„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Vágólapra másolva!
2025.08.13. 07:04
null
Robbie Keane szerint mindenki hozzátett valamit a Ferencváros továbbjutásához (Fotó: MTI / Hegedüs Róbert)
Robbie Keane vezetőedzője elsősorban a jó védekezésben és a csapategységben látta a Ferencváros 3–0-s győzelmének és továbbjutásának kulcsát hazai pályán a bolgár Ludogorec ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján.

„A hangulattal nem volt probléma, a játékosok ebből merítettek erőt, remélhetőleg szombaton a Puskás Akadémia ellen is hasonlóra számíthatunk, mert ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak. Minél többet szeretnénk belőle” – dicsérte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az ír szakember a közönséget, amely szerinte plusz energiát adott a csapatának.

Keane kitért az első húsz-huszonöt percre is, amikor a Ludogorec veszélyesen támadott, gólt is szerzett, de les miatt a játékvezető érvénytelenítette a találatot.

„Volt egy olyan érzésem, hogy ez a mérkőzés más lesz, mint a múlt heti. És bejött, mert az ellenfél nem kivárásra játszott, hanem egyből gólt akart szerezni. Kellett némi idő, mire összekaptuk magunkat, és rendeztük a védekezésünket. Ezen a szinten egyetlen párharc sem könnyű, de ha kapott gól nélkül képesek vagyunk lehozni egy ilyen mérkőzést, akkor nem lehet gond” – fogalmazott a 45 éves tréner.

A három gól és a három gólpassz kizárólag magyar játékosokhoz fűződik, Varga Barnabás duplájánál Ötvös Bence és Gruber Zsombor szolgálta ki a válogatott támadót, míg Szalai Gábor fejes góljánál Tóth Alex ívelt pontosan a belső védőnek. Erről is beszélt Keane a sajtótájékoztatón.

 

„A cserejátékosaimnak rendszeresen elmondom, hogy ha pályára lépnek, hozzanak változást a mérkőzésben. Ezt meg is valósították, mert nemcsak Gruber Zsombor tette hozzá a magáét a győzelemhez, hanem Kristoffer Zachariassen és Habib Maiga is. Ez a csapategység dicsérete is, mert mindenki hozzátett valamit a továbbjutáshoz” – zárta értékelését Keane.

A háromgólos vereség és a kiesés után a Ludogorec portugál vezetőedzője, Rui Mota szomorúan beszélt, mert szerinte nem igazságos eredmény született: „ Néha a futball nem igazságos, mint most sem. Az első kapott gólig uraltuk a mérkőzést, helyzeteink voltak, de később a játékvezető is hibázott, egy tizenegyest nem kaptunk meg. Játékosaim minden dicséretet megérdemelnek, csak sajnos nem mindig a jobb csapat jut tovább.”

Győzelmével a Ferencváros négy év után jutott el újra a Bajnokok Ligája rájátszásába, s már csak egy párharc megnyerése választja el attól, hogy a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján szerepeljen. Hasonlóra 2020 őszén volt példa, de akkor még alapszakasz helyett csoportkörbe jutott a magyar bajnok.

A rájátszásban az azeri Qarabag ellen játszik Robbie Keane együttese, jövő héten kedden vagy szerdán a Groupama Arénában, egy héttel később pedig Bakuban. Ha az FTC nem jutna tovább a párharcból, akkor az Európa-liga főtábláján folytatja az ősszel.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
FERENCVÁROSI TC–LUDOGOREC (bolgár) 3–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 19 111 néző. Vezette: Alejandro Hernández (José Naranjo, Marcos Cerdan Aguilar) – spanyolok
FTC: Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Ötvös (J. Levi, 88.), Kanikovszki (Zachariassen, 88.), Tóth A., O'Dowda – Joseph (Gruber, 75.), Varga B. (Maiga, 80.). Vezetőedző: Robbie Keane
LUDOGOREC: Bonmann – Son Gómez (S. Ivanov, 82.), Verdon, Kurtulus, Nedjalkov – Kaloc (P. Sztanics, 64.), D. Duarte, Csocsev – Marcus (Chouiar, 64.), Bile (Tekpetey, 82.), Caio Vidal. Vezetőedző: Rui Mota
Gólszerző: Varga B. (38., 79.), Szalai G. (86.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 3–0-s összesítéssel

A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!

Legfrissebb hírek

„A spanyol játékvezető fejszéje lesújtott Magyarországon” – bolgár lapszemle

Bajnokok Ligája
1 órája

Ötvös Bence: Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem

Bajnokok Ligája
9 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
9 órája

Ezekkel a gólokkal verte meg a Ferencváros a Ludogorecet a visszavágón

Bajnokok Ligája
10 órája

Varga duplázott, a Ferencváros háromgólos győzelemmel jutott be a BL-selejtező playoffkörébe

Bajnokok Ligája
10 órája

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
12 órája

BL-selejtező: így kezd az FTC a Ludogorec elleni visszavágón

Bajnokok Ligája
13 órája

A Ludogorec nem szeretne tizenegyespárbajt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:10
Ezek is érdekelhetik