MTI
2019.05.09 11:21 Frissítve: 2019.05.09 11:52

Bajnokok Ligája: Köszönjük, futball! – sajtóvisszhang

Lucas Moura nevétől hangos az európai sportsajtó csütörtökön. A holland lapok borzalomként emlegetik, ami az amszterdami BL-elődöntő utolsó perceiben történt. Sajtóvisszhang!

Lucas Moura harmadik gólja mindent megváltoztatott (Fotó: AFP)

 

NAGY-BRITANNIA

The Guardian:
Amikor a Tottenham fordított, hét, nyolc vagy talán kilenc Ajax-játékos is elterült a pályán, arcát a gyepbe temetve, mintha nem akarna többet látni abból, ami körülötte történik. A Spurs valahogy megcsinálta, és ezzel minket, nézőket újfent emlékeztetett ennek a sportágnak a nagyszerűségére, s egyben kegyetlenségére.

The Daily Mail: Köszönjük, futball! A Tottenham a Bajnokok Ligája történetének egyik legnagyszerűbb fordításával ejtette ki az Ajaxot. Mauricio Pochettino, a Spurs edzője térdre rogyott a lefújás pillanatában.

The Sun: A Tottenham szurkolói megőrültek, amikor a Spurs a szenzációs teljesítményének köszönhetően bejutott a BL-döntőbe. Tette ezt egészen pontosan 24 órával azután, hogy a Liverpool hasonlóképp került be a fináléba. A Tottenham lélegzetelállító sikere nyomán angol házidöntő lesz a legrangosabb európai kupasorozatban.

The Daily Mirror: Lucas Moura egy hihetetlen, második félidőben megszerzett mesterhármassal története első európai kupadöntőjébe lőtte a Tottenhamet, amelynek a fináléban a Liverpool lesz az ellenfele.

The Telegraph: Lucas Moura újabb angol csodát szállított, miután mesterhármasával BL-döntőbe lőtte a Tottenhamet.

The Independent: Lucas Moura mesterhármasa egy életre szóló kalandra küldte a Spurst. A Tottenham BL-döntős.

HOLLANDIA

De Telegraaf:
Az Ajax az utolsó másodpercben bukta el a BL-döntő lehetőségét. Az amszterdami csapat álma fájdalmas véget ért, és rémálomként zárult.

Algemeen Dagblad: A hosszabbítás negyedik percében Fernando Llorente kapu felett elszálló fejese után úgy tűnt, az Ajax BL-döntős. Kicsivel később azonban a dolgok borzasztó módon megváltoztak. Lucas Moura megszerezte a Tottenham győztes gólját, és ezzel gyászba borította a Johan Cruyff Arenát.

Volkskrant: Az Ajax Európát átszelő, a labdarúgás álomvilágán keresztül vezető útja drámai véget ért Amszterdamban.

SPANYOLORSZÁG

El País:
Pochettino csapata 2-0-s hátrányból is fordított, Moura mesterhármasával az utolsó másodpercben bejutott a döntőbe, és darabokra törte a holland csapat mesterművét.

El Mundo: A legőrültebb BL. Egy újabb este a történelemkönyvekbe. A Tottenham likvidálta az Ajax döntőről szőtt álmait.

El Mundo Deportivo: Lucas Moura összetörte az Ajax álmát, s egyben Pochettino edzői nagyságát dicséri.

OLASZORSZÁG

Gazzetta dello Sport:
Mesterlövészek, fordítások és őrült mérkőzések: ez minden idők legszórakoztatóbb BL-idénye. A liverpooli 4–0 után még az amszterdami elődöntőben is volt őrült fordulat.

Corriere dello Sport: Az Ajax egy újabb őrült elődöntő után búcsúzni kényszerült. A hollandok már 2–0-ra vezettek a szünetben, de a második félidőben Moura egy hihetetlen mesterhármassal a Tottenhamet juttatta a döntőbe.

SVÁJC

Blick:
A csoda már-már mindennapossá válik – legalábbis a BL-ben.

Tagesanzeiger: És megint egy újabb csoda – a Tottenham már legyőzöttnek tűnt, az Ajax 2–0-ra vezetett, aztán jött az idei BL-idény következő nagy visszatérése.

AUSZTRIA

Krone:
Őrület! A Spurs kiejtette az Ajaxot, most döntőt játszhat a Vörösökkel. A Tottenham egy hihetetlen thriller végén, a 96. percben szerzett góllal 3–2-re megverte Amszterdamban az Ajaxot.

Kurier: Krimi után a Tottenham követte a Liverpoolt a BL-döntőbe.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Ajax (holland)–Tottenham Hotspur (angol) 2–3 (2–0)
Amszterdam, Johan Cruyff Aréna, 52 641 néző. Vezette: Brych (német) 
Ajax: 
Onana – Mazraui, De Ligt, Blind, Tagliafico – Van de Beek (Magallán, 90.), F. de Jong, Schöne (Veltman, 60.) – Zijes, Dolberg (Sinkgraven, 67.), Tadics. Vezetőedző: Erik ten Hag
Tottenham: Lloris – Trippier (Lamela, 81.), Alderweireld, Vertonghen, Rose (B. Davies, 83.) – Sissoko, Wanyama (F. Llorente, a szünetben), Alli – Eriksen – Lucas Moura, Szon Hung Min. Menedzser: Mauricio Pochettino
Gólszerző: De Ligt (5.), Zijes (35.), ill. Lucas Moura (55., 59., 96.)
Továbbjutott: 
Tottenham, 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal  

2023.01.19 23:31:04

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az európai fluktuációra jellemző, hogy az akkor a csoportkörben szereplő 16 együttes közül ma csak négy (Buducsnoszt Podgorica, Krim Ljubljana, illetve a két magyar csapat, a Győr, valamint a 2000-ben Herz-FTC néven szereplő Ferencváros) tagja a 2022-2023-as BL elitmezőnyének. Aligha véletlen, hogy a Bajnokok Ligája győzelmi örökrangsorának első három helyén is az ezen négyesből kikerülők osztoznak.

2022.11.09 00:24:33

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Sikertelenség esetén a kedvenceket mindenféle úton-módon felmenteni kész praktikák között a különböző sorsolások tisztaságának megkérdőjelezése is felvetődött már, főleg, ha a hasonló szóbeszédeket hivatalos személyek is hevítették.

2022.11.07 21:24:31

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Münchenben sem gyújtanak örömtüzeket...

 

2022.11.07 10:05:40

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A három magyar válogatott játékost is foglalkoztató RB Leipzig a Manchester Cityvel küzd meg.