BL: fél órára félbeszakadt Máltán a Maccabi Haifa meccse

Vágólapra másolva!
2023.07.11. 21:59
null
Egy fáklya a pályán (Fotó: timesofmalta.com)
A Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában a Maccabi Haifa Máltán lépett pályára a Hamrun Spartans ellen, ám a találkozó az izraeliek 2–0-s vezetésénél a második félidő elején félbeszakadt, miután az izraeli szurkolók rátámadtak a hazai drukkerekre.

A Twitteren terjedő információk alapján a vendégszurkolók reakcióit a máltai szurkolók oldaláról érkező, Palesztinát éltető rigmusok váltották ki, ami miatt nekiindultak a hazaiaknak. A dobálózás során többek között pirotechnikai eszközök is előkerültek, a mérkőzést végül azért kellett félbeszakítani,mert a meggyújtott fáklyákat a pályára, illetve a máltai drukkerek közé hajították a vendégek „szurkolói”.

A találkozó 56. percében, amikor Don Robertson játékvezető a félbeszakítás mellett döntött, a Maccabi vezetett 2–0-ra.

A találkozót egyébként már az első félidőben is meg kellett szakítani, ám akkor rövid időn belül lehetett folytatni. A második alkalommal viszont megjelent a pályán a meccs UEFA-ellenőre, a szlovák Richard Havrila, és ő maga terelte az öltözőbe a játékosokat.

Arról hosszabb ideig nem volt elérhető információ, hogy folytatódik-e a mérkőzés, vagy sem, végül aztán bő fél óra szünet után folytatódott a mérkőzés, s a Maccabi alig két perc játék után megszerezte a harmadik gólját.

A további mai BL-meccsekről ide kattintva olvashatnak.

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 22:32

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:56

Ezért kapott büntetőt a Noa ellen az FTC – videó

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:24

Videó: fél félidő alatt négy gól az FTC–Noa visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 20:36

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 18:52

Norvégiai győzelemmel kezdte a BL-selejtezőt a Salzburg

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 20:57

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Fordított a Ferencváros a Noa ellen, és nagy lépést tett a továbbjutás felé

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:58
Ezek is érdekelhetik