BL: Dembélé is utazik Kijevbe, négy visszatérő a Barcában

Vágólapra másolva!
2021.11.01. 16:56
null
Ousmane Dembélé először léphet pályára ebben az idényben tétmérkőzésen (Fotó: FC Barcelona)
Ousmane Dembélé mellett Ronald Araújo, Frenkie de Jong és Ansu Fati is bekerült az FC Barcelona labdarúgócsapatának Ukrajnába utazó keretébe a Dinamo Kijev elleni keddi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre – számolt be róla a katalán klub a hivatalos honlapján.

 

Hosszabb-rövidebb kihagyás után négy játékos is visszatért a Barcelona keretébe a Dinamo Kijev elleni BL-meccs előtt: Ousmane Dembélé, Ronald Araújo, Frenkie de Jong, valamint a 19. életévét tegnap (vasárnap) betöltő Ansu Fati is megkapta az orvosoktól a zöld jelzést a játékra, így a keddi találkozón már mind a négyen pályára léphetnek. A francia szélső nyári térdműtétje után ebben az idényben még egyetlen hivatalos meccsen sem szerepelt.


Sérülés miatt nem utazott el az ukrán fővárosba Gerard Piqué, Sergi Roberto és Pedri, valamint Sergio Agüero sem – utóbbi futballistát spanyol sajtóhírek szerint továbbra is kórházban kezelik, miután a legutóbbi, Alavés elleni bajnoki mérkőzésen szívritmuszavar miatt le kellett cserélni. Az argentin csatár várhatóan a következő két napot is az egészségügyi intézményben tölti.

„Tegnap beszéltem Sergióval, abszolút nyugodt” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Sergi Barjuán, az FC Barcelona ideiglenes vezetőedzője.

A katalán együttes kedden 21 órától mérkőzik meg a Dinamo Kijevvel a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, s ahhoz, hogy kedvező helyzetből várhassa a csoportkör utolsó két körét, muszáj lenne nyernie.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
E-CSOPORT, 4. FORDULÓ
November 2., kedd
21.00:
Dinamo Kijev (ukrán)–Barcelona (spanyol) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
21.00: Bayern München (német)–Benfica (portugál) (Tv: Sport1)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 3 3
12–0 +12 9
2. Benfica 3 1 1 1 3–4 –1 4
3. Barcelona 3 1 2 1–6 –5 3
4. Dinamo Kijev 3 1 2 0–6 –6 1
Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
6 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
6 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
12 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik