de lecsúszik a lábáról, és elkanyarodik a kapu bal oldala mellett a lövés. Kissé elkapkodta.

Megnézik a VAR-szobában, nagyon neccesnek tűnik a helyzet... de pont jó volt a benficás helyezkedése!

32. perc: OTT AZ EGYENLÍTÉS!
Szép passzjátékkal építkezik a Liverpool térfelén a Benfica, Taarabt, Diogo Goncalves a labda útja, utóbbi kiugratja a leshatáron helyezkedő, de látványosan üresen maradt Goncalo Ramost, aki egy átvételt követően 17 méterről a rövid, azaz jobb kapufa mellett a hálóba lő! 1–1!

A másik meccsen: Atlético Madrid–Man. City 0–0 30 perc után.

29. perc:
Újabb Liverpool-szöglet balról, a röviden felfejeli a menteni igyekvő védő, az ötös bal csücskénél Díaz jön lendületből, visszabólintja középre, ott Firmino érkezik, fejel, Vertonghen még bele tud érni, így pattan kapu fölé!

26. perc:
Henderson teszi ki a labdát a jobb szélre Joe Gomeznek, aki laposan visszapasszol a 16-os jobb sarkánál helyezkedő Díaznak, már ez is jó helyzet lenne, de egy testcsellel becsapja a védőjét, megtolja előre a labdát, így 13 méterről, teljesen zavartalanul veheti célba a kaput, ám jó fél méterrel a rövid felső sarok fölé bombáz a liverpooli!

23. perc:
CENTIKRE AZ IKSZTŐL A BENFICA! Everton kapott jó labdát a 16-os jobb csücskének előterében, kiugratta a leshatárról induló Núnezt, aki kissé éles szögből, jobbról, 10 méterről átemelte a kapujából kilépő Alissont, a labda pedig a hálóban landolt. Csakhogy pechjére az urguayi támadó lesről indult...

Az első meccshez hasonlóan ezúttal is Konaté szerzett vezetést a Liverpoolnak (Fotó: AFP)
Az első meccshez hasonlóan ezúttal is Konaté szerzett vezetést a Liverpoolnak (Fotó: AFP)


Egy hete Liverpoolban szintén Konaté szerzett vezetést – szögletből, fejjel.

21. perc: VEZETNEK A HAZAIAK! Balról végezhet el szögletet a Liverpool, Cimikasz középre tekert labdáját pedig a mélységből érkező Konaté Otamendi és Vertonghen között felugorva a bal kapufa belső oldala mellé bólintotta! Rendkívül pontos, jó fejes volt! 1–0

20. perc:
Komoly liverpooli esély! Jota centerez laposan jobbról, a röviden Milner érkezik, megpróbálja kapura húzni, de a kivetődő Vlahodimosz belekap, majd második szándékból a védők segítségével tisztázni is tud.

19. perc:
Cimikasz végezhetett el egy szabadrúgást a 16-os bal oldalától, erőből középre lőtte, ott azonban Vertonghen emelkedett a legmagasabbra... a röviden kifejelt labdából Henderson próbálkozott egy lövéssel, de nem tudta kapura tenni a blokk mellett.

17. perc:
Folytatódhat a meccs. Vlahodimosz kettőt-hármat lárványosan ráz a fején, mint a bokszolók szokták az ütést lerázni magukról. A bal halántékánál kicsit ki is vörösödött, valószínű ott találta el Jota valamelyik testrésze.

16. perc:
Vlahodimosz ápolása miatt áll a játék.

15. perc:
Jota indul egy csellel a 16-os előterében, enyhén balra a pálya tengelyétől, már a büntetőterületen kényszerítőzik Firminóval, az ötös előterében visszakapja a labdát, ám az önfeláldozóan kivetődő Vlahodimosz mellett nem tudja ellőni a rövid alsóba!

14. perc:
Joe Gomez jobbról érkező beadásánál Jota ellöki a védőjét, majd sípszó után a kapuba fejel. Beszédes, a kapus már nem is mozdult...

13. perc:
Everton veszi célba a kaput a 16-os jobb oldalától, jobbal. A lövése kissé kifelé csavarodik, így végül bő fél méterrel elkerüli a jobb felsőt. Alisson vetődött érte, de nem ment elég magasra, ha beljebb jön a labda, aligha tudja védeni.

Matipék versenyfutása (Fotó: AFP)
Matipék versenyfutása (Fotó: AFP)


10. perc:
Cimikasz adja be balról, középen a 11-es ponttól egy méterre Jota fejelne, de Vertonghen pont meg tudja még előzni és fejjel tisztáz a portugál elől.

8. perc:
Jota csinál meg két cselt a 16-os bal oldalánál, befelé húz, ám mielőtt 8 méterről, éles szögből lőhetne elcsúszik az újabb lövőcsel közben...

7. perc:
Darwin Núnez szaladt lesre a bal szélen, a 16-os előterében.

5. perc: Kapu előtti lehetőség nélkül telt el az első öt perc.

A Liverpool önmagához képest szokatlanul az első percekben többnyire három védővel zár vissza, a jobb oldalon lehetőséget kapó Joe Gomez befelé húzódik az eredeti posztja felé Matip és Kanoté mellé, míg a bal szélső védő, Cimikasz egyértelműen sokkal feljebb, szinte a középpályás sorban helyezkedik a bal oldalvonal mentén.

A Benfica fehér felsőben, fekete nadrágban és fehér sportszárban, a Liverpool hagyományos vörös szerelésében futballozik.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés! A Benfica indította útjára a labdát!

A Liverpool 35-ből 35-ször jutott tovább úgy az európai kupaporondon, ha idegenbeli siker után hazai közönség előtt fejezhette be a párharcot.

Telt ház az Anfielden (Fotó: AFP)
Telt ház az Anfielden (Fotó: AFP)



A MECCS ELŐTT

Ez lesz a két együttes 12. találkozója az európai kupaporondon, a mérleg Liverpool-fölényt mutat, hét angol siker mellett négy portugál győzelem született eddig, míg döntetlent sosem játszottak egymással tétmeccsen.

Az első találkozásukra az 1977–1978-as BEK-idényben került sor, a Liverpool kettős győzelemmel (2–1 Lisszabonban, 4–1 az Anfielden) jutott tovább negyeddöntőből. Legutóbb 2010 őszén az Európa-liga negyeddöntőjében mérték össze az erejüket, akkor a Benfica hazai pályán 2–1-re nyert, ám Liverpoolban 4–1-re kikapott, így szintén búcsúzott.

Az öt eddigi párharcukból csupán egyszer tudott továbbjutni a portugál csapat.

Érdekesség, hogy a Liverpool a 2008–2009-es idény óta egyszer sem bukott el a negyeddöntőben, ha eljutott a sorozatban idáig. Az angolok a 16 eddigi negyeddöntőjükből 11-szer jutottak tovább.

Kígyózó sorok az Anfieldnél (Fotó: AFP)
Kígyózó sorok az Anfieldnél (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik