Ivan Juric: A PSG ellen csak kivégzési módot lehet választani

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2025.09.18. 18:20
null
Ivan Juric aligha lehetett boldog vagy elégedett azzal kapcsolatban, amit a PSG ellen látott (Fotó: Getty Images)
Ivan Juric, az Atalanta vezetőedzője elismerte, hogy ég és föld volt a különbség csapata és a címvédő PSG között a labdarúgó BL alapszakaszának nyitányán, míg a párizsiakat irányító Luis Enrique a jó rajt fontosságát hangsúlyozta az előző idény őszi szenvedése után.

Nincs mindig így, de az eredmény ezúttal összhangban volt a mutatott teljesítménnyel: a 2025-ös Bajnokok Ligája-győztes PSG „agyonverte” a 2024-es Európa-liga-első Atalantát (4–0). A gólok számán kívül beszédes mutató, hogy több mint háromszor annyi kapura lövési kísérlete volt a párizsi együttesnek (22, illetve hét), hatszor annyi szöglete (hat, illetve egy), 53 támadást vezetett a bergamóiak 19-ével szemben, és 652-szer passzolt az olaszok 282 átadásával szemben. Ivan Juric vezetőedző Atalantája egyelőre nyomokban sem emlékeztet Gian Piero Gasperini korábbi csapatára. A horvát szakembert erősen bírálta az olasz sajtó, amiért nyílt sisakos játékot választott a címvédő otthonában ahelyett, hogy védekezésre rendezkedett volna be.

„A PSG ellen nincs jó harcmodor, csupán a kivégzési módot lehet kiválasztani – védekezett Ivan Juric a Sky Sports Italiának nyilatkozva. – Az sem segített volna, ha a védekezésre helyezzük a hangsúlyt, óriási szakadék tátong a két csapat között. Az első gól után huszonöt percig jól reagáltunk, aztán kaptuk a másodikat, a legrosszabbkor. Nyilvánvaló, hogy a Paris Saint-Germain teljesen más szinten van.”

Ugyanakkor Luis Enrique, a PSG spanyol mestere hangsúlyozta, hogy a 4–0-s sikert az Atalanta ellen nem szabad magától értetődőnek tekinteni.

„Sokat számított, hogy már a harmadik percben betaláltunk – fogalmazott a sajtótájékoztatón. – Ez a kezdés tükrözi a futballstílusunkat, de nagyon jó, erős és technikás Atalantát tudtunk legyőzni, amely sok problémát okozhatna nekünk, azonban jó formában vagyunk, és megérdemeltük ezt a győzelmet. Tavaly nehezen lendültünk bele, sokáig veszélyben volt a kieséses szakaszba jutásunk. Mindannyian tisztában voltunk most az erős kezdés fontosságával.”

Az UEFA a második párizsi gólt szerző Hvicsa Kvaracheliát választotta meg a találkozó emberének, akit az európai szövetség szakbizottsága így dicsért: „Briliánsan teljesített az egyéni párharcokban, nagyszerű egyéni alakítás volt a gólja. Számos helyzetet alakított ki, cselezőképességével folyamatos veszélyt jelentett.”

„Remekül ment a játék, de nyilvánvalóan a legfontosabb az volt, hogy a csapat nyert – mondta a grúz támadó az UEFA honlapjának. – Nagyszerűen teljesítettünk, jó volt újra BL-meccset játszani.”

BAJNOKOK LIGÁJA 
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
Paris Saint-Germain (francia)–Atalanta (olasz) 4–0 (Marquinhos 3., Kvarachelia 39., Nuno Mendes 51., G. Ramos 90+1.)

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 23:03

Ott folytatták, ahol májusban abbahagyták: a címvédő PSG átgázolt az Atalantán a Parc des Princes-ben

Egy pillanatig sem forgott veszélyben Luis Enrique csapatának sikere, kapusa nélkül több gólt is kaphatott volna a bergamói együttes.

 

 

Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

A Chelsea-nek gólt lőtt, de a BL negyeddöntőit várhatóan kihagyja a PSG támadója

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:22

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

A visszavágót is háromgólos különbséggel nyerte meg a PSG, simán kiejtette a Chelsea-t a BL-ből

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:48

Nincs több labdás rituálé a nagy meccsre készülő Chelsea-nél

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 10:23

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Nem bírt egymással a Szpartak és az Atalanta

Minden más foci
2026.03.13. 16:29
Ezek is érdekelhetik