BL: A PSG fő célja a BL-trófea elhódítása lett - Blanc

Vágólapra másolva!
2014.04.07. 19:08
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Paris Saint-Germain a hazai 3–1-es sikere után kedvező előjelekkel várhatja a Chelsea ellen londoni visszavágót. Laurent Blanc, a párizsiak edzője amondó, ha igazi nagy csapattá akarnak válni, idegenben is nekik kell diktálni a tempót, az együttes fő célja pedig a BL-trófea elhódítása.

„Nem hivatkozhatunk arra a tényre, hogy a számok számunkra kedvezőbbek – mondta a 3–1-es előnnyel Londonba érkező PSG mestere, Laurent Blanc. – Holnap óriási mérkőzésre van kilátás, a Chelsea le fog minket támadni, hogy ledolgozza a hátrányát, ez pedig esélyeket adhat nekünk. Nem ülünk rá az eredményre, és várjuk a meccs végét, szeretnénk a saját játékunkat játszani, még ha idegenben is lépünk pályára.”

„Nagyon magasak lettek a céljaink. Hazai fronton mindent meg akarunk nyerni, de a végső célunk most az, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Ha európai nagy csapat akarunk lenni, akkor nekünk kell diktálni a mérkőzés ritmusát és tempóját otthon és idegenben is. Ami a gólokat illeti, mindegyik meccsünkön betaláltunk ebben a kiírásban.”

Legfrissebb hírek

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
11 órája

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

A BL-döntő után megpróbálták kirabolni a PSG játékosát

Bajnokok Ligája
2025.06.03. 07:33

Több száz embert állítottak elő a PSG BL-győzelmének ünneplései során

Bajnokok Ligája
2025.06.02. 14:49

Hatadou Sako: Én is olyan aranyérmet akartam nyerni, amilyet a PSG futballistái

Kézilabda
2025.06.02. 07:00

Minden szempontból történelmi – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 23:12

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20
Ezek is érdekelhetik