BL: Élet-halál kérdés nekünk a továbbjutás – Koke

Vágólapra másolva!
2021.02.23. 09:16
null
Koke (jobbra) járt már a fellegek között Bukarestben, amikor 2012-ben megnyerték az Európa-liga döntőjét (Fotó: AFP)
Bár az Atlético Madrid Bukarestben játssza a hazai BL-meccsét, Koke szerint ez nem jelenthet kifogást, ő meg egyébként is kellemes emlékeket őriz a román fővárosról.

 

Az előző kiírásban Thomas Tuchel és az őt segítő Lőw Zsolt a döntőig menetelt a Paris Saint-Germainnel, ám az erőviszonyokat tekintve hatalmas meglepetés lenne, ha a Chelsea-vel is sikerülne eljutnia a fináléig. Az Atlético Madrid kiejtése ugyanakkor nem lehetetlen feladat, főleg most, amikor a spanyol csapat kisebb hullámvölgybe került. Diego Simeone együttese a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg, szombaton meglepetésre hazai pályán kapott ki 2–0-ra a Levantétól. Azt sem árt rögzíteni, hogy a londoniak az edzőváltás óta egyelőre veretlenek, igaz, a Tottenhamet leszámítva nem volt igazán erősnek mondható ellenfelük.

„Az edzőváltás érezhetően jót tett a csapatnak, azóta uraljuk a mérkőzéseket, és egyre magabiztosabbak vagyunk – idézte a Marca César Azpilicuetát, a Chelsea spanyol védőjét. – Thomas Tuchelnek nagyon világos elképzelései vannak, arra törekszik, hogy a labdaszerzés után minél hamarabb helyzetbe kerüljünk, és kihasználjuk, hogy sok támadó szellemű futballista van a csapatban. Bizakodva várjuk a mérkőzést, de tudjuk, hogy az utóbbi néhány meccset leszámítva az Atlético is remek formában van. Egyál­talán nem lep meg, hogy vezeti a spanyol bajnokságot. Az utóbbi években többször bizonyította, egy szinten van a Barcelonával és a Real Madriddal. Az előző kiírásban búcsúztatta a címvédő Liverpoolt, tele van nagyszerű játékossal, és nagyon egységes. Az előző nyáron pedig tovább erősödött, Luis Suárez rengetegszer bizonyította, mennyire kiváló csatár. Jól ismerem, nagyon figyelnünk kell rá, mert bármelyik pillanatban képes helyzetbe kerülni.”

Az uruguayi csatár a bajnokságban 16 találatnál jár, és a barcelonai Lionel Messivel holtversenyben vezeti a góllövőlistát, viszont az is igaz, hogy a legutóbbi három meccsen egyszer sem volt eredményes. Ennél is nagyobb probléma, hogy a Bajnokok Ligájában egyelőre nem szerzett gólt az Atlético színeiben.

A Lokomotiv Moszkva (0–0), valamint a Bayern München (1–1) elleni hazai csoportmeccset koronavírus-fertőzés miatt kihagyta, a többi négy csoportmérkőzésen viszont kezdőként kapott lehetőséget. A BL-ben legutóbb tavaly augusztusban szerzett gólt, még a Barcelona játékosaként, de aligha emlékszik vissza szívesen a Bayern München ellen 8–2-re elveszített negyeddöntőre.

A járványhelyzet miatt a keddi meccset Madrid helyett Bukarestben rendezik, kérdés, ez hátrány jelent-e a spanyoloknak.

„Felesleges kifogásokat keresni, egyébként is szép emlékeket őrzök a román fővárosról, kilenc évvel ezelőtt itt nyertük meg az Európa-liga döntőjét, az volt az első trófea, amit a klubbal nyertem – idézte a Marca Kokét, a hazaiak középpályását. – Élet-halál kérdés nekünk a továbbjutás, és kulcsfontosságú, hogy az első meccsen jó eredményt érjünk el, mert papíron hazai pályán játszunk. Ennek a sorozatnak a légköre semmi máshoz sem hasonlítható, szeretnénk minél tovább menetelni.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00:
Atlético Madrid (spanyol)–Chelsea (angol), Bukarest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik