BL: a Bayernnél nem aggódnak Lewandowski sérülése miatt

Vágólapra másolva!
2021.04.07. 11:14
null
Neymar (balra) és Mbappé vélhetően arról is beszélt, hogyan veszélyeztethetik a legjobban a Bayern kapuját (Fotó: AFP)
Nem aggódnak Robert Lewandowski sérülése miatt a címvédő Bayern Münchennél, míg a tavalyi Bajnokok Ligája-döntős Paris Saint-Germain évek óta azon dolgozik, hogy Neymarék beálljanak a sorba, és egy irányba húzzanak.

 

Vélemény

„Sajnálom, hogy Robert Lewandowski nem játszhat szerdán, mert mindig a legjobbak ellen szeretek mérkőzni. Nem kell azonban félteni a Bayern Münchent, kiváló csapat, a keretét klasszis futballisták alkotják” – mondta a Téléfootnak Presnel Kimpembe, a PSG középhátvédje.

A sorsolásnak köszönhetően a tavalyi finálé már a negyeddöntőben megismétlődik: a Bayern München újra összeméri erejét a Paris Saint-Germainnel a Bajnokok Ligájában. Az augusztusi találkozó óta sok minden változott a két klub életében, kétségtelen, a legnagyobb fordulatot a párizsi alakulat edzőcseréje jelentette. Tavaly decemberben köszönte meg a francia bajnok Thomas Tuchelnek – és többek között Lőw Zsoltnak – a munkáját. Az elválás személyes ellentétekre vezethető vissza, köztudott, a német szakvezető sohasem ápolt jó viszonyt az egyesület sportigazgatójával, Leonardóval. Tuchel utódja Mauricio Pochettino lett, aki nem kisebb feladatot vállalt magára, mint hogy végre csúcsra juttassa az együttest a legrangosabb kupasorozatban. Az FC Barcelona elleni első mérkőzésen jelesre vizsgázott a nyolcaddöntőben, a 4–1-re megnyert spanyolországi összecsapáson Kylian Mbappé három gólja ugyan elhomályosította Idrissa Gueye, Leandro Paredes és Marco Verratti teljesítményét, de remekül működött a csapat Neymar hiányában.

Egy korszak vége

A Kicker beszámolója alapján a Bayern München nem tart igényt Jérome Boateng további szolgálataira, és nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését. A középhátvéd a Manchester Cityt hagyta el a müncheni kalandért 2011-ben, két évvel később és tavaly is triplázni tudott, azaz a bajnokság és a Bajnokok Ligája mellett a Német Kupát is megnyerte csapatával. Érkezése óta több mint 350 tétmeccsen lépett pályára a Bayern színeiben.

Éppen ezért lehet érdekes a szerdai ütközet, mert a felsorolt középpályásokból csupán Gueye játékára számíthat az argentin szakvezető, míg a brazil cselgép ismét felboríthatja a hierarchiát. Neymar kritikus helyzetekben bizonyította már klasszisát – az előző kiírásban az Atalanta és az RB Leipzig ellen is remekül futballozott –, de szombaton újfent kiderült, hogy viselkedésével gyakran bajba sodorhatja társait. Az éllovas Lille elleni bajnoki meccsen (0–1) kiállították, ettől csak még dühösebb lett, és az öltözőbe menet előbb összeszólalkozott, majd neki is akart menni Tiago Djalónak. A hétvégi zakó élesen szembeállítható a Barcelona elleni párharccal, valamiért ez a kettősség jellemzi Pochettino legénységét ebben az idényben. Lőw Zsolt korábban már több interjúban elárulta, a legnehezebb feladatuk az volt Párizsban, hogy a sztárok beálljanak a sorba, és mindenki egy irányba húzzon. A tavalyi BL-menetelés során ez teljesült (látványosan küzdöttek a játékosok egymásért az Atalanta elleni fordításkor), ám a döntőben (0–1) a befejezéseknél többször pechjük volt Neymaréknak.

Hatodszor hiányzik a lengyel gólvágó

A sérüléssel bajlódó Robert Lewandowski a 2014–2015-ös idény óta a Bayern München játékosa, a klub azóta 73 Bajnokok Ligája-mérkőzést játszott, az ezeken 56 gólig jutó lengyel mindössze öt találkozóról hiányzott sérülés vagy egyéb ok miatt. A bajorok e meccsek közül hármat megnyertek, egyszer döntetlent játszottak és csak egyszer kaptak ki. Jelentősen árnyalja a képet, hogy a négy veretlen találkozót a csoportkörben játszotta a német együttes, Lewandowski nélküli egyetlen vereségét viszont a kieséses szakaszban, a 2017-es negyeddöntőben szenvedte el a Real Madrid ellen (1–2). Noha a csatár a visszavágón már pályára lépett és gólt szerzett, a madridiak jutottak tovább, miután hosszabbításban 4–2-re nyertek.

SZ. E. M.

A sors mindenesetre nem volt kegyes a PSG-vel, hiszen a Barcelona után kaphatott volna „könnyebb” ellenfelet a negyeddöntőben a címvédő Bayern Münchennél. Noha Robert Lewandowski sérülését követően nehéz megtippelni a továbbjutót (a keddi gyakorláson biztossá vált, hogy Marc Roca nem játszhat, Serge Gnabryról meg kiderült, hogy koronavírusos), hiányzók a másik oldalon is vannak. A már említett Leandro Paredes és Marco Verratti kettősön kívül Juan Bernat, Mauro Icardi, valamint Alessandro Florenzi sem áll Mauricio Pochettino rendelkezésére. A Bayern Münchennél a lengyel világklasszist alighanem Eric Maxim Choupo-Moting pótolja, aki éppen a párizsiakat hagyta el a bajor klub kedvéért a nyári átigazolási szezonban. A Leipzig elleni 1–0-s győzelem során fáradhatatlanul dolgozott a mezőnyben a kameruni csatár, a labdát remekül tartotta meg, és jól játszotta meg társait.

„Choupo szenzációs személyiség, élvezet vele a közös munka – nyilatkozta Hans-Dieter Flick, a Bayern München vezetőedzője klubja hivatalos honlapjának. – A szombati találkozón maradéktalanul betartotta a taktikai utasításokat, fegyelmezetten futballozott. Noha nagy mókamester hírében áll, sok fiatal példát vehetne róla, mert napról napra nagyon sokat dolgozik.”

Szerda este kiderül, hogy Choupo-Moting áldozatos munkája meghozza-e gyümölcsét korábbi munkaadójával szemben.

Pepe eredményesen semlegesítette a Juventus támadóit, most a Chelsea csatárait kell megállítania (Fotó: Imago Images)
Pepe eredményesen semlegesítette a Juventus támadóit, most a Chelsea csatárait kell megállítania (Fotó: Imago Images)

PORTO–CHELSEA

A hazaiak rutinos védője, Pepe bízik benne, hogy a Juventus után a londoniak ellen is sikerül kiharcolniuk a továbbjutást.

Vélemény

„A Porto a Juventus ellen is bizonyította, hogy erős csapat, amely szenvedélyes futballjának és csapategységének köszönhetően kiejtette esélyesebbnek tartott ellenfelét. Szervezett, összetartó csapat, ezért nagyon nehéz két meccsre számítok, de abban is hiszek, hogy messzire juthatunk a sorozatban. Nagyszerű lenne, ha döntőbe jutnánk a Chelsea-vel” – idézi az uefa.com Mateo Kovacicot, a Chelsea középpályását.

A nyolcaddöntő legnagyobb meglepetését szerezte a Porto azzal, hogy 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal kiejtette a Juventust. Ráadásul úgy, hogy Torinóban a hosszabbításban 3–2-re elvesztett visszavágón több mint egy órán keresztül emberhátrányban játszott. Sérgio Conceicao csapata szervezetten és jól futballozva teljesen megérdemelten jutott tovább, ennek ellenére bravúr lenne, ha a Chelsea elleni párharcot is megnyerné.

„A Juventus elleni győzelem már a múlt, most kizárólag a Chelsea elleni csatával foglalkozunk – idézte az uefa.com Pepét, akinek kulcsszerepe van abban, hogy a portugálok bejutottak a legjobb nyolc közé. – Szenvedélyesen, alázatosan, egy csapatként kell futballoznunk, csak így juthatunk tovább. Mindenki optimista, alig várjuk, hogy elkezdődjön a meccs. Felkészültünk, és bízom benne, hogy nem okozunk csalódást a szurkolóinknak. Tiszteljük a Chelsea-t, nehéz párharc lesz, de a továbbjutás a célunk, és hiszünk benne, hogy sikerül.”

Az angolok a nyolcaddöntőben simán 3–0-s összesítéssel ejtették ki az Atlético Madridot, a hétvégén azonban hazai pályán szenvedtek meglepő 5–2-es vereséget a West Bromwich Albiontól. Ugyanakkor biztosak lehetünk benne, hogy Thomas Tuchel (akinek Lőw Zsolt is segíti munkáját) csapata teljes erőbedobással küzd.

„Jobban örültem volna, ha a Chelsea nyer a hétvégén, mert az ilyen vereségek után sokszor összekapja magát a csapat – mondta a hivatalos sajtótájékoztatón a portugálokat irányító Sérgio Conceicao.Tisztában vagyunk vele, mennyire nehéz dolgunk lesz, de felkészültünk. Az életben és a futballban sincs lehetetlen, bízom benne, hogy sikerül kiharcolnunk a továbbjutást.”

Fontos megjegyezni, hogy bár szerdán hivatalosan a Porto lesz hazai pályán, a járványhelyzet miatt mindkét mérkőzést Sevillában rendezik.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
21.00:
Bayern München (német)–Paris SG (francia) (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
21.00:FC Porto (portugál)–Chelsea (angol) (Tv:Spíler2)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik