BL: Klopp szerint nincs nagy sztori Keita lecserélése mögött

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.04.07. 00:16
null
Kettő elég lesz! (Fotó: AFP)
A Real Madrid hazai pályán 3–1-re legyőzte a Liverpoolt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Nézzük, hogyan látta a mérkőzést néhány főszereplő!


„Nem volt egyszerű… jó csapat ellen játszottunk. Az első félidőben rossz útra léptünk, hamar elveszítettük a labdát az egyszerű passzok után is. Két pillanatig nem koncentráltunk, ez elég is volt ahhoz, hogy két gólt kapjunk. Nem voltunk elég élesek. Azt mondtuk a második félidőben, hogy most már a mi játékunkat kell játszanunk, jobban kell koncentrálnunk, és nem elszórni a labdát. Az ellenfélnek volt néhány veszélyes támadása, hosszú passzok után. Azt játszottuk a szünet után, amire képesek vagyunk, gólt is lőttünk. Balszerencsés módon ők is lőttek egy gólt, ez nehézzé teszi a visszavágót, de a mi gólunk elszántságot ad nekünk, reményt egy jobb eredményre” – így az angolok csapatkapitánya, Georginio Wijnaldum.

„Ha el akarsz jutni az elődöntőbe, azt ki kell érdemelned – bölcselkedett Jürgen Klopp, a Liverpool német menedzsere. – Ma nem így teljesítettünk, főleg az első félidőben. Az egyetlen jó dolog, amit ki tudok emelni a gólunkon kívül, az az, hogy ez még csak a párharc első felvonása volt. Egyszerűen nem játszottunk eléggé jól ahhoz, hogy problémákat okozzunk a Real Madridnak. Megkönnyítettük a dolgát, de ezek a hibák előfordulhatnak. Nem érdemeltünk többet az egy rúgott gólunknál, de a második félidő már oké volt. Mentőövet ad ez nekünk. Hogy miért cseréltem le Naby Keitát már az első félidőben? Nem nagy sztori, taktikai okai voltak a cserének, de abban a pillanatban többet is cserélhettem volna, nem csak egyet. A második félidőben gyorsabbak voltunk a labdával. Ha eladjuk a labdát a rossz pillanatokban, a Real Madrid támadásainak a gyorsaságával nem lehet mit tenni már. Ha jókor veszíted el a labdát, akkor nincs baj. Sokszor elrontottuk a passzokat, és sokszor könnyű passzokat.”

„Jó mérkőzést játszottunk, főleg az első félidőben ment a futball, végig mi irányítottunk, és két gólt szereztünk. A második félidőre sebességet váltott a Liverpool, gólt is lőtt. Balszerencsés gólt az én szemszögemből, de nyugodtak maradtunk, és mi is betaláltunk. Jó helyzetbe kerültünk a visszavágóra, de tudjuk, hogy az Anfielden soha nem könnyű futballozni” – így a hazaiak kapusa, Thibaut Courtois.

„Azt hittem, több dolgom lesz ezen a mérkőzésen, de nagyon jól védekeztünk, ha így megy majd a visszavágón is, elégedett leszek. Semmi sem dőlt még el, nagyon kemény meccs, nagyon kemény ellenfél vár ránk. Mindenkiben bízunk a csapatunkban, februárban kilenc sérültünk volt, de mindenki készen állt a játékra, és aki lehetőséget kapott, nem vallott szégyent. Nem engedtünk sok helyzetet az ellenfélnek, ez jó hír a Barca elleni mérkőzés és a jövő heti visszavágó előtt.”

„Nagyon büszke vagyok a csapatomra, örülök az eredménynek – mondta Zinédine Zidane, a Real Madrid mestere. – De van még egy visszavágó. Nem változtattuk meg a taktikánkat Varane kiesése után sem, beállt a helyére Éder Militao a négy–három–hármas rendszerbe, mert ezt már jól begyakoroltuk. Tudtuk, hogy gyakran támadhatunk a széleken, mert a szélső védőik sokat mennek előre, és ez be is jött. Örülök Vinícius Júnior jó játékának, mert szüksége volt már arra, hogy ő is gólokat szerezzen, mint Asensio és Benzema. Ügyesen játszott ma, segítette a csapatot, a góllövés lendületet adhat neki. A Liverpool a második félidőben egyszer lőtt kapura, és abból betalált, nehéz ezt elfogadni, de ilyen a futball. Eléjük pattant a labda, és gól lett belőle, ám ez nem ritkaság. Elégedett vagyok azzal, ahogyan a csapatom játszott.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Real Madrid (spanyol)–Liverpool FC (angol) 3–1 (2–0)

Madrid, Alfredo Di Stéfano Stadion,zárt kapuk mögött. V: Brych (német)
REAL MADRID: Courtois – Lucas Vázquez, Éder Militao, Nacho, F. Mendy – Modric, Casemiro, Kroos – Asensio (F. Valverde, 70.), Benzema, Vinícius Júnior (Rodrygo, 85.). Vezetőedző: Zinédine Zidane
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, N. Phillips, Kabak (Firmino, 81.), Robertson – Wijnaldum, Fabinho, N. Keita (Thiago Alcántara, 42.) – Szalah, D. Jota (Shaqiri, 81.), Mané. Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző: Vinícius Júnior (27., 65.), Asensio (36.), ill. Szalah (51.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

A másik mai mérkőzésen
Manchester City (angol)–Borussia Dortmund (német) 2–1 (De Bruyne 19., Foden 90., ill. Reus 84.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik