BL: Inzaghi szerint Guardiola a világ legjobb edzője

2023.06.06. 11:08
null
Inzaghi szerint az Inter a világ legjobb klubcsapatával fog megütközni szombaton (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntője előtt kollégáját, a Manchester Cityt irányító Josep Guardiolát dicsérte Simone Inzaghi, az Internazionale vezetőedzője.

„Véleményem szerint Guardiola a világ legjobb trénere” – jelentette ki az olasz szakember. „Mindig is ezt mondtam, és ezt is fogom mondani. Egy korszakot formált a sportágban, a modern futballban volt egy Guardiola előtti és egy Guardiola utáni időszak.”

Az olasz és az angol együttes szombaton 21 órától csap össze egymással Isztambulban, a szakértők szerint a párharc esélyese a Manchester City.

„Tudjuk, hogy ellenfelünk a világ legjobb csapata” – mondta Inzaghi emlékeztetve arra, hogy a legutóbbi hat Premier League-idényből ötöt a City nyert meg.

A milánóiak szélsője, Federico Dimarco szerint ugyanakkor ők is megérdemelten jutottak a döntőbe, és úgy vélte, előnyt élveznek majd abból a szempontból, hogy a nyomás a története első BL-diadalára hajtó riválison lesz.

„Számunkra a finálé egy álom, számukra pedig rögeszme” – fogalmazott a válogatott játékos.

Legfrissebb hírek

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
20 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:34

Megszűnik a tanúvédelme a Manchester City ügyét kirobbantó hackernek

Angol labdarúgás
2026.10.03. 09:15

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19