Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

2025.09.11. 20:56
null
Zágonyi Barbaráék (zöld-fehérben) három góllal kikaptak a norvég bajnoktól (Fotó: Imago Images)
A Ferencváros a női labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában 3–0-ra kikapott a norvég bajnok Valerenga otthonában, így rossz helyzetből várhatja a jövő csütörtöki visszavágót.

A Ferencváros először vagy a norvég Valerenga harmadszor – ez a kérdés a két csapat párharca kapcsán, a győztes ugyanis a Bajnokok Ligája-főtáblára kerül. A zöld-fehérek kilencedik alkalommal vesznek részt a selejtezőben, ám a bajnoki ág harmadik fordulójába először jutottak be.

A párharc első felvonását Oslóban, műfüves borításon rendezték, és bár papíron a két klub között hatalmas a különbség a norvégok javára, ifjabb Albert Flórián vezetőedző együttese az első tíz percet követően eltüntette az osztálykülönbséget. A vendégek kapuját őrző Milica Koszticsnak mindössze három védenivalója akadt az első 45 percben, ám egyszer sem állították megoldhatatlan feladat elé – a 32. percben szerencséje volt, hogy Linn Vickius az öt és felesen belülről a kezébe lőtte a labdát.

A fordulás után sem tűnt úgy, hogy nagy gond lesz, ám a ferencvárosi védelem asszisztálásával Karina Saevik az 52. percben megszerezte a vezetést a Valerengának. Egyre inkább erősödött a házigazda nyomása, a 65. percben Stine Brekken találta el a lécet, majd egy perccel később Michaela Kovacs duplázta meg együttese előnyét. A 73. percben Brekken bombázott ismét a lécre, de végül nem úszta meg a Fradi a nagyobb különbségű vereséget, mert a lefújás előtti pillanatban Sara Hörte is betalált, 3–0 lett a vége.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Valerenga FC (norvég)–FTC-Telekom 3–0 (0–0)
Oslo, Intility Aréna, 350 néző. Vezette: Bocková (szlovák)
Valerenga: Enblom – Hörte, M. Kovacs, Pettersen – Hegg (S. Hansen, 63.), Brekken (Bergman-Lundin, 87.), Vickius, Tennebö (Heidarsdóttir, 63.) – Sesay (Lindwall, 87.), Saevik (Thorsnes, 72.), Tvedten. Vezetőedző: Nils Lexeröd
FTC: Kosztics – Ott, Zágonyi, Frajtovics (Bozsik L., 87.) – Kovács E., Hanász, Fenyvesi (M. Díaz, 90+2.), Czellér – A. Garcia (Kubassova, 65.), Nagy Vanessza (Diószegi, 90+2.), Nagy Viktória. Vezetőedző: ifj. Albert Flórián
Gólszerző: Saevik (52.), M. Kovacs (66.), Hörte (90+4.)
A visszavágót jövő csütörtökön 16 órától rendezik Budapesten.

 

Legfrissebb hírek

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
Tegnap, 9:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:15

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50
Ezek is érdekelhetik